Aaahahhaaa istenkém jaj nee!
Ez az egy mondtat kifejezi a reggeli érzéseimet a hajnali kelés iránt. De ma hétfő van, szóval félnyolckor kell kelnem. És nem is az ébresztő csapta ki az álmot a szememből. Anyának köszönhetően a tabom csontig le van merülve.
Anyára keltem, ahogy szerencsétlen öcsémmel kiabál. Megfogtam a plüsskutyám fejét és a fejemet a párna és a közé szorítottam, s vártam, hogy elmenjenek.
Anya sokszor megbökdöste a hátam, de nem reagáltam rá. Hagytam had higgye azt, hogy mélyen alszom. Magában mormogott, ami elég hangos volt. Valami ezresről beszélt, amit Bettivel költöttünk el. Annyira egy ostoba! Négyszáz forintot adott, hogy vegyek valamit Zsaninak.
Végre elment!
Az ajtó csapódása és a szobát betöltő sötétség biztosította, hogy tényleg elment.
Felhajtottam a takarómat, ami eddig a lábam köré csavarodott, a hátamra fordultam és azon filóztam, hogy érdemes e bemenni a suliba. Végül arra jutottam, hogy bemegyek pár óra késéssel, addig is feltöltöm a tabom. Szenvedtem egy kicsit a töltővel, közben beraktam egy filmet.Az óra féltizenegyet ütött. Ideje indulni a suliba.
Bepakoltam a tatyómba a szokásos dolgokat és elindultam. Szándékoztam beérni a negyedik órára, nem volt kedvem még egy hetet várni a töri dolgozattal. Ha már egyszer megtanultam, és az agyamban vannak a válaszok, akkor azt gyorsan le kell írnom nehogy elfelejtsem.
A városházi buszmegállóba vettem az irányt, mostanában arra szoktam menni. Útban arra felé megálltam az elhagyatott háznál, amit most építenek újra. Rémisztő, de mindig ide jövök, ha magányra vágyom. Most hangokat hallottam bentről.
Kíváncsi voltam, ki lehet bent. Nem egy csöves, ugye nem? Nem akarom, hogy a menedékhelyem tőle bűzölögjön.
A lábammal belöktem a kaput, az nyikorogva nyílt ki. Az ajtót is belöktem, de az kiszakadt a helyéről. Megviselte az idő múlása.
Az idegen, ha nem többen vannak, meghallotta az ajtó csapódását a padlón, mert elhallgattak.
Óvatosan felmerészkedtem az emeletre. A lábaimat lassan tettem egymás után, próbáltam hangtalanul, nehogy még több figyelmet fordítsak magam. Fent az emeleten is mozgolódás támadt, halk, de hallható.
A zaj a jobb oldali utolsó szobából jött. Az én szobámból! Hogy merészeli...
Feldühödve indultam, nagy hévvel rontottam be a szobába, de nem az várt amire számítottam. A két idegen rám támadt. Az egyik hátulról lefogott, a másik egy winchestert szegezett rám. Sikítani sem volt időm, olya gyorsan cselekedtek.
- Ki vagy te? – mély hangja volt, vagyis férfi, és valószínűleg a másik is, tekintve szoros szorítását.
Csak egy kicsi fénycsík szűrődött be a bedeszkázott ablakok között, így csak a támadóm zöld szemeit láttam, kétméterrel előttem. – Azt kérdeztem, ki vagy te! – durvábbra fogta a szavait. A puska csövét közvetlenül a szívemre helyezte – vagyis a mellemre helyezte, ez kicsit kínos.
- Öhm, Anna. Kovács Anna vagyok. – a mögöttem lévő pasas hirtelen elengedte a kezem , de a másik nem eresztett.
- Dean! – a magas férfi rá szólt társára, Deanre, aki most lejjebb eresztette a puskát, de árgus szeme nem pihent.
Fény gyúlt a helységben, valószínűleg langaléta kapcsolta fel a villanyt, ez a Dean fickó egy tapottat sem mozdult .
- Bocsáss meg, nem akartunk megijeszteni. – a férfi bekerült a látó mezőmbe. Helyes, így én is szembe nézhetek azokkal, akik előbb puskával fenyegettek.
Jól megnéztem őt. A férfi aki lefogott ugyan magas volt, de finom arcvonásai elárulta, hogy ő a fiatalabb kettejük közül.
Valahonnan bátorságot merítettem és megtaláltam a hangom.
- Nekem kéne kérdeznem, hogy ti kik vagytok, hogy csak úgy betörtök ide! – karba tettem a kezem és csúnyán néztem, ahogy csak tudtam. Igazából féltem, mert ők ketten vannak plusz egy puska, én meg egyedül plusz a gyenge karate tudásom.
