Aura

Álom?

   Amint hazaért, gyorsan ledobta bakancsát, és felrohant a szobájába. Olyan gyorsan nyitotta ki az ajtót, hogy a vörös perzsa, ijedtében lefordult a székről. 

   - Ne haragudj, Edgar - mondta Aura, miközben leült oda, ahol eddig a macska feküdt. Lerakta az asztalra a könyvet és megvizsgálta közelebbről. Egyesével átnézett minden lapot, de azok továbbra sem fedték fel titkukat. Amikor már a bőrlenyomatos madár minden egyes tollát is kielemezte, felsóhajtott, végighúzta ujjait a madár fekete szárnyain, majd hátradőlt székében. 

   - Már azt hittem, valami izgalmasat találtam - mondta szomorúan és tekintetét az ablak felé fordította. A lemenő nap sugarai, még utoljára megmutatták erejüket, aztán lebuktak a városi házak mögé. Ahogy besötétedett, hirtelen nagyon fáradtnak érezte magát. Elemi erejű fáradtság tört rá. 

   A zuhany alatt, nagyokat ásított és majdnem elaludt egy-egy hosszabb pislogás közben. Az ágya, még soha sem tűnt ennyire csábítónak. Még arra sem maradt ereje, hogy kitegye a vörös macskát a szobájából, mert amint vízszintesbe került, már be is szippantotta őt az álmok rejtélyes világa...

   ...Különös álmot látott. Pontosan az történt vele álmában, ami nappal is - olvasott, beszélt anyukájával, elindult a városon át az erdőbe.

   Annyira éles volt minden, mintha nem is álom volna. Csak egyetlen nyomasztó dolog volt az egészben. A történteket ugyanis, valaki másnak a szemén keresztül látta. Olyan volt, mintha saját maga után kémkedett volna. Követte önmagát egy adott távolságról. Nem a földön járva settenkedett, hanem magasról tekintett le sajat alakjára. A patak partján látta, amint a lány rászegezi a távcsövet jelenlegi énjére. Tehát most mindent a madár szemszögén keresztül látok... 

   Álombéli madárszemeivel látta, ahogy megtalálta a könyvet. Továbbra is kövvette önmagát. Egészen a házukig kísérte a lányt csendesen, az árnyékok közt. Amikor az álombli Aura bement a házba, ő madáralakban az ereszre repülve várt. Majd  meghallva a fürdőszobai ablak nyikorgását, odarepült és továbbra is leste önmagát. Látta, ahogy küzd az ébrenlétért, látta, ahogy megtörölközik a zöld törölközőben és azt is látta, ahogy elhagyja a fürdőt.

   Madáralakja nem restelkedett, buzgón követte a lány mozgását ablakról-ablakra, egészen Aura szobájáig. A lány bedőlt az ágyba és már aludt is. Az álombéli madár-Aura kívülről figyelte önmagát, ahogy alszik. Hátborzongató érzés volt. 

   Fekete gombszemét le is vette a lányról és inkább az asztalt nézte. Ott volt a fekete könyv. Arrább lépdelt a párkányon, hogy jobban lásson. Most valahogy máshogy nézett ki a könyv. Sötéten vibrált körülötte a levegő és mintha kissé razkódott is volna. Hirtelen kinyílt és lapja elkezdtek peregni. 

   Középen állt meg. A könyv gerinceből kiindulóan sötet, megfoghatatlan gomolygó árnyék kígyózott kifelé. Méghozzá, az alvó Aura felé. A madárban lévő lány megijedt. Mégis mit csináljak?! Mégsem nézhette végig, ahogy az árnyak odaérnek hozzá. 

   Kiabálni akart - Ébredj fel! - de ehelyett, csak elkeseredett károgás jött ki a torkán. Felemelte egyik apró lábát és azzal próbálta meg az ablakot kaparászni, hátha az elég hangos lesz ahhoz, hogy felébredjen.

   A füst, eközben egyre közelebb került a lányhoz. Már az ágy lábain is felkúszott és a virágmintás paplant is elérte. A madár úgy döntött jobb lesz, ha a csőrével kopogtat az ablakon. A lány erre megmozdult, de még nem ébredt fel. Valami hangosabb kell! 

   A madár eleugaszkodott a párkányról és megcélozta az ablaküveget. Elég erősen ment neki ahhoz, hogy az betörjön...

   Amikor Aura kinyitotta a szemét, nem látott semmiféle füstöt, de szíve hihetetlenüll kalapált. Most újra önmaga volt. Felült ágyán és a látvány, amely szem elé tárult, összeszorította a szívét. 

   A betört ablakon át, nyárhoz nem illő hideg levegő szűrődött be.

   Az asztalon, a talált könyv, tárva nyitva volt. 

   A parkettán, az üvegcserepek között, egy fekete madár feküdt összetörten.