Az igazság az, hogy én csak az egyik fele, a rosszabbik fele vagyok. A nevem Natália egy borzasztó döntés szüleménye. A mesék életre kelnek. Egyszer volt, hol nem volt. Én a "nem volt" felét kaptam. A barátnőm Médea Ő a tökéletes életet. Ő legalább "egyszer volt". Szó szerint köddé váltam, csak Médea lát engem és két titokzatos fiú. Nemrég elkövettem egy szörnyű hibát. Azt mondtam bárcsak köddé válhatnék. Mire Médea azt mondta:
- Egyszer volt, hol nem volt két lány. Az egyik köddé akart válni a másik tündöklésre vágyott.
Ekkor csoda történt nem is tudom miféle. Igazából nem is sejtettem mekkora hiba volt eljönni onnan. Talán visszafordíthattam volna a dolgot. Késő bánat. akkor még nem láttam változást, pedig az olyan drasztikus volt amire gondolni sem merek. Mikor hazaértem Médeáéktól beköszöntem az apámnak a nappaliba. Nem köszönt vissza. Ezt akkor annak fogtam fel, hogy apámnak rossz napja volt és mivel már így is utált nem próbálkoztam tovább. A szobámba lépve fura látvány fogadott a képeket leszedték és egy másik, számomra teljesen ismeretlen fiúéval rakták tele. Megpróbáltam leszedni, de mintha odaragasztották volna. Csak akkor néztem az ágyamra és majdnem szívinfarktust kaptam. Az ágyamon az ismeretlen fiú feküdt. Ő is meglepődöttnek tűnt. Szőkés barna haja és kék szeme volt. Idősebb lehetett mint én. A meglepetéstől alig tudtam kinyögni a kérdést:
- Te meg ki a franc vagy?
-Én is ezt kérdezhetném tőled!- válaszolta a srác mély, de lágy hangon. Nagyon furcsán nézett rám. Ezt mondjuk szóvá is tettem. Mire ő:
-Sejtem ki vagy.
-Tényleg?-válaszoltam őszinte kíváncsisággal a hangomban.
- Szerintem te vagy az a csaj, aki 10 éve megszökött az családomtól.- válaszolta mintha ez természetes lenne.
Akkor szerintem 13 éves voltam. A hitem viszont kezdett romba dőlni. Az ájulás kerülgetett. Ezek szerint 10 év telt el az életemből és én egy percet sem öregedtem. ( Vagy így nézek ki 10 év múlva, ami nem túl valószínű. )Nem hittem, hogy bármi változott volna rajtam. A fiú elmondta, hogy a sokeszű szüleim elvesztésem után örökbe fogadták. Ezen kívül megtudtam, hogy a neve Márió. Elég fura név pont mint az enyém. Soha nem tudtam miért nevezett el anyám Natáliának. Nem szerettem ezt a nevet, mivel mindenki csak Liának szólított. Médea velem ellentétben mindig is büszke volt arra, hogy olyan neve van mint egy hercegnőnek. Én utáltam a hercegnőket.
A délután folyamán Márió elmesélte miután eltűntem anya és apa nem sokat vesződött a keresésemmel. Ezután én megosztottam vele gyanúmat miszerint csak úgy 10 évet ugrottam előre az időben. Természetesen nem hitt nekem. Bár láttam a szemében, hogy szeretné elhinni. Abban a pillanatban, hogy befejeztem a mondani valómat befutott az anyám.
Én kifutottam megölelni Őt, de mintha észre sem vett volna. Nem tudtam hozzáérni. Kiabáltam vele, hogy figyeljen rám, de semmit sem reagált. ekkor egy szörnyű gondolat kezdett körvonalazódni a fejemben. Még magamnak is alig akartam elhinni, de más magyarázat nem hiszem, hogy létezett. Médea valamit megbolygatott az időben. El kellett mennem érte, hogy együtt visszaállítsuk amit elrontottunk. Hiszen csak ő lehetett a hibás, de előbb volt egy kis dolgom.
Márió segítségével felállítottunk egy pótágyat az Ő fekhelye mellé és előkerestük a régi ruháimat. Munka közben valahogy úgy nézett rám mint egy unikornisra. Aranyos volt, ahogy arcára kiült a csodálkozás.
Együtt egy fél óra alatt csináltunk nekem egy ideiglenes lakot. Természetesem a szüleim még mindig nem vettek észre semmit. Pont, ahogy kívántam. Bár kezdtem megbánni a kívánságomat. Szörnyű érzés volt láthatatlannak lenni.
Az egyetlen jó a bajban Márió volt. Örültem neki, hogy legalább ővele megoszthatom a dolgokat. Bár láttam rajta, hogy máé nem igazán hisz nekem. Nem lehetett több 15-nél, de már kész felnőttnek látszott. Öt éves volt mikor a szüleim örökbe fogadták. Megmutatkozott rajta a sok szenvedés. Komor volt, de mikor rám nézett meglágyultak a vonásai. Eléggé izmos volt. Én hülye meg nem mertem megkérdezni mit sportol. Fura érzés volt tudni, hogy tulajdonképpen most Ő lépett a helyembe.
Egyáltalán nem hasonlított rám, ugyanis az én hajam fekete és oldalt fel van nyírva. Igen elég fiús vagyok. Nekem zöld szemem van, ami sokak szerint elég félelmetes. Máriót nem zavarta a kinézetem, ez nagyon jólesett. Mindig én voltam a "fekete bárány" általában fiúkkal voltam jóban, közéjük tartoztam. Az egyetlen barátnőm Médea volt. Miatta voltam hatalmas bajban. Meg kellett keresnem.Tudtam, hogy holnap iskola és, hogy Médea is tudja, hogy oda fogok menni.
Valószínűleg, ha le kéne írnom milyen volt az első éjszakám rögtönzött alvóhelyemen nem sok megfelelő szót találnék. Vacsorára Márió csent nekem egy almát. Ugyanis rájöttünk, hogy nem tudom megmozdítani a családom által birtokolt dolgokat csak, ha Márió kézbe veszi őket. Valahogy így került az "asztalomra" egy zöld alma és egy pohár víz. Nem túl tápláló, de a semminél mégiscsak jobb. A fürdés nem volt túl bonyolult. Míg Márió lekötötte a szüleim letusoltam. Bár kíváncsi lettem volna mit szólnak a repülő zuhanyrózsához. Fürdés után felhúztam a régi pizsamám. Eléggé elszomorított, hogy úgy látta magam. Könnyek szöktek a szemembe majd peregve lefolytak az arcomon.
Ekkor lépett be Márió, Én háttal álltam az ajtónak, de még úgy is hallottam, ahogy óvatosan becsukja az ajtót. Letöröltem a könnyeimet nem akartan, hogy lássa. Szerintem tudta, hogy sírtam. Gyorsan nyeletem egyet, hogy ne érezzem könnyeim ízét. Ekkor fura dolgot tett. Megfogta a kezem és felhúzott az ágyára, benyúlt mögé és elővett valamit. Először nem ismertem fel, aztán megláttam. A régi plüss baglyom volt. Ezek szerint megtartotta. Eléggé szégyelltem magam. Cikinek éreztem, hogy a fiú, aki befogadott ennyit tud rólam. Átnyújtotta a baglyot és megszorította a kezemet. Elhúzódtam, pedig vágytam arra, hogy valaki kedves legyen hozzám. Lemásztam az ágyáról a matracomra. Nem emlékszem mikor aludtan el csak arra, hogy azt suttogja:
- Jó éjszakát!
