Angel or Demon

Prológus

   Éjfél lehetett talán, nem tudom. Az eső szakadt, mintha dézsából öntötték volna. A szemüvegem, amit csak azért hordtam, hogy kiemelje a szemeimet, minden ráeső eső csepp miatt lecsúszott az orrom hegyére.
   Egy macskaköves úton futottam Isten háza felé ahogy a lábam bírta. Nem is tudom mi elől menekülök, csak annyit, hogy veszélyes és Isten háza megvéd tőle. Legalábbis ezt írták a levélben, ami a zsebemben van vizesen összegyűrve.
   Minden porcikám fájt. Lefelé menet a lépcsőn szinte legurultam, és az nagy szó 166 lépcsőfokon leesni.
   Végre odaértem az épülethez, ahova minden szombat este ifibe jártam. Legalábbis régebben.
   Gyorsabb vagyok, erősebb és ügyesebb mint az átlagombeli lányok, még egy fiú képességeit is túlhaladja. De most mégsem tudtam gyorsabb lenni, a pokolfajzatok utolértek. Küzdenem kellett. Küzdenem az életemért, a levél írója mindent leírt. Mindent, kivéve a miértjét.
   Mint mondtam erős vagyok, de ezek a rohadékok simán a falhoz vágtak. Moccanni sem tudtam, esélyes, hogy eltört pár bordám. Az egyik elém ált és kivehető alakot vett fel. Általam nem ismert nyelven mondott valamit, de a hanghordozásából leszűrtem, hogy nem bocsánatot kért.
   Talpra kecmeregtem és felemelt fejjel farkasszemet néztem, valószínűleg a halálommal. Eltökéltem, bárhogy is lesz az, de túlélem. Nem érhet véget az életem, pont a tizenhetedik születésnapom előtt, még nem éltem eleget. Ám ezt a szörnyeteg másképp gondolta. A torkomnál fogva felemelt és durván a falhoz nyomott, a levegő is benn akadt. Tudtam, hogy az eltökéltségem mit sem ér ellene. Itt a vég, megfogok halni, és a legszörnyűbb az, hogy senkinek sem fogok hiányozni.
   A szíjára erősített tokból előhúzott egy vadász kést. A hold ezüstös fénye megvilágította annak élét, ami elég élesnek bizonyult.
   Megint morgott a maga sajátos nyelvén és a szám szélére helyezte a kést, belenyomva a húsomba, mosolyt kanyarítva az arcomra. Ugyan ezt megcsinálta a másik oldalon is.
   Nem ordítottam fel, nem adtam meg neki azt az örömöt, hogy szenvedni láthasson, de a könnyeknek nem tudtam nemet mondani. A forró könnyek az ajkamnál összemosódott a véremmel, ami az államon csordogált le az eső áztatta betonra.
   Utolsó erőmmel kinyitottam fáradt szemeimet. Azt még láttam, hogy a szörny elereszti fájó torkom. A betonra érkeztem. Nagyot estem. A fejemet bevertem a betonba.
   Egy fiú a nevemen szólongatott. De honnan tudja?