Láthatatlan szerelem

Egy szál virág és egy letépett szirom

Még kis koromban, folyton csak láb alatt voltam. Nem akartam zavarni a többi cselédet, ezért általában csak kint voltam a kertben és a virágokat illatoztam. Csokrokat kötözgettem és arról álmodoztam, hogy eladom őket. Sokszor megfordult a fejemben hogy virágboltot nyitok, de én csak egy cseléd lánya voltam. Mára már nem bánom, mert szeretem a munkámat. Értek is hozzá, annak ellenére, hogy semmit sem látok. Nem olyan rég viszont, Adrien, egy francia kertész érkezett el hozzánk és csodálatos illattal megáldott virágokat hozott a birtokra.

- Igazán szép virágokat ültettet ide Adrien. Ha látnád, milyen szép színük van!

- Örülnék neki. Milyen virágok?

- Ciklámen, gyönyörű rózsaszín- lilás színe van. Sokat rakott belőle a hálószobákba is.

- Maria, te is szereted a növényeket, igaz?

- Inkább csak a szép virágokat.

A kúria szerencsés, hogy ekkora ajándékkal lett megáldva, egy különleges személy által. Cleménce François, egy francia, nemesi család egyetlen lánya, sokat találkozott Williammel mikor még kicsik voltak estélyeken. Hatalmas barátság alakult ki köztük az évek alatt és sokszor meg is ajándékozzák egymást. Williamet gyakran lenyűgözik François úrnő ajándékai és nehezen tud rájönni mi is lenne a megfelelő ajándékviszonzás kép.

A minap is csak ez zavarta, a virágok nagy meglepetésére találtak és a reggelije közben e törte a fejét. – Meseszépek ezek a virágok. Mindig is értett a herbológiához. Végtére is a családja gyógyszerészet kapcsán lett igazán gazdag és híres.

Ennek hallatán felcsillant a tekintetem. – Valóban? Mindig is érdekeltek a növények, de nem tudok róluk tanulni.

- Miért mondod ezt Emily? Megannyi könyvet... - William elhallgatott, a hátrányom kényelmetlen helyzetbe hozta. – Bocsáss meg! Figyelmetlenül fecsegek össze-vissza.

- Nem szoktam megsértődni miatta. Amúgy sem számít, hogy értek e hozzá. Haszontalan tudás lenne számomra.

Megéreztem, ahogy William átkarol és magához húz. – Nem mond, hogy haszontalan! Még bármi lehetne belőled.

De muszáj volt kis távolságot tartanom akkor is, ha ő figyelmes. – Nem, nem lehet.

Tudom, hogy William csak az én érdekeimet nézi ilyenkor, de én reálisabb vagyok ennél. Egy cselédlányból nem lehet több. Se grófnő, se virágboltos. Nekem már rég meg volt írva a sorsom.

- Bizonyára akkor te még jobban örülsz az ajándéknak, mint én.

- Így igaz. Valahányszor kimegyek teregetni vagy mosni, akkor megérzem az illatukat. Nagyon kellemes.

- Csak kint? Hiszen a szobákba is került.

- Csak a felső szinten. A személyzeti szobákba egy sem került.

- Kérlek! – William a kezembe nyomott egy cserepet, amiből mesébe illő illat szállt. – Fogadd el!

- De, nekem nem járja...

- ÉN nem akartam egyet sem a szobámba, megtarthatod ezt a kis darabot. Ha te boldog vagy, akkor én is az vagyok.

William kedvessége mérhetetlen. A kis virágoktól a szobám édes illattal lett gazdagabb, teljesen meghatott. Az első ajándékom a kedvesemtől, nagyon boldoggá tett.