Másnap gyomorgörccsel ébredtem. Nagyon izgultam az aznap miatt. Minden ettől függött, már százszor megbántam, hogy láthatatlan lettem. Nem akartam így leélni az életem, vagy Zalán áldozatává válni. Apropó Zalán a bokám olyan lila volt, mint egy padlizsán és még jobban feldagadt. Nem voltam túlzottan elragadtatva a Márió által elém tett reggelitől.
-Szuper. Egy fél kifli vaj nélkül és már szerintem egy hete a kenyértartóban rohad.-adtam hangot nem túl nőiesen az undoromnak.
-Ez van ezt kell szeretni.-mondta, és ezzel nem lehetett vitatkozni.
Ezért egy fél óra alatt benyomtam a kőkemény kenyeret. Ezután lenyúltam Márió egyik pólóját és felvettem a kedvenc farmerem, ami velemtartott az időutazásban. A póló kicsit nagy volt és Márió illatot árasztott, de miután betűrtem a nadrágomba prímán éreztem magam. Kezdődhetett a hadművelet.
Érdeke Titeket mit gondoltam erről az egészről?-Azt, hogy halálra vagyunk ítélve. Bakker ez úgy hangzott mint valami akció film. Jó mi? Vagy inkább fantasy regény. Akárhogy is volt el kellett indulnunk.
Busszal mentünk. A jármű végében találtunk két szabad helyet. Ledobtam magam az egyik helyre és magam mellé tettem a táskám. Ja igen csomagot is vittem magammal.
- a jegyzeteim
- a mobilom
- egy kötél (ha már nagy gáz van)
- az a póló, amiben időt utaztam
- egy csomó "rabló kulcs" (apám kölcsönözte Máriónak ja igen ő egy zárakkal foglalkozó cég vezetője.)
- meg az uzsonna
Márió mellém ült és gondterhelten kibámult az ablakon. Én oldalról néztem az arcát és könnyek szöktek a szemembe. Tudtam, ha sikerül a terv soha többé nem látjuk egy mást. Én esküszöm, hogy igazán nem akartam beleszeretni. Most viszont megvolt az az örömön, hogy viszontszeretnek.
Mikor elértük a megfelelő megállót, Máriónak kellett lerángatnia a buszról annyira elbambultam. Összesen két utcát sétáltunk együtt kézenfogva, amikor megláttuk a házat.
A szívem hevesebben vert, ez volt Médeáék háza.
