Ne Hagyj El! ✔

9. fejezet

- Ella? Itt vagy, Ella? - kérdezte a nő, de nem tudtam megszólalni. Bence kivette a kezemből a telefont, majd beleszólt.
- Kivel beszélek? Nem, én kérdeztem előbb! Persze ezt bárki mondhatná magáról. Ella vőlegénye vagyok. Igen. Nem. Nem hiszem. Tudja mit? Jöjjön el ma délután és akkor bizonyítsa be. Viszhall - tette le Bence. Továbbra is sokkosan néztem magam elé.
- Semmi baj, kincsem - ölelt magához. Könnyezve hunytam le a szemeimet.
- Félek, hogy csak összekever valakivel. Nem rémlik, hogy anyának lett volna húga.
- Kicsi voltál még akkor. Jó, hogy nem emlékszel rá. De ne aggódj, én itt leszek, amikor idejön - adott egy puszit az arcomra.
- Köszönöm - öleltem meg.

Az ujjaimat tördelve ültem a kanapén.
- Ízületes leszel öregkorodra - fogta meg a kezem, mosolyogva Bence.
- Ne haragudj, csak izgulok.
- Ne izgulj, Ellus - ölelt magához, de ebben a pillanatban csengettek. Remegő térdekkel álltam fel, hogy ajtót nyissak. Mély levegőt vettem és lenyomtam a kilincset. Az ajtót kitártam és egy nálam talán tíz évvel idősebb nő állt. Hosszú szőke haja lófarokban volt felfogva. Az arcát minimális smink tette szebbé és a ruhái lazák voltak.
- Ella? Te vagy az? - kérdezte a nő, mire aprót bólintottam.
- Jaj drágaság! - ölelt magához, amitől először meglepődtem, de bizonytalanul viszonoztam az ölelését.
- Jöjjön be - álltam arrébb, hogy betudjon jönni.
- Az istenért, a nagynénéd vagyok! Tegezz nyugodtan! - mosolygott kedvesen.
- Jó - bólintottam miközben bevezettem a nappaliba. Bence felállt a kanapéról és a kezét nyújtotta a nőnek.
- Váradi Bence, Ella vőlegénye - mutatkozott be.
- Hajdú Dorka, Ella anyukájának a húga - mutatkozott be ő is. Mindhárman leültünk a kanapéra.
- Édesem, mennyit nőttél - kezdett könnyezni Dorka.
- Hol voltál akkor, amikor anyáék meghaltak? - kérdeztem könnyes szemmel. Dorka lehajtotta a fejét.
- Akkor csupán tíz éves voltam és csúnyán összekaptunk Zsanival. Előtte beszéltünk telefonon és akkor mondtam, hogy jöjjenek át és beszéljük meg. Ha nem mondtam volna akkor talán nem lett volna az a baleset. Amikor anyát, vagyis a nagyidat hívták a kórházból a szörnyű hírrel magamat okoltam azért. Annyira sajnálom, Ella - nézett rám patakzó könnyekkel.
- Kerestél te engem egyáltalán? Kerestél az árvaházakban vagy bárhol? - hunytam le a szemeimet.
- Drágám - fogta meg a vállam Bence.
- Akkor még nem, de miután betöltöttem a tizennyolcat elkezdelek keresni. Budapest összes árvaházát bejártam, hogy ott vagy-e, de mindenhol nemet mondtak.
- Egy érdi árvaházban voltam! Bence már csak tudja, mert ő is ott volt! - kezdtem kiakadni.
- Ella... - próbált nyugtatni Bence, de nem igazán sikerült neki.
- Ne most! - dörrentem rá kissé idegesen, majd visszafordultam Dorkához.
- Ha tényleg fontos lettem volna akkor már a baleset napján értem jöttetek volna!
- Ella, a nagyi nem tudott volna még téged is eltartani. Engem is alig tudott és akkor mit kezdett volna egy kislánnyal?
- Sokan mégis megoldották... és anyuék engem tisztességesen eltartottak pedig apa sem keresett valami hű, de jól és anya velem volt otthon! Tehát simán befogadhattatok volna engem is! - néztem rá sírva.
- Tudom most mérges vagy, de...
- De eddig tojtatok rám és inkább betettek az árvaházba ahol nem volt valami fenékig tejfel életem! A nevelők a nyalizóknak hittek engem meg folyamatosan büntettek! Az élet gyakran igazságtalan, de tudod... Talán jobb, hogy nem vittetek ki onnan, mert akkor talán nem találkoztam volna Bencével aki két év után a vőlegényem! Akkor talán nem lett volna annyi merszem, hogy az utcán énekeljek és akkor nem indult volna be az énekesi karrierem! - hadartam dühösen, majd kezdtem szédülni. Felakartam állni, hogy a konyhába menjek inni, de nem jutottam el odáig, de még a konyha ajtóig sem.