Vkook~A lazadó~8.

235 9 1
                                    

JUNGKOOK pov

   Az óra végén mindenki felfigyelt egy harsány nyöszőrgésre, terem végéből.
Kiderült, hogy Jimintől eredt. A legutolsó padsorban ült, hasát szorongatva, szenvedett a fájdalomtól. Legalábbis azt hittem. A tanár megkért, hogy kísérjem el a gyengélkedőbe.
Én gondolkodás nélkül segítségére siettem. Azonban mikor kiléptünk a teremből, magunk után becsukva az ajtót, hirtelen Jiminnek eddig fájdalomtól torzult arca kisímult, a görnyedt teste pedig kiegyenesedett. Értetlenül bámultam rá, mire rám förmedt, hogy mondjam azt a tanárnak, hogy jöttek érte a szülei.
Ezt követően hátra hagyva engem, a kijárat felé ment. Ahelyet, hogy azt tettem volna amit kért tőlem, követni kezdtem.
A suli bejáratához érve láttam, hogy egy felsőbb éves sráccal beül egy idegen kocsijába. Nagyra kerekedtek szemeim.
Szaladtam vissza a terembe, ami már szinte üres volt, kiengedtek mindenkit szünetre. De az akihez én siettem a helyemen várt rám.
-Hogy van Jimin?-kérdezte aggódva J-hope.
-Kutya baja, színjáték volt az egész. Lelépett egy végzőévessel.-ecsetelttem Hobinak, aki szintén meglepődött. Teljesen megértem reakcióját.-Ez nagyon nem val Jiminre.
-Hát nem-tért észhez.-Csinálnunk kell valamit!
-De mit? A tanárnak meg a szüleinek nem köphetjük be!
-Akkor falazzunk neki?
-Hát igen...-motyogtam.
-Ki volt az a végzős?-Hobi kérdésére nem igazán tudtam a választ.
-Pf pasz, de már biztos, hogy láttam ezelőtt is, évnyiton ebből tudom hogy utolsó éves.
-Derítsük ki!
-Még is hogyan?-emeltem fel mindkét szemöldököm.
- A végzősöknek már ki van rakva a tabló képük!- mondja büszkén Hobi.
-Zseniális! Gyerünk!

Jimin pov

A kocsiban kicsit kínosan éreztem magam. Mivel én csendben ücsörögtem öket hallgatva, ahogy sejtelmesen társalognak.
A kocsi hirtelen vett egy éles kanyart és föld útra tért át. Kicsit furcsáltam az egészet és kezdtem megbánni, hogy beszálltam az autóba.
Yoongi mintha megérezte volna aggódalmam, hátra fordult hogy a  szemembe tudjon nézni.
- Mindjárt ott vagyunk!
A távolba egy egészen romos ház rajzolódott ki a semmi közepén, és mi egyenesen annak tartottuk az irányt.
Ház elé érve a motor elhalkult majd teljesen leállt. Mikor láttam hogy mind ketten kicsatólják a biztonsági-övet én is úgy tettem. Kiszálltunk a kocsiból, majd az épület bejárati ajtónál megálltunk, mire Namjoon ütemre kópogott be azon.
Az ajtó kinyílott. Egy érdekesnek kinéző alak nyitott nekünk ajtót, majd köszöntött minket. Yoongi bemutatott engem "T.O.P-nak" beljebb érve nagyra kerekedtek szemeim, a ház falai bizony már bomladozttak, a plafonról hullott a vakolat, de mind ezt elfedte a töménytelen füst, ami az oxigén helyett volt a szobába, a falakon karácsonyfa égők világítottak. A szoba központjába egy nagy vízi-pipa díszelgett. Körbe körülötte kopott bőr-kanapék, amin eléggé alul öltözött nők és férfiak hevertek.
A nagy tömegű füst miatt én erős köhögésbe kezdtem, mire mindenki rám nézett, és pillanatokon belül a csend átcsapott harsány nevetésbe.  Szorosan Yoongi sarkába lohóltam, egészen egy ajtóig amin elvileg én még nem léphetek be.

Várj meg itt!-szólt hátra Namjoon, majd behúzta magukra az ajtót. Én pedig mint egy jól lakott óvodás, tettem amit kértek. Enyhén zavarba ejtő volt a sok-sok szempár ami körbe vett, reflex szerűen nyeltem egyet. Úgy éreztem magam mint egy préda, a hiénák közt. 

-Te vagy Yoongi új kurvája?-szegezte hozzám a kérdést és díszes nyakláncú férfi

-Nem...

-Akkor nem csak véletlen keveredtél ide?- folytatta a gúnyoglodást, amit kénytelen voltam tűrni.

-Jaj hagyd már, hisz olyan cuki.-lökte meg a mellete ülő nő a vállát, mielőtt megindult felém. Kezével karomra simított, és közelebb húzódott.-Mond csak van kedved csinálni?-kerekedtek el szemeim, szörnyűlködve néztem végig rajta.

-Te lennél Yoonginak a régi kurvája?-arca meghökkent, mire mindenki nevetni kezdett. Akaratom ellenére büszkén mosolyogtam. Mire emelkedni láttam a kezét. Ami már majd nem arcomon ért a pofont, de egy biztos kéz megállította.

-Még is mit művelsz Jison?-kérdezte Yoongi, komoly rezdületlen arccal.

-Mit képzelsz magadról eressz!-Yoongi így is tett mire Jison elviharzott.

-Gyere menjünk!-indultunk meg a kijárathoz.

Jungkook pov:

Percek óta a tablókat bámulom, Hobival együtt. De még mindig nem találom azt a sárcot akit Jiminnel láttam beszállni a kocsiba.

-ÁHH lehet nem is végzős!-kezdtem feladni.

-A mi évfolyamunkból volt?

-Neem, onnan mindenkit ismerek! 

-Akkor fiatalabb volt?

- neem hiszeem...

-Akkor végzős ilyen egyszerű, csak keressük még.- Hobi végszavára jött a godnok, egy hatalmas tablóval a kezében, fellépegetett a kihelyezett létrára, és felcsavarózott egy új tablót.  Mikor elment, mi oda siettünk, és keresni kezdtük, pillanatokon belül meg is lett a keresett arc.

-Min Yoongi, Ő lesz az!-kiáltottam fel boldogságomban. 

-Min Yoongi... Min Yoongi..Yoon..gi. HALLOTAM MÁR VALAHOL EZT A NEVET.-gondolkodott feltűnően Hobi.- Oh baszki tudom! Volt valami botrány még mikor ide került... 1. ben valamiért kiakarták csapni a suliból, az első héten ... talán.

-És mit csinált?-néztem rá rosszalóan.

-Az már sajnos nem tudom...-nézett vissza tablóra. -De kideríthető- szélesedett el a vigyor Hobi arcán és felemelte kezét, ujjával egy képre mutatott.

-Mi van vele?-néztem el oldalra, mintha nem tudnám mit akar...

-Ő volt az a végzős csak aki szerelmet vallott neked tavaly. Te meg vissza utasítottad... mi meg mérgesek voltunk rád Jiminnel.. tudoood!

-Jó tudom és?-sóhajtottam.

-Hát ő Yoongi osztálytársa, biztos tudja mi volt 1.ben a botrány. Csak meg kell kérdezd!

-Jó és mégis hol és mikor?-játszottam a hülyét, semmi kedvem nem volt attól a hülye picsától szívességet kérni.

-Én úgy tudom, hogy a számát is megadta.

-Már biztos számot cserélt!

-Próba cseresznye!-kapta ki a kezemből a telefont és felkereste a lány nevét a névjegyzékből, majd elkezdte csörgetni.

~Haliii-éles hang visongott ki a telefonból... Hobi szemével jelezte, hogy válaszoljak már.
-Szia itt Jungkook, lenne egy kérdésem..
~Igen, viiii miaz Kookie?-kiráz a hangjától a hideg...
-Tudod mi volt 1.-ben Yoongival a botrány?
~Mi.. ja ahan...miért?-halkult el... Így elviselhetőbb a hangja.
-Háát.. szeretném tudni.
~Nem szívesen beszé...lek erről..-néztünk össze Hobival.
-Kérlek!-lágyítottam el a hangom.
~Haaa, jó. HÁT...izé... miatta halt meg Jooheon...
-Mi??- kaptam a szám elé

~Timi~

Vkook~A lázadóWhere stories live. Discover now