Néhány órája már a szombámban voltam és pakolásztam a dolgokat, mikor halk kopogás hallatszott az ajtómon. Egy bizonytalan "szabad" után, Dale dugta be a fejét, majd szólt, hogy menjek le ebédelni. Ez után a folyosó túlsófelébe indult, gondolom Laurennek is szólt.
A tükör elé állva átfésültem hosszú, szőkésbarna hajamat, majd összehúztam magamon a pulóvert, amit a szekrényemben találtam. A lépcsőn leérve még kissé bizonytalanul indultam a konyha felé.
Ahogy odaértem, a jelenlévők mosolyogva intettek, majd helyetfoglaltam Lauren egyik oldalán.
Dale ült az asztalfőnél, egyik oldalán Meredith foglalt helyet, a másikon Lauren ült, én pedig mellette.
-Johnny, gyere már, mindenki rád vár! -szólt kicsit hangosabban az édesanya, mire a fiú szaporán szedve a lábát, megérkezett.
És mostmár volt rajta póló.
Egy teríték volt már csak az asztalon, így lehuppant Meredith mellé, azaz velem szembe, majd két kezét összekulcsolva felkönyökölt az asztalra, és a fejét támasztotta, és mosolyogva nézett ide-oda. Majd megállapodott a tekintete rajtam. Hirtelen elkaptam a tekintetem, és csak reménykedni mertem, hogy nem vette észre, hogy őt néztem. Hát ez a remény valószínű besült, mivel amíg én zavartan nézelődtem mindenfelé, addig ő afféle "láttam, most megvagy" mosollyal méregetve élvezte ki a nyomoromat.
-Amy, minden oké? -nézett rám Lau.
-Öhm. Persze, miért? -hebegtem zavart mosollyal.
-Kicsit piros az arcod. Erős a leves, szivem? -ijedt meg Meredith, de biztosítottam róla, hogy semmi rosszat nem tett a levesbe, és csak kicsit melegem van, ezért le is húztam a pulóverem cipzárját, ami fél úton megakadt, és se fel, se le nem mozdult.
Így félig lehúzott pulcsival, kivörösödött fejjel, és összekavart gondolatokkal ültem az első családi ebéden.
Johnny pedig visszafolytott nevetéssel nézte végig a szerencsétlenkedésemet.
Biztosan jó testvérek leszünk.
YOU ARE READING
Örökbefogadva
Fanfiction"azt hiszem, akkor jöttem rá, mit is jelent igazán elveszni valkinek a szemeiben, azaz megtapasztalni az érzést, amire mindig is vágytam"
