Az elveszett őzsuta

"Pont mint oly régen„ - Chapter IV.

Fianának hatalmas öröm volt hogy ebéd után újdonsült barátaival kimehetett a szabadba. A napló kérdése és Harry rossz ómene még így sem hagyta nyugodni, de a friss levegőnek hála ezeket a dolgokat egy időre el tudta feledni. Az előző esti eső óta kitisztult az idő; felhőtlen, sápadtszürke  ég borult föléjük, s lábuk alatt nedvesen besüppedt a fű, mikor elindultak életük első legendás lények gondozása órájára.

Ron és Hermione nem álltak szóba egymással. Harry sem volt beszédes kedvében. Fiana ezt tiszteletben tartva, nem bróbált szóba elegyedni velük, és inkább csendben gyönyörködött a tájban.

Némán baktattak a lankás pázsiton a Tiltott Rengeteg szélén álló vadőrkunyhó felé. Félúton járhattak, amikor megpillantottak három jól ismert alakot. Erről jutott eszükbe, hogy ezen az órán a Mardekárosokkal vesznek részt.

Draco lelkesen mesélt valamit két hűséges csatlósának, Cracknak és Monstrónak, akik bután vihogtak; Fianának volt egy tippje, hogy miről folyik a szó. Abból amit Hermione az éjjel mesélt, és ahogy Fiana megítélte, kiderült hogy ez a három fiú nem jó párosítás.

Hagrid a kunyhó ajtajában állva várta a csoportot. Látszott rajta, mennyire izgatott. Vakond bőr kabátját viselte, s a lábainál ott pihent - az esti meséből megismert - Agyar a vadkanfogó kutya.

- Gyertek csak,gyertek, szaporán! - kiáltotta a közeledő diákok felé. - Igazi csemegét tartogatok nektek! Nagyon izgalmas óra lesz! Mindenki itt van? Jól van, gyertek utánam!

Fiana eleinte attól tartott, hogy Hagrid a Tiltott Rengetegbe akarja vezetni őket. Nem mintha félt volna, de úgy érezte valaki ma meg fog sérülni, és az erdőben ennek nagy az esélye. Kissé megnyugodva követte a vadőrt aki nem ment be a fák közé, hanem továbbhaladt az erdő széle mentén, s a csoport ötperces gyaloglás után egy bekerített, üres kifutóhoz érkezett.

- Álljatok ide a kerítés mellé! - rendelkezett Hagrid. - Így ni... Mindenki jól lát? Most pedig először is nyissátok ki a könyveiket...

- Hogyan? - kérdezte Draco flegma módon.

- Tessék? - hökkent meg Hagrid.

- Hogyan nyissuk ki a könyvet? - ismételte Draco, azzal kivette táskájából a Szörnyek szörnyű könyve  egy madzaggal  átkötött példányát. A többiek is így tettek; egyesek, mint Fiana, Harry és Ron összeszíjjazva tartották könyvüket, mások zacskóba dugták, vagy jókora szorítókapcsot csíptettek rá.

- Egyikőtök se... egyikőtök se tudta kinyitni a könyvét? - hüledezett Hagrid.

Mindenki a fejét rázta.

- De hisz csak meg kell simogatni őket - tárta szét a karját Hagrid. - Így ni...

Kivette Hermione kezéből a könyvet és letépte róla a Magifixet. A könyv rögtön harapni próbált de Hagrid gyorsan végighúzta mutatóujját a gerincén. A könyv megborzongott, majd engedelmesen kinyílt, és nem mozdult többet. Fiana sajnálta, hogy erre nem jött rá hamarabb, és nem kímélte meg Hagridot egy ilyen kínos helyzetől.

- Nahát, milyen buták vagyunk - gúnyolódott Draco. - Meg kellet volna simogatni! Hogy ez nekünk nem jutott eszünkbe!

Hagrid segélykérően nