Aura

Első nap

   A hétfő reggel, Aura számára, cseppet sem volt hétköznapi. Éjjel semmit nem aludt. De ezen már meg sem lepődött, hiszen, mióta felébredt három napos álmából, valahogy éjszakánként csak a plafont bámulta. Nemtudta eldönteni, hogy ez azért volt, mert "kialudta magát", vagy a rémálmok miatt. Mindenesetre a szeme alatt lévő karikák nem hazudtak. 

   Amikor már besütött az ablakán a nap, úgy döntött felkel, és megkeresi a napszemüvegét. Lehet, hogy az egész éjszakán át való plafon bámulástól volt - de úgy érezte, hogy menten kisül a szeme. Ez rosszabb volt, mint egy másnapos fényérzékenysége.

   - Remek... - mondta beletörődve  - még ez is. 

   Az iskola nem volt közel a házukhoz. Ők a csendes kertvárosi részen laktak, az iskola meg a város központban volt. Ennek ellenére gyalog ment mindig. Kisvároshoz képest sok ember volt az utcán - legalábbis több, mint nyáron. Aurát ez most valahogy nagyon idegesítette. Az az érzése volt, hogy minden mellette elhaladó ember, őt bámulja. Pedig semmi különös nem volt rajta - sötétkék haját leszámítva. 

   A helyi gimnázium udvarában sok diák nyüzsgött. Hangosak voltak - túl hangosak. Beszélgettek, nevettek, pletykálkodtak. Aura pedig úgy érezte, hogy szétszakad a feje ettől a sok hangtól - olyan volt, mintha egyszerre mindenkin és mindenen feltekerték volna a hangerőt. A legrosszabb az volt, amikor megszólalt a csengő. Fülére szorította a kezét, de így is szörnyen hangos volt. Csak akkor engedte le kezét, miután észrevette, hogy a többiek furcsán bámulnak rá. 

   - Biztos te vagy az - mondta nevetve egy hang a háta mögül. Megfordult és egy fekete hajú, fekete szemű fiú nézett vissza rá. - Volna egy perced? - kérdezte, miközben alaposan végigmérte a lányt. Egy  fehér, egyberuhát viselt, amely tökéletes összhangban volt sápadt bőrével. 

   - Mit szeretnél? - kérdezte bizalmatlanul a lány. Nem látta még a fiút, pedig nehéz lenne nem észre venni - majdnem egy fejjel magasabb volt nála, pedig ő sem számított alacsonynak. Aura nem szerette, ha valakire fel kellett néznie. Talan új diák...

   - Hát a lelkedet - suttogta a titokzatos fiú, de amikor látta, hogy a lány nem reagált rá normál hangerőn folytatta - csak egy pár szót váltani. De nem itt - körbe kémlelt, mintha a mondanivalója is olyan rejtélyes lenne, mint ő maga. - Az órák után, az erdőben, a turista ösvényen lévő 2. pihenőnél.

   A lány csak nézett, nem hitt a fülének. Pedig minden egyes szót tisztán hallott - jobban is mint kellett volna.

   - Ez most komoly? - kérdezte halkan, de határozottan. - Idejössz, teljesen ismeretlenül, és azt várod, hogy délután összefutok veled a város legelhagyatottabb részén?

   - Hmm - a fiú úgy tett mintha elgondolkozna, majd mosolyogva azt mondta: - Igen, pontosan ezt várom.

   - Akkor várhatsz egész éjszaka. - mondta Aura és elindult befelé.

   - Tőlem, éjjel is találkozhatunk, tudom hogy nem okozna gondot az ébren maradás - mondta a fiú ravaszan, de nem követte a lányt, tudta, hogy hallani fogja, amit mond - persze csak akkor, ha tudni akarod mire jó a könyv.

   Az utolsó szóra, Aura megfordult, de a fiú már nem állt ott. Eltűnt, mintha soha nem is állt volna ott. 

   Az órái csigalassúsággal teltek. Ráadásul hallása még mindig meg volt bolondulva. Megesküdött volna rá, hogy a melletük lévő teremben tartott matekórát is végig hallotta. Sőt, annyira el volt veszve a hangok kavalkádjában, hogy amikor a folyosón nekiütközött legjobb barátnőjének, nehezére esett csak őrá koncentrálnia. 

   - Aura, helló, föld hívja Aurát! - integetett előtte Alita. - Nagyon el vagy varázsolva. Csak nem az a fiúka szédített meg ennyire? - hangosan nevetett és kíváncsi barna szemeit a lányra szegezte

   - Mi? Nem. - ellenkezett egyből Aura - Nem is ismerem.

   - Ahha - mondta Alita, és persze nem hitt neki.

   Váltottak még pár szót, majd mindketten elindultak az aznapi utolsó órájukra. Aura, a fiún gondolkozott. Honnan tud a könyvről? És arról, hogy nála van? Nem ringatta magát álmokba, hogy talán a fiú összetévesztette valakivel, és talán egy másik könyvre gondolhatott...Muszáj lesz kiderítenie, mit tud a fiú.

   Iskola után, nem hazafelé indult, hanem az erdő irányába.