FINN
Mielőtt kiszálltam volna a kocsimból, még fújtam magamra a parfümömből egy keveset.
A feleségemtől kaptam régebben, talán a tizenötödik házassági évfordulónkra, s ez az üvegcse azóta is a kesztyűtartómban hánykolódott, várva arra a pillanatra, hogy újra használatba vegyem.
Hetek óta nem voltam otthon – mindig közbejött valami a forgatáson, úgyhogy muszáj volt maradnom, akármennyire is nem akartam.
Már lassan szokásosnak mondható volt a távollétem. Valamiért természetesnek tűnt, hogy az idők nagy részében nem voltam otthon valami miatt, az idő pedig – akármennyire is klisé, de – elrepült a fejem felett. Azon kaptam magam, hogy negyvennégy vagyok, van három gyerekem – akik közül ketten épp a tinédzserkor édes szenvedéseit élik át, a harmadik pedig, hát, kissé fura -, és még mindig nem tudom, mit kezdjek az életemmel.
Félreértés ne essék, szeretem a családom, és minden rendben van a világomban, de valami... valami hiányzik. Már-már túl tökéletes volt az életem.
Kiszálltam a kocsimból, majd a csomagtartóból kiszedtem a táskáimat. Nem siettem, mindig is szerettem a drámai belépőket, így addig húztam az időt, ameddig tudtam. Szétnéztem a környéken; nem változott semmi. Az udvarra ráférne egy fűnyírás. Az ég tiszta, jó idő van. Na jó, ideje bemenni.
- Megjöttem – kiáltottam el magam, miközben félig még át sem léptem a küszöböt.
Volt néhány másodpercem szétnézni, de bent sem változott semmi. Minden a lehető legtökéletesebb volt.
Először Essie érkezett hozzám. Mosolyogva végigmért, majd kecses mozdulatokkal egyre csak közeledett, s lassacskán testem köré fonta karjait. Feje mellkasomon pihent, miközben rózsaszín ajkai kimondták, hogy hiányoztál.
Ennek a megható, már-már túlságosan is romantikus pillanatnak a hétéves túlbuzgó, sokak által furcsának titulált lányom vetett véget, aki a Maple nevet viselte.
Több mint hét évvel ezelőtt, azon a bizonyos estén egyikünk sem gondolta volna, hogy szerelmünk gyümölcse egy kislány formájában fog megjelenni az életünkben, de semmit sem tudtunk tenni, így csendben elfogadtuk. A teljes neve – Maple Hope Wolfhard – pedig nem véletlen, de ezt nem részletezném.
- Apa! – futott le a lépcsőn, miközben én elmorzsoltam egy miatyánkot, csak hogy nehogy leessen. Semmi kedvem nem volt még a sebészetre menni aznap. Sőt, hogy őszinte legyek, csak aludni akartam
- Szia, hercegnőm – vettem fel az ölembe mosolyogva.
Aztán szépen lassan leballagtak a nagyok is.
Ők azért valamivel visszafogottabban vonultak hozzám, de az öröm talán ugyanakkora volt.
Avery – a tizenhét éves fiam, aki sokkal jobban megtalálja a közös hangot Maplével, mint bárki mással – kötelességének érezte a szeretetét puszik formájában átadni, amivel nem is lett volna baj. De a 15. után már úgy éreztem, elég volt a nyálból. Szó szerint.
Aztán jött a másik lányom, Flavie, aki annyira szereti a társaságot, hogy még édesanyja méhében is Avery-vel együtt fogant meg. Mikor picik voltak előfordultak az olyan napok, mikor azt sem tudtam, ki kicsoda, de olyankor azzal nyugtattam magam, hogy még azt sem tudom, én ki vagyok. És nem, néha ezen az sem segített, hogy az egyikük fiú, a másikuk pedig lány. Azért örülök, hogy nagykorukra már nem hasonlítanak annyira.
A nagy öröm után pedig végre leültünk enni. Farkaséhes voltam, és tudtam, hogy Essie ilyenkor mindig a kedvencemet főzi.
Ebéd közben Maple az ölemben ült; ilyenkor mindig ezt csinálta, s próbálta bepótolni az apa nélkül töltött időket. Igazából meg tudom érteni. Ő volt az egyetlen, aki a legkevesebb időt töltötte velem, s érthető volt, hogy ilyenkor le sem lehetett szedni rólam. Ekkor Essie mindig viccesen megjegyezte, hogy olyan, mintha nem is létezne számára.
- Apa biztos nagyon fáradt – mondta Essie a többieknek azzal a bizonyos hangsúllyal, miközben elvette előlünk a tányérokat.
- Gyere Maple, hagyjuk apát aludni – mondta neki mosolyogva Avery, majd felvette az ölébe, s a másik húgával együtt el is tűntek.
Én pedig fellélegezhettem. Perceken belül már az ágyunkban is találtam magam, balomon a feleségemmel, majd egyszer csak mindketten bealudtunk.
Mindenki másra számított, igaz?
----------
sziasztok!
itt is lenne a folytatás.
nagyon reméljük, hogy tetszeni fog,
és ugyanúgy megszeretitek az új szereplőket, mint mi.
(remélhetőleg)
