Örökbefogadva

p a r t e i g h t

Egy másodpercig habozok, hogy megkérdezzem-e, hogy vajon tudja-e, hogy nem éppen az ő szobája felé tart, de inkább ráhagyom, csak tudja mit csinál. Vagy mégsem?
Az erkélyajtó halkan csukódik Johnny mögött, aki érdeklődő tekintettel néz körbe az új szobámon.

-Tetszik? -néz rám szelíd mosollyal.

-Nagyon. Nem is lehetne szebb. -mosolygok vissza.

-Ezt én választottam. -mutat az íróasztalra.
-Nem tudtam ki lesz az új tesóm, de valamiért, ahogy megláttam, tudtam hogy ez tetszeni fog neki. Ezek szerint nem tévedtek a megérzéseim? -villantja felém a tökéletes mosolyát.

-Nem, dehogy. Imádom. -hebegem mosolyogva, majd zavartan egy kósza hajtincset tűrök a fülem mögé.

Tehát akkor mégsem úgy volt az érkezésemmel, hogy "mégegy lány a háznál". Akkor ő is várt rám.

-Amúgy. -mondja miközben lehuppan az ágyamra -Van Instád? -néz rám kérdőn.

-Öhm, nem, nincsen. Az igazat megvallva, rendes telefonom se volt még. -sütöm le szemeim.

A mai világban minden normális tinédzernek van egy menő telefonja, amin pörgetheti a legtrendibb alkalmazásokat, de a gyermekotthon ezt is elvette a gyerekkoromból.
Johnny feláll és az asztalomhoz sétál, kihúzza a fiókot, majd kivesz egy négyszögletes fehér dobozt.

-Azt hittem már észrevetted. -nyújtja felém mosolyogva.

-Úristen! -kapom a szám elé a kezem, hogy elfojtsam kiáltásomat -Johnny...ezt nem hagyhatom, ez túl sok. Új szoba, teli klassz bútorokkal, aztán egy vadiúj iPhone? -nézek felé aggódó pillantással.

-Amy. Családtag vagy. Ez az alap. -nyomja végül a kezembe a dobozt, hatalmas mosollyal az arcán.

Fejemet rázva elmosolyodok, majd leülök az ágyra, és leveszem a doboz tetejét. A fehér telefon hátlapja arany színű, és mintha üveg lenne. Biztosan valamelyik legújabb és legborsosabb árú telefon lehet.
Örömömben gondolkodás nélkül a nyakába borulok a fiúnak, aki először meglepődik, majd viszonozza az ölelést. Mire ráeszmélek, mit is csináltam, a szituáció kissé kínossá válik, így kibontakozok Johnny karjai közűl.

-Ne haragudj...én csak...olyan boldog vagyok, ez olyan...-hebegem, de közbeszól.

-Nem kell magyarázkodnod, nem smároltál le, csak megöleltél. Azt meg lehet, nem? -nevet fel halkan.

Egyetértően bólintok.
Ránk telepszik egy furcsa csönd. Nem kínos, de nem is kellemes.

-Na szóval, az új telód. Segíthetek "beüzemelni"? -mutat idézőjeleket a levegőben.

-Nélküled nem is menne, szóval kérlek segíts. -mondom félmosollyal.

Johnny a kezébe veszi a készüléket, majd hosszan megnyomja a bekapcsoló gombot, és az azt követő eseményeket alig bírom követni, csak folyamatosan bólogatok, mintha úgy tűnne értenék is valamit. Mint most is kiderült, informatikai analfabéta vagyok. Johnnyval ellentétben. Ő úgy kezeli a telefonomat, mintha azzal a kezében született volna.
Néhány perc múlva a kezembe nyomja a készüléket.

-Megvan. Még az Instát is leszedtem neked! -mondja lelkesen.

-Köszönöm. -pillantok rá hálás tekintettel.

Tényleg hálás vagyok. Mindenért.