You're not forgettable

A Hospital?!

- Hadjátok abba! Mire jó ez? Mást bántatok csak, hogy jól érezzétek magatokat ez szégyen.- bevallom nem vagyok túlatározott, így kicsit gyerekesnek éreztem ahogy rájuk kiabáltam, mint egy kezdő tanár, akinek még soha nem volt dolga, ilyen gyerekekkel.

- Ohh... de cuki valaki csak tán hősködni támadt kedve valakinek. Nézd nem hiszem hogy sokat érsz egy darab retikülel ellenünk.- mély hangja ijesztő és egyben kellemes is volt, ugyanakkor egy idiótának látszott, kicsit hasonlított egy tuskóra a régi sulimból, amikor egy csomót bántottak engem is. Általában minden szünetet egyedül töltöttem ugyanis senki nem akart velem barátkozni... és csak a rengeteg hamis pletyka miatt.

Majd idétlenül kezdett el  röhögni amivel sikeresen felcseszett azt hiszi, hogy azért, mert lány vagyok nem tudom magam megvédeni... visszakéne ütni valamivel, de az mit érne... na jó most az egyszer,ha nem is szavakkal, de tettel visszavágok. Felém indultak kést rántva.

- Lehet, hogy a te szemedbe csak egy csenge, bizonytalan lány vagyok, de talán most tévedtél. Azt hiszed nincs értelme a retikülömnek? Tch... akkor elég rosszul hitted.-

- Huh egy, de megijedtünk szaladok haza, mert egy psychopata lány megfenyegetett egy "pisztolyal". Tch ugyis tudom, hogy kamu.-

- Gyerünk lőj, ha nekik annyi jöhet a szemtanu..- kezdődik minden előről, azt hittem, hogy csak beképzelem azt, hogy valami/valaki beszél hozzám, de hogy másodjára is megtörténjen, tuti megörültem.

- Mi bajod!? Oké abba benne vagyok, hogy lövök egyikükre, de azért nem fogom őket megölni. Meg amúgy is ártatlanokat nem tudnék bántani, arra nem vagyok képes.-

- Tch... gyáva, betoji értem, hogy apád, miért utál örökre egyedül fogsz maradni. Nem lesz senki aki szeretne. Mindenki elfog hagyni.-

- Elég! Fogd be nem vagyok gyáva csak félek az öléstől, de képes vagyok rá. Apám lehet utál, de nem fogom őt megölni.-

Ránéztem a srácra aki eszméletlenül feküdt a földöm, majd a két srácra. Hirtelen hátrálni kezdtek láttam az arcukon a félelmet ami csak úgy sugárzott... mosolyra húztam a szám még magam se értem miért. Valami formában tetszett az ,hogy félnek ez különösen szokatlan volt számomra.

- Haver tünjünk el. Ezzel a csaj nem százas...-

- Nem megy senki sehova, kérlek segitsetek nem tudom mi ütött belém én, ezt nem akarom. Tudom idiótának néztek, de ez még nekem is új, és nem tudom, hogy-hogy tudnék véget vetni ennek.-

'shot' Nem emlékszem semmire, csak annyit érzek, hogy folyik az arcomról a vér és hirtelen minden elsötétedik. -Mi folyik itt?! Teljesen megörülök remélem ez az egész csak egy álom volt még ha annyira valósnak is tünt.-

Belső szemszög:

* Hol vagyok? Ez a valóság vagy még mindig ehy álom?*

- Mi történik velem és kivagy te?!- össze voltam zavarodva teljes sötétség uralkodott el a gondolataim felet

- Oh drága én vagyok az aki mindent elkövetett, hogy ölj.-

- TE! Mond miért teszed ezt velem és mégis mit keresel a fejembe, hogy lehetséges?-

- Te nem akarsz a világ ura lenni. Nem tudok ezekre a kérdésekre válaszolni, hisz én  a te szüleményed vagyok...-

- Lépj elő a sötétségből így is félek.-

- Hát tényleg nem fogtad fel én csak a fejedbe létezem én mától itt élek és nem hagylak el soha.-

- Mi az, hogy nem hagysz el én nem akarom, hogy bennem élj nekem elegem van ki tudja mit fogok még tenni miattad. Ha most nem szedem össze az erőm akkor most az a fiú halott lenne. Igaz megérde... mi nem senki sem érdemli meg a halált csak úgy, e fölött nem én irányítok úgy, ahogy semmi fölött sem.-