Vkook~ A lázadó 3.

397 20 2
                                    

~Jungkook pov

Napok óta nem láttam sem Tae-t, sem Jimint vagy Hobit. Ennek az oka, hogy a múltkori jól eső zivatar ami szerencsésen elkapott engem és Taetae-t, az általa teljesen átázott ruhák miatt vetkőzésre kényszerítve minket. Bár a megfázás elkerülése érdekében megtettük mindent, kettőnk közül én még is  sikeresen megbetegedtem. Elsőnek csak halványan éreztem, hogy fáj a torkom, majd ez felerősödött és végül erős köhögésbe végződött. E-hez párosult az orr folyás és a legrosszabb a hidegrázás, láz. Egyértelműen ezeken a szenvedő napokon nem mentem be az iskolába Jiminek írtam, hogy a leckét adja már meg. Azt mondta, hogy majd elhozza- az óta is várom... -Tae-val azért nem találkoztunk, mert ő úgy tudja, hogy egészségesen az iskolában tanulok. Nem mondtam el neki milyen helyzetben vagyok, nem szeretném, hogy ilyen gyengének és védtelenek lásson engem...nem mellesleg undorítónak. NAGYON hiányzik már főleg, hogy minden nap eszembe jut, sőt csak rajta jár az eszem. Tudom, hogy én is hiányzok neki mivel a 3 és fél napja hogy nem találkoztunk, de ő már 4x kérdezte, hogy ráérek-e. Időm mint a tenger, de sajnos ilyen állapotba nem találkozhatunk.
Egyedül vagyok itthon enyém az egész ház, a megfázás végső fázisában vagyok, unatkozok. Mit csinálhatna egy 18 éves tinédzser srác ilyenkor egyedül...hát természetesen pornót néz. Mind eddig csak heteró szexuális pornográf tartalmak után kerestem... Most lesz először, hogy újnak mondható felfedezett nemi identitásom utáni videókat nézek. Az első jónak kinéző videóra rákattintok, ahol két koreai fiú szerepel mind ketten meztelenül állnak egymással szemben és hát az egyik fiú vékonyabb és kevésbé izmos mint az őt simogató dominánsnak tűnő izmos srác. Azt hiszem tudom melyik srác lennék én és melyik...Taetae. A heteró videóknál nagyon ritka volt, hogy magamhoz nyúlással történjen valami. Ellenben most, ahogy egy perce sem nézem,  amint a két meztelen férfitest óvatosan érintkezik, az én farkam már úgy égnek meredt mint még soha. Ahogy a videóban gyorsultak a tevékenység é úgy én is gyorsítottam az ön kényeztetésembe. 2-3 videóba telt még a testem az nem kiabáltatta velem, hogy elég, hangos nyögésekkel és erős zihálással a hasamra élveztem. Az orgazmus utó gyönyör hullámait a csengő egymás után sokszoros hangja zavart meg.
-Ki a franc lehet az pont ilyenkor?!!-kissé frusztráltan kaptam a zsebkendőkért, töröltem le magamról élvezetem, hogy siethesek le. Az ajtó nyitásáig meg nem állt a csengő használatával, a kint várakozó. Mikor viszont kinyitottam az ajtót idegességem elszállt...meg pillantottam  magam előtt azt akivel pár perce a képzeletem játszott, mint a képzeletemben a valóságban is liheg, talán futott?
-Tae?-ejtettem ki halkan az előttem szenvedő nevét-Mi-mit keresel te itt?
-Miért nem mondtad, hogy beteg vagy ... lázad is van ráadásul?-lépet beljebb felháborodva, elképedve néztem az egyre beljebb haladó alakra.-Haza felé a
suliból összefutottam Jiminnel és kérdeztem tőle, hogy miért nem vagy vele, ekkor mondja, hogy lázas vagy napok óta... Nekem miért hazudtad azt, hogy az iskolába vagy?
-Én csak nem akartam, hogy aggódj értem és így lás engem...-halkultam el a magyarázatom végére.
-Igen aggódok, hogy ne aggódnék a szerelmemért?-mondta most már velem szembe és mélyen a szemembe nézve. Az arcom az eddigieknél is vörösebb árnyalatot vett fel.-Az iskolától egészen idáig futottam, hogy lássam jól vagy-e.-hadarta le.
-Jól vagyok, már lázas sem voltam múlt éjjel.-mondtam továbbra is tini lányokat megszégyenítő zavaromban.
-Biztos? Elég vörös az arcod-tette erős kezét gyengéden az orcámra.
-I-igen..csak... Megleptél az érkezéseddel.-válaszoltam kissé hebegve habogva. Mit ő csak bájos mosollyal jutalmazott.
-Mindegy is, még pihenned kell, szóval irány az ágy-fogta meg csuklómat és onnan fogva húzott maga után be a szobámba. Az ajtóba érve már túl későn esett le, hogy mindent úgy hagytam ahogy volt. A használt zsebkendők és a pillanat hevében megállított, de nem kikapcsol videó képkocka, ahol az aktus csúcspontját jeleníti meg a két srác meztelen alakja a monitor kijelzőjén. A látványra Tae-val együtt én is ledermedten álltam tétlenül az eddigieknél 100x vörösebb arccal.
A kínos csendet én törtem meg
-Ez. E-ez nem az aminek látszik.-ejtettem halkan mire hangos kacajba kezdett a szerelmem, ami magával ragadott engem is.
-Szóval inkább videókat nézel ahelyett, hogy engem hívnál át egy kis hancurra?-rendezte a nevetésből fakkadó légzés zavarát és csábos mosollyal az arcán óvatosan húzott magához.
-Nem erről van szó...-gondoltam bele jobban-Vagyis de!-nevettem halkan.
-Talán nem vagyok elég jó?-vonta fel huncutan a szemöldökét. Hátra felé lépkedve vont be magával egészen az ágyig. Fenekét elsüppesztette az én pihe puha ágyamba, majd ölébe húzott, derekamnál fogva tartott ott. Szemében egy kevéske vadságot, de sokkal több szerelmet véltem felismerni. Levakarhatatlan mosollyal csókoltam meg izzó ajkait.
-Pihenned kellene Kook!-vált el tőlem lassan, és döntött el az ágyon magával együtt. Közel húzott magához és karjaival mellkasához szorítva tartott. Szerelmes sóhajok csúsztak ki számon.

Vkook~A lázadóWhere stories live. Discover now