Ne Hagyj El! ✔

5. fejezet

- Ella! Figyelsz te rám? - kérdezte Krisz a stúdióban ülve.
- Micsoda? - néztem rá fáradtan.
- Mi van veled? Elég nyúzottnak tűnsz ma - méregetett.
- Hosszú volt az este - dörzsöltem meg az arcom visszagondolva Bence érintéseire és csókjaira...
- Mert? Bence megint beteg lett? - kérdezte, mert volt már rá példa, hogy egyszer Bence miatt egy szem hunyásnyit se aludtam, mert őt ápoltam.
- Nem beteg lett, de ő tartott fent... egészen sokáig - vörösödtem el, mire Krisz felemelte a kezét.
- Kímélj meg a részletektől!
- Jó - nevettem el magam. Ezután valamelyest próbáltam koncentrálni.

- Oké, ez jó volt. Most viszont sipirc haza és pihenj egy kicsit, nehogy elájuljon a kedves párod a kialvatlan fejedtől - nézett rám kedvesen Krisz.
- Rendben, szia - köszöntem el tőle és kimentem a stúdióból. Lassan kullogtam hazafelé, de pár lány felém mutogattak és az egyik felém tartott.
- Szia, Sky! Kérhetünk egy autogramot? - kérdezte egy szemüveges kislány vidáman.
- Persze - mosolyogtam rá, majd aláírtam a noteszét, ahogy a többi lánynak is. Miután megvoltunk ezzel csináltunk pár szelfit és mentünk a dolgunkra. Otthon rögtön megcéloztam az ágyat és szinte bezuhantam, majd elnyomott az édes álom.

Csörömpölésre és egy elég hangos káromkodásra riadtam fel. Kikeltem az ágyból és kimentem. Bence szerencsétlenkedett a konyhában.
- A jó édes kur... - fordult meg és elharapta a mondat többi részét. Érdeklődve figyeltem a kedves páromat.
- Mikor jöttél? - rémült meg.
- Három órája értem haza és addig aludtam, mert valaki nem hagyott - célozgattam, de neki annyi ragadt meg, hogy felkeltett engem.
- Aludtál? Ne haragudj, nem tudtam azt meg végképp nem, hogy alszol. Sajnálom, Ella!
- Semmi baj, de eredetileg nem végeztem volna olyan korán - túrtam a hajamba.
- Miért? Beteg vagy?
- Nem, csak valaki nem hagyott az éjjel aludni és ma úgy néztem ki smink nélkül, mint a mosott sz@r - szépítettem a lényegen.
- Ki volt az a szemtelen, aki nem hagyott aludni? - kérdezte komolyan, de láttam rajta, hogy pillanatok alatt elkapja a röhögés.
- Hasonlít rád - léptem felé.
- Igen? Biztos a gonosz ikertesvérem volt az... Vince - mondta, majd kész kirobbant belőlünk a röhögés.
- Komolyan? Vincére kented a bűnödet? - nevettem továbbra is.
- Nem rá, hogy nézne az már ki?
- Akkor kire? - tettem karba a kezeimet.
- Rád vagy... - nem fejezte be a mondatot, mert kikerekedtek a szemei.
- Bence... minden rendben? - kérdeztem félve. De nem felelt, hanem a szobába rohant. Ott a kuka fölé hajolt és dobálta ki belőle a szemetet.
- Megbolondultál?! Hahó, mi a baj? - térdeltem mellé.
- Nem nem nem nem nem nem nem nem!!! - borította fel az egészet.
- Bence mi a franc bajod van?! - kérdeztem idegesen.
- Azt hiszem felcsináltalak - nézett rám gondterhelten, mire én lesokkoltam.