Láthatatlan szerelem

Megkönnyebbülve

Meglepetésként ért mikor megtudtam, hogy, Angela úrnő beleszeretett valakibe. Azt mondta nekem, hogy még nagyon friss számára ez az érzés, de még azt sem tudom ki az a férfi, akit szeret.

- Angela úrnő, maga szerelmes?

- Hát nem vagyok még benne biztos, hiszen most először érzek, így de a szívem állandóan zakatol, mikor meglátom. Biztos tudod milyen ez az érzés, ugye? – nem is tudom, mit mondjak. Nehéz az érzéseimről beszélgetni egy első osztályú hölggyel.

- Nos, voltam már szerelmes, de hogy halálosan? Nem éreztem még magam ennyire reménytelenül.

- Tényleg? Én úgy láttam, hogy te és William elég közel álltok egymáshoz – hirtelen levegőhöz kaptam. Mégis hogyan tudta meg? Egyszerűen nem jutottam szóhoz és csak álltam ott megdöbbenve – kérlek, ne ijedj meg! Csak nem titok volt?

- De igen, úgy látszik nem vigyáztam eléggé.

- Ne aggódj emiatt! Én csak épp megláttalak titeket a konyhából, ahogyan lekísért.

A legnagyobb meglepetést számomra végül mégsem az okozta, hogy Angela meglátott engem Williammel, hanem az, hogy a konyhában volt éjnek évadán. Olyan későn csak egy valaki van a konyhán, Oliver a szakács.

- Angela úrnőm, csak nem akarja magához csábítani a ház szakácsát?

- Hogyan? Dehogy, engem csak érdekel a konyhai élet és... Magamnak hazudok talán a legtöbbet. Igazság szerint, Oliver az a férfi, akit megszerettem.

- Oliver, a szakácsunk? – Igazán meglepett, hogy a mi pocakos, kissé idős Oliverünket szereti egy előkelő úri hölgy – hogy-hogy Oliver? Már elnézést a kérdésért.

- Ő olyan, tehetséges és élettel teli. A férfiak, akikkel eddig össze akartak adni, azt hitték körülöttük forog a világ és ők mindig boldogtalanná tettek. De Oliver, ha mellette maradnék, akkor nem érezném magam ennyire szomorúnak.

Angela áldozata annak az életnek, hogy milyen nehéz is igaz szerelemből házasodni. Próbáltam a munka közben kikérdezni Olivert, hogy ő mit gondol Angelaról. Többet szerettem volna megtudni arról az oldaláról, amit sohasem láttam még.

- Oliver, mit főzöl ma?

- Wellington bélszínt, a kis Collins leányzó nem evett még, de majd én megmutatom milyen jó is az. Desszertnek meg kenyérpudingot házi fagylalttal, adjuk meg a módját!

- Ez kedves, hogy ennyire törődsz a vendégekkel.

- Őszintén, inkább csak Angela Collins hölgy ízlése érdekel. Kedves és tudja mi a jó, van hozzá érzéke. Manapság mindenki elfelejti az ételek varázsát, hogy mennyire képes boldoggá tenni.

- Tudom, mikor kicsi voltam a kedvenc illatom, édesanyám pásztorpitéje volt. Ezek szerint összhangban vagy az úrnővel.

- Összhang? Egészen illő, de azért tudom mi a határ köztem és közte. Már csak a név miatt is.

Furcsa, Oliver úgy gondolkodik, mint én. Tudom, hogy William szeret és én is őt, de akkora a határ kettőnk között, amit semmivel sem lehet áthidalni. Valamelyikünk biztos meg fog sérülni és őszintén remélem, hogy az nem William lesz.

Próbáltam időt szakítani Mariára, hogy beszélhessek vele nyomatékosan a történtekről, de mikor mentem a folyosón egyszer csak fellökött valaki. Nem úgy éreztem mintha véletlen lenne, hanem úgy mintha direkt lett volna.