- Te itt laksz? – a Dean nevezetű férfi hüledezve nézett körül, valószínűleg csövesnek néz, de mikor végig mért megváltozott a véleménye.
- Azt kérdeztem kik! Vagytok! Ti! – most már igazán zabos lettem. Az órámra néztem, háromnegyedtizenegyet mutatott – Nincs sok időm, szóval hajrá.
- Én Roger Williams vagyok, a társam meg Dan Suliven. – na persze, az előbb még Deanek hívták – Azért vagyuk itt, mert a szomszédok rágcsálókat fedeztek fel, és minket hívtak ki.
Nem hittem neki. Még hogy rágcsálók, én még egyet sem láttam, pedig régóta ez a rejtekhelyem.
- Aham, puskával? – intettem az említett eszköz felé.
Dean vagy Dan, akárhogy is hívják, megvillantott egy mosolyt.
- Ravasz egy dögök és...
- Oh kérlek ne, ezt ne!
Lehet, hogy ők azok, akikről a hangok beszélnek.
- Tudom már kik vagytok ti! Eszembe jutott. – önelégűlten elmosolyodtam, most már van egy fegyverem ellenük.
A két férfi egymásra nézett.
- Ti vagytok a híres Winchester fivérek. – a mondaton magam is meglepődtem, azért ennyit nem akartam elárulni. Fene a szabad számat!
- Honnan tudod?! – Dean újra rám szegezte a puskát , de mindketten tudtuk, hogy kősó van benne, ami nem öl meg ugyan, de rohadtul fáj. Huh, ezt meg honnan tudtam?
- Nem tudjátok? – Sam megrázta a fejét.
Nem, nem mondhatom meg nekik. Még elvinnének. Mondjuk annak egy kicsit örülnék.
- Álmomban jártam itt, ugyan így , és ti is itt voltatok. – ez az Anna, csak rögtönöz – Te – mutattam Deanre – a szokásos mondatodat mondtad...
- Son of a bithc! – mondtuk egyszerre.
Huh, ezt megúsztam. Vagy mégsem?
- Velünk kell jönnöd! – igen!
- Nem ! Nekem iskola van és törit fogok írni, amiről elkések! – pillantottam az órámra.
- Dean, gyere. – Sam karon ragadta bátyját és kifurakodtak mellettem a folyosóra. – Csak egy perc. – vágott egy grimaszt, ami valószínűleg egy mosoly akart lenni.
Amíg tárgyalták a fejleményeket, rendbe tettem azt a pár cuccot amit ide hoztam és szét túrtak.
- Figyelj Anna. – Sam a vállamra tette a kezét, amit rögtön le is löktem.
Bírom őket, tényleg. De még nem tart ott a kapcsolatunk, hogy hozzám is érjen.
- Csak nincs tapi!
- Oké – feltartotta kezeit – Figyelj.
- Elsőre is felfogtam.
Látom kezdem felidegesíteni őket, Deanek itt véget is ért a türelme.
- Na jó kislány! Nem érünk rá, el kell jönnöd velünk és kész!
Mit képzel ez magáról? Megmutatom én, ki Nora Grey.
- Nem! – durcisan toppantottam egyet és kihívóan néztem Deanre.
- De! – közel hajolt, szinte belemászott az arcomba.
- A válaszom akkor is nem.
Úgy nézhetünk ki, mintha mindjárt egymás torkának esünk. Nem is kétsége, hogy megtörténik, ha Sam nem avatkozik közbe.
- Héj, héj, héj. – kettönk közé állt – Elég srácok! Először is te Dean nyugodj le, Nora még gyerek. Szerinted hogy jön le az , hogy mi neki szegezünk egy puskát és kijelentjük velünk kell jönnie, amikor nem is ismer. – ezen elgondolkodott kicsit – Félig meddig.
Annyira elragadóak amikor veszekednek, vagyis amikor Sam osztja az észt. Ám erre már tényleg nincs időm. Felkaptam a táskám és hangtalanul kihátráltam a szobából, gyorsan kirohantam az utcára és sietősre fogtam a tempót, hogy még a tizenegyes járatot elérjem.
A fiúk nagyon zabosak lesznek. Főleg Dean, amilyen heves természete van. De nem várhatják el, hogy velük menjek ki tudja, hogy hová. Hisz nekem van egy életem. Szar, tele rémálmokkal, egy viszonzatlan szerelemmel, de élet. Vagy tényleg jobb lenne ha velük mennék?
YOU ARE READING
Angel or Demon
HorrorAnna élete amúgy sem egy habos pite, de még a Winchester fivérek is megjelentek. Még maga sem tudja, mi történik vele, most űzött vadként kell élnie tovább. Annának választania kell. A jó oldalon áll, vagy enged a csábításnak és rossz útra tér...