🐼

4🐼

Xylán jól állt a szoknya. Türkizkék volt, térdig érő, és teljesen jó állapotú. Büszkén feszített benne, nevetséges hüllő-arcán gödröcskék jelentek meg.
- Nekem tetszik! Neked?
Ruchi nem válaszolt. Telefonjába volt belemerülve amióta megérkezett. A folyosón járkált fel és alá, és egy pillanatra sem tekintett volna fel. Semmi sem tudta kizökkenteni őt.
Xyla odaszökkent mellé, és kíváncsian átnézett a válla felett. Ruchinak kis idő után idegesítővé vált a szuszogó hangja.
- Most ne, Xyla. Dolgozom valamin. Pár perc!
Az űrlénynek elállt a lélegzete. Sose utasították vissza társaságát. Nem köteledett inkább; letelepedett, a füleit pedig betömte fülhallgatóval. Percekig tartott a csend közöttük.
- Ok, szerintem kész van... Xyla! - kopogtatta meg a vállát Ruchi - Hallgatsd meg!
Xyla fejére most Ruchi fejhallgatói kerültek. Izgatottan remegett egész testében.
A kiborg egy dance számot készített. Egész este a fejében motoszkált a késztetés, hogy nekilásson, és befejezze. A Dance Dance Revolution-nal játszott, és a szőnyegen táncolt a képernyő előtt, ám az ötödik szám után ki kellett kapcsolnia a játékot hogy ötletáradatának teret adjon. Hogyha más valami túlordítja a kis hangokat, azok könnyen elhallgathatnak, és talán soha többet nem jönnek felszínre. Első dolga az volt hogy befészkelte magát az ágyba, letöltött egy appot a telefonjára, és szórakozottan kísérletezett a különböző hangzásokkal.
- Ez afféle... első próbálkozás - magyarázta Ruchi - Még meg kéne néznem pár videót és nagyobb figyelmet szentelni a kedvenc számaim megfigyeléséhez, mint ahogy korábban tettem.
Xyla nem figyelt. Ahogy percről percre épültek fel a hangzások, annál gyorsabban billegett a feje a nyakán. Mint egy őrültnek.
Az köztudott tény volt, hogy az űrlényeknek nincsen ritmusérzéke. Vagyishogy van, csak sokkal bonyolultabb, mint egy emberé. Egy experimentális avangard darabban hamarabb meglátják a művészetet mint egy szigorúan kimért és kiszámolt slágerben.
Egy két éves gyermek mosolyával az arcán bólogatott a zenére... amíg el nem ért a drophoz.
Az álla leesett attól, amit hallott. Tűvékonnyá szűkültek az X alakú pupillák.
- Ez jóóó! - kapta fel a fejét.
- Kösz Xyla - Ruchi óvatosan vette vissza telefonját barátja ujjai közül - Mostmár menjünk az osztályterembe.
Ahogy ezt kimondta, 4 osztálytársa is elsietett mellettük. Meglepő módon nem vécére, hanem ki, az udvarra siettek.
- Ruchi! Xyla! - érintette meg vállukat az osztályfőnök - Most az órát a szabadban tartjuk. Játszani fogunk!
Mind a ketten rábólintottak az ajánlatra.

🐼

- A következő játék hasonló lesz... de most olyan dolgokat kell mondani, amelyekben Te vagy a legjobb! Hogyha párt találsz, akkor a melletted jobbra álló ember jön.
Az osztályban mindenki jól ismerte a másikat. Ruchi és Xyla csendben szívták magukba az elhangzott személyes információkat.
Az egyik srác különösen várta, hogy sorra kerüljön, mert láthatóan valami nagyon kikívánkozott belőle.
- Én abban vagyok a legjobb, hogy a nememhez illő ruhákba öltözöm. Nem úgy mint egyesek! - mondta, és Xylára nézett. A szemei csak úgy szikráztak a gúnytól.
- Egy nemtelen űrlénynek szerintem ez teljesen megbocsájtható! - védte meg barátját Ruchi.
- Gyerekek. Az előbbihez hasonló megjegyzéseket kerüljük! Nem ez a játék célja! - lépett közbe a tanárnő, és kijelölt gyorsan egy másik diákot, mielőtt a szócsata folytatódott volna.
Ruchi nem volt hajlandó folytatni a játékot.
"Egy ilyen közösségnek senki sem akarna aktív tagja lenni. Kirekesztő banda!"
Telefonját választotta inkább az emberek helyett.
- Ruchi, tedd el a telefont! Nincs most rá szükség! - szólt rá az osztályfőnök. - és mellesleg te jössz most a játékban.
Ruchi tovább nyomkodta a képernyőt.
- Hogy megmutassam, miben vagyok a legjobb, ahhoz a telefonomat kell használnom szemléltetésképp - válaszolta a szövegolvasó. - Nem olyan régen, egészen pontosan tegnap este találtam meg a legújabb hobbim, amit nagyon szeretnék komoly szinten művelni. Hogyha nem ezt csinálnám, akkor most azt válaszolnám hogy a videójátékozásban vagyok a legjobb, de akkor gondolom percek alatt találnék egy párt a körből és kifogynék az ötletekből.
Az ofő felnevetett.
- Nemrég vettük etika órán a célok és álmok közti különbségeket. Nagyon motiváló volt számomra, ami elhangzott, de csak tegnap vettem rá magam arra, hogy nyélbe üssem a terveimet.
Megnyomta a play gombot, és a készüléket az osztály felé tartotta. Az első 1 percet illedelmesen, csendben hallgatták meg; utána megint elkezdett nőni a zaj. Hogyha a tanár nem lett volna velük, figyelmük még ennél is rövidebb ideig tartott volna.
Ruchi egy bólogató fejet vélt kiszúrni az emberek közül, aki abba is hagyta azt, mihelyst tekintetük találkozott. Kényelmetlen érzést váltott ki sok emberből, hogy nem látták a szemét: ez történt most is.
- Jó! A te korosztályod... biztos értékelni fogja...!
A tanár nem tudott azonosulni a mai zenével, de érdeklődést mutatott a lány szárnypróbálgatásai iránt.
- Reméljük! - bólintott Ruchi, eltéve a telefont.
- Rakd ki valamilyen-... olyan-... oldalra. Ahova fel tudod tölteni. Most nem jut eszembe a neve - makogta az ofő - De gondolom tudod mire gondolok.
- Persze.
A kicsengő hangja véget vetett az órának. Megint zsivaj lett és káosz.
Alkalmas környezet egy nagy lépéshez.
Ruchi feltöltötte a számot, és már senki sem állíthatta meg.