Vkook~A lázadó

Vkook- A lázadó~6.

Jungkook POV

Mikor megláttam Taetae közeledő alakját a suli parkolóból, a bejárati lépcsőn állva, a már lenyugodott szívem ismét heves ütemre váltott.
Mondanom se kell, hogy ez azért más fajta érzéstől volt. Elégedetten a karjaiba borultam, amik már vártak rám, és engedni sem akartak. Hosszú percek elteltével indultunk meg az autóig ami TaeTae volt. Mesélte, hogy ezt már szüleitől csak örökölni tudta, mivel túl fiatalon távoztak el tőle.
A kocsi kényelmes és meleg volt, nem úgy mint a kinti idő. Ami nyirkos és hideg, ahogy az lenni-e kell ősz végén.
Kissé kínos csend honolt a kocsiban, ennek oka az, hogy Tae vezetésre koncentrált, én pedig nem tudtam mit is mondhatnék, vagy is lett volna mit mesélnem, csak nem tudtam, hogy kezdjek bele, hogy mondjam el.
Szerencsére párom ajkai hamarabb szólásra nyíltak.
- Hozzánk vagy haza vigyék?- hangja kellemes és megnyugtató volt mint mindig.

- Kérlek menjünk hozzád, beszélgetni szeretnék.

- Rendben, miről szeretnél beszélni kicsim?

- Jobb lenne, majd csak otthon belekezdeni. - kértem félve attól, hogy ha belekezdek a mesélésbe könnyedén elérzékenyülnék és sírásom miatt Tae nem tudna az útra figyelni.

- Ahogy szeretnék- mosolya lágy volt akár a hangja ami újfent lenyugtatott.

V lakására érve levettem cipőmet és kabátomat. Párom ez idő alatt, ugyan így cselekedett. Ezt követően a kanapét vettem célul, hogy lepihenjek. Eközben Tae már konyhába csinálta a forró italokat, a beszélgetés hangulatához.
Nekem forró csokit hozott, magának pedig zöld teát készített.
Leült olyan szorosan mellém amennyire csak lehetett. A bögrét letettem a kis dohányzó asztalra, mivel kezem nem bírta tartani a forró tárgyat. Felnéztem páromra aki a ruha ujját a tenyerére húzta, majd úgy kortyolt bele a gözölgő italba. Felemelkedtem, majd erőt gyűjtve szólásra bírtam magam.
- Szóval, ma... a suliba összekaptam Jiminnel. - kezdtem bele halkan.

- A hangposta miatt? -kerekedtek el kedvesem szemei.

- Hát én is így hittem - csuklott meg halk hangom - Úgy volt, hogy láttam rajta, hogy vmi baja van. Így kértem egy levélben, hogy beszéljük meg, felmentünk szünetben a tetőre...- szemeim egyre könnyezni kezdett.-
És ott azt várta, hogy tudjam mi a baja... De honnan tudtam volna?
- lehullott az első könnycsepp.

- Jaj kicsim, ne sírj - tette le párom teáját, hogy vígasztalni tudjon. Nagy tenyerével hátam símogatta, hangjával pedig lelkemet.- Mi volt a baja Jiminnek?

- Az hogy keveset lógtam vele meg Hobival az elmúlt időben, hogy elhanyagoltam őket.- szipogtam.

-Ó értem, de akkor nincs akkora baj, hiszen akkor csak annyi, hogy több időt szánsz rájuk. - fejrázásommal jeleztem, hogy ez sajnos nem így van.

- Én elcsesztem!!!- zokogtam fel.- Én nem tudtam, mi baja és... És a hangposta után azt gondoltam, hogy tudja, hogy fiúval voltam... de-de még csak a hangposta se jutott el hozzá. Nem is hallotta.. én meg elmondtam, hogy meleg vagyok, mire ő... Mire ő undorral faképnél hagyott..jelezve hogy tartsam távol magam tőle, ja-ja meg mikor kicsúszott a számon, hogy veled vagyok, az a arc ...- fakadtam ki , és hadartam le a történteket, hogy minél gyorsabban túl legyek rajta. -Az az arc, az a tekintet fájt legjobban.

Tae hangja elnémult, hirtelen mennyiségű információt nehezen tudta feldolgozni. Még is egész hamar tudott reagálni. Pár percbe tartott igaz de megszólalt.
- Sajnálom kicsim, ez biztos nagyon rossz lehetett neked, de ne aggódj, majd be nő a feje lágya és elfogad minket.-vett karjaiba.

-Igen, Hobi is azt mondta, hogy majd beszél a fejével- kezdtem nyugodtabb hangnemben.

-Hobi is tudja?- távolodott el ép csak annyira Tae, hogy szememben nézzen.

-Igen, neki is elkellett mondjam, hiszen nem hazudhatok a barátaimnak.-De ő nagyon jól állt hozzá, igaz meglepte őt is a dolog, de kedves és vigasztaló volt. Nem tudom mit csinálok ha őt is elveszítem.

- Látod nincs veszve a világ, minden rendbe lesz!- mosollyal az arcomon csókoltam meg egyetlen szerelmem. Kiben mindig nyugalmat vigaszt lelhetek.

Jimin pov

A terembe vissza érve leültem a helyemre. Fejemet lehajtottam a padra, és zenével a fülembe max hang erőn, zártam ki a külvilágot. Nagyon felbasztam az agyam. Nem hiszem el hogy ennyire félre ismertem, a gyerekkori barátom... Eddig nem volt ilyen kényes. Ez nem is ő! NEM VAGYOK rá kíváncsi. Mi az hogy meleg... Mi a fasz... Ah nem idegesítem magam tovább.
Gondoltaim a tanár zökkenett ki. A vállamnál fogva rángatott meg, hogy felkeljek a padról. Gyilkos tekintettet vetettem a feletem álló pedagógusra.
-Igen?-kérdeztem a lehető legilledelmesebben amennyire csak tudom, ebben a hangulatomban.
A tanárnő nagyot nyelt és csak pislogott. Ezzel csak még inkább felhergelt.-Mondja már mit akar?-háborodtam fel.
-Hol vannak a barátaid?-szedte össze gondolatait az oktató. Mielőtt válaszolhattam volna, megelőzött egy másik hang.
-Jungkook haza ment, mert nem érzi jól magát tanárnő, sajnálom a késést, én segítettem a gyengélkedőre.-Jött be az ajtón Hobi és foglalt helyet mellettem.
A tanárnő innentől kezdve már csak a tananyaggal foglalkozott.
Hobi közel hajolt hozzám. Majd fülembe súgott.
-Beszélnünk kéne!-vissza hajolt a helyére. Számát húzva, de egy gyenge bolintassal beleegyeztem.

*Szünet*

Megindultunk egy kevésbé forgalmas folyosóra. Egy teljesen üres teremben kötöttünk ki. Hoseok nem húzta az időt egyből a lényegre tért.
-Neked meg mi bajod? Hogy lehetsz ilyen nagy barom?-támadt nekem.
-Mi a fasz? Mi lenne EMBER? NE gyere nekem te azzal, hogy a mit és hogy kéne csinálnom azzal a buzival!

-Miért vagy ez miatt ennyire nagy fasz?-hunyorított idétlenül.

-Miért tán neked tetszik, hogy egy hazuggal voltunk barátságba, ki titkolózik előttünk. Ráadásul egy igazi fasszopó. Én nem fogok ilyennel egy légtérben lenni?

-Jungkook attól még Jungkook marad! Az hogy kit szeret nem változtat semmit!

-Még Hogy nem! Alig egy honapja van képben V, és csak ez idő alatt rá se ismerek. Egyáltalán nem ilyen volt. De már nem érdekel. Te legyél vele ha ennyire akarsz, de én nem fogok a közelébe lenni!-jelentettem ki határozottan erelyeshangnembe és fordítottam hatat a teremnek és Hobinak.

Az utolsó órákat, a helyemtől legtávolabbi padba ülve töltöttem, ahol senki se ült. A nap nagy részében senkihez se szóltam. Bevallom elég unalmassá vált minden. Mikor véget ért a sulis nap, kijárat felé ballagva vettem észre,az iskola kapunak falára dőlve egy alacsony, de még is dominanciát sugárzó alak volt. Haja szökére volt festve, de nem állt neki egyáltalán buzisan. A ruházata egyszerű és sötét volt. Ahogy egyre közeledtek a kijár felé, sikeresen neki mentem pár nálam idősebb diáknak. De hangulatom nem engedte meg azt, hogy kedves elnézést kérjek.
Csak mit sem törődve tovább akartam haladni. Ők ez másként látták.
-Hé te mit képzelsz? Nekem jössz és még bocsánatot se kérsz? -kapott ingem után az akibe beleütköztem, miközben a társai háta mögött figyeltek.
Az arcom megrezzenés nélkül reagált erre. Ezzel csak még inkább hergelve a felsőbb évest. Dühösen és földre lökött, káromkodó szavakat dobálva. A szavai egyik fülemen be, majd a másikon ki suhant.
Mikor magamra néztem a koszos földre taszítva, az eddig tiszta ruhám most már porossá vált.
A idegesség kiült az arcomon. De mielőtt reagálhattam volna, belém rúgott. A gyomrom hatalmas görcsbe rándult, és az összes hang belém szorult. Lábát ismét felemelte, újabb rugásra szánt mozdulathoz. Lábának megindulására reflexből összezártam szemeim, és vártam az elkövetkező fájdalmat. ...
Nem történt semmi... Kinyitottam szemem és a látvány teljesen ledöbenttet.
Az a fiú akit oly nagy figyelemmel vízslattam, állt én és támadóm közé, sípcsontját találta el a rúgás. A fiú tekintette, nem hagyott gyengeséget maga után. Még a támadó fél arcán kiült a félelem, pedig még így is túlerőben voltak.
-Yoo.. yoongi!- remegő hanggal hátrált az eddig nagyszájú fiú.

~Timi~