Tizenegy hónap után

Ilevön

Összeszorított ajkakkal hunyom le a szemem. Óh, csak Shawn ne kapja fel a vizet!

- Shh - sietve szaladok a kiságy mellé, majd gyorsan a kezembe veszem a hangosan síró Jamiet. Miközben próbálom megnyugatni, Shawnt figyelem, aki csak halkan felsóhajtva húzza a fejére a takarót. - sh-sh-shh - tovább csitítom a kisbabát, aki idővel megnyugszik és a hajamba kapaszkodva várja, hogy leüljek vele az ágyra és etetni kezdjem. - jól van, semmi baj - suttogom, közben végigsimítok a homlokán. Leülök Shawn mellé, majd vállamat kibújtatom a vékony hálóingből és nekilátok Jamie megetetésének. A picúr teljesen elcsendesedik, apró kezeivel karomat markolássza miközben nyugodtan eszik. - Shawn - suttogva pillantok hátra a halkan szuszogó férjemre, aki neve hallatán fordul egyet és kibújtatja fejét a takaró alól.

- Mi van?

- Csak azt hittem, alszol - motyogom, mire gúnyosan elmosolyodik.

- Jó is lenne - sóhajt fel, majd ismét elfordul.

* * *

- Jamie - hatalmas mosollyal csodálom a vidám kisbabát, egyszerűen nem bírom levenni róla a szemem. Ahányszor csak kimondom a nevét, szélesen elvigyorodik és szényenlősen elbújik apró kezei mögé. Kilépek a liftből, majd átszelem az előteret, eközben mindvégig a csöppséggel szemezek. - Jamie - ismétlem el sokadjára is, mire kuncogva eltakarja a szemeit, bár pillanatok múltán előbújik és izgatottan várja, hogy újra kimondjam a nevét. - Ja-mie - a hatás kedvéért tagolom, ráadásul lassan és halkan mondom, a kisfiú pedig hangosan felnevetve teszi kezeit ismét szeme elé.

- Hogy nevet - Shawn nagy hangon, vigyorogva fogad minket a konyhában, kíváncsian néz kisfia felé, aki meglátja Őt és ismét egy megfigyelővé alakul át. Immáron nem reagál a szólongatásra, csupán Shawnt bámulva nyalogatja alsó ajkát. - lefagyott - nevet halkan Shawn, majd felém pillant. - épp készültem hívni anyáékat.

- Akkor hajrá - sóhajtok fel félve. Ideges vagyok, akár annak idején valami dolgozat vagy vizsga előtt, félek, bár jelen esetben még nem közlünk semmi konkrétat, így még tétje sincs a dolognak. Shawn még ügyködik valamit, majd a tej dobozának támasztja a telefont. Megindulok mögé, bár hamar rájövök: Jam nem lehet a képben, így nekem sem ártana elbújnom.

- Szia Kicsim - szólal meg mézédes hangon Shawn anyukája, nem sokkal később pedig a másik hívott fél is beköszön egy egyszerű, mély de kedves "fiam" motyogásával.

- Sziasztok - köszön Shawn mosolyogva, majd felém pillant.

- Öhm...sziasztok - zavartan és halkan üdvözlöm az anyósomat és az apósomat, akik közel olyan kedvesen köszönnek, mint ezelőtt a fiuknak.

- Óh, Canie! Mutasd magad, Kicsim, rég láttalak - mondja Karen, mire tanácstalanul nézek Shawnra, majd Jamiere.

- Jaj Karen...én öhm - zavartan és idegesen próbálok kitalálni valami mentséget, de semmi sem jut eszembe.

- Ugyan Candie, ne kéresd már magad, ezer éve nem láttunk - hahotázik Manuel.

- Nem lehet - nyögi be Shawn, majd zavartan megvakarja a tarkóját. - mert - na ennek lőttek! Ebből már nem jövünk ki jól... - mert Candelan nincs ruha. Igen...mert...anya, apa, szeretnénk egy kisbabát és...és ezért nincs most rajta semmi. Még nem öltözött fel. Mert már folyamatban van - most mégis szívesen állnék Shawn mögött, kíváncsi lennék Karen és Manuel fejére. Amellett, hogy Shawn tiszta piros lett, engem a hideg is ráz a zavartól és a kínos helyzettől. - egy kisfiút. Jamie lenne a neve.

Ez remek, Shawn, egyáltalán nem volt gyanús, vagy valami. Teljesen természetes. Persze, ha a szarkazmus kategóriában tárgyalunk.

- Jamie..? - szólal meg Manuel. - Jamie? Milyen név ez?