Ne Hagyj El! ✔

8. fejezet

- Igen, milliószor is igen! - borultam sírva a nyakába, aminek következtében felborultunk, de ez nem érdekelt.
- Annyira szeretlek egyetlenem! - csókolt meg boldogan Bence. Kb öt percig faltuk egymás ajkát a földön fekve, majd Bence elszakította meleg ajkait a számtól.
- Menjünk be a szobába - suttogta a fülembe, mire kirázott a hideg. Felkeltünk a földről és a vőlegényem felkapott és úgy vitt be. A szobánk is gyönyörű volt. Rózsaszirmok voltak bent is szétszórva és egyszerűen meseszép volt. Bence letett az ágyra, majd fölém hajolt...

Reggel boldogan ébredtem fel Bence kockás mellkasán. Mosolyogva néztem fel rá. Kicsit szorosabban öleltem magamhoz, hogy teljes egészében érezzem a közelségét. Lehunytam a szemeimet és megint magam előtt láttam az este történteket. Bence megkérte a kezem. Istenem! Ó, bárcsak láthatnák a szüleim, hogy milyen boldog vagyok mellette. Mit megnem adnék ezért. Legalább egyszer látnám még őket! Csak egyszer!
- Miért sírsz, kicsim? - kérdezte rekedtesen Bence.
- Nem sírok - tagadtam azonnal.
- Én meg az egyesült államok elnöke vagyok - vágta rá csípőből, mire elnevettem magam.
- Mi a baj?
- Semmi csak a szüleimre gondoltam. Arra, hogy nem láthatják boldognak a lányukat - vallottam be, mire Bence magához ölelt.
- Gondolj arra, hogy a mennyből nagyon is látják és ők is boldogok emiatt. Mindig erre gondolj - puszilt bele a hajamba.
- Rendben, remélem tudod, hogy rettenetesen szeretlek!
- Igen? Nem is tudtam - vigyorodott el.
- Ó, te - csókoltam meg, amibe bele mosolygott. A csóknak a telefonom csörgése vetett véget. Sóhajtva vettem el az éjjeli szekrényről. Összeráncolt szemöldökkel meredtem a kijelzőre.
- Mi a baj?
- Ismeretlen szám - néztem rá.
- Vedd fel - suttogta, majd tettem amit kért.
- Igen, tessék? - kérdeztem bele.
- Fellegi Fiorellával beszélek? - kérdezte egy női hang.
- Igen.
- Édes istenem végre megtaláltalak!
- Elnézést, de ismerem önt? - kérdeztem értetlenül.
- Jaj, Ella drágám! Az anyukádnak vagyok a húga - mondta, de én döbbenten néztem magam elé.