What the blinds dream about? *SOPE*

50 nappal "az" előtt. (4)

Hoseok pov.~

Csak álltam a teraszon és bámultam befelé az öreg hölgy konyhájába. Az ajtó nem volt zárva, így kicsit beljebb löktem és beléptem a kis, sötét helyiségbe. Beljebb merészkedve meghallottam a tv halk hangját, amiben " a pisztácia elfogyott, csokoládé meg nem is volt."
Még anno apámmal rengetegszer végignéztük az ikonikus filmet és nem gondoltam volna, hogy épp egy ilyen helyzetben hallom újra Bud és Terence hangját.
Régen volt és hiányzik az a korszak, de elmúlt. Most inkább a jelenre kellene konrentrálnom.

De mit mondjak egyáltalán? A végén még szívinfarktust kap szegény asszony baszki.
Már a szobaajtóban állok, de csak bámulom a tv-t. Nem merek megszólalni.
Biztos tudni akarom, hogy mi történt? Bele akarok folyni? Már nem lenne visszaút...

...Aztán valaki megérintette a vállam.

YoonGi pov.~

Sohasem voltam egy életvidám ember. Általában a mogorvaság jellemez, ami ha belegondolsz annyira nem is furcsa egy "beteg" embertől. Ha nem látsz az azért eléggé lehangoló.

Akarod tudni az igazat? Akkor elmondom.
Tizenhat éves voltam, mikor apám meghalt. Jó...helyesbítek.

Mikor megölettem apámat.

Nem volt nagy cucc tekintve, hogy rengeteg ellensége volt.
Mit is várnátok egy "Báró"tól, nemde? Sokan gondolják, hogy feketén kereskedett és ez igaz is. Kár lenne tagadni. Mi másból lehetett volna ennyi pénze? "Pénzünk". Soha sem tekintettem apám pénzét a miénknek. Ezért is próbáltam a legkevesebbet elfogadni amit nyújtott.
A halála előtti este bejött a szobámba. Ekkor osztotta meg velem a titkait, hogy mivel keresi a pénzt és, hogy azt akarja egy nap majd én örököljek mindent és vigyem tovább a céget.
Azt mondta megkeresi nekem a világ legjobb orvosait, akik rendbe tesznek...
Engem rendbe kellett tenni...
Nem voltam jó úgy, ahogy vagyok.
Persze. Mért lenne rendben egy vak gyerek?
Minden voltam csak "rendben" nem.

Nem válaszoltam neki. A zongora előtt ültem és belekezdem egy lassú dalba. Ekkor odaült mellém és velem együtt játszotta.
Lassan folytak le a könnyek az arcomon. Soha nem mondta, hogy zongorázott volna valaha.
Bár nem láttam, de éreztem, hallottam, ahogyan az ujjai siklanak a billentyűkön. Gyönyörű volt.

"Nem minden aszerint alakul, ahogy mi azt szeretnénk YoonGi. Ezt az egyet jól jegyezd meg."

Ez volt hozzám az utolsó mondata.
Lehajtottam a fejem és aprót bólintottam, mire a orrlövész a szomszédos épület ablakából meghúzta a ravaszt.
Ujjai lehullottak a billentyűkről, apró dallamot lejátszva rajtuk, még egyszer, utoljára.

A mai napig az a dallam jár a fejemben... a nap kibaszott huszonnégy órájában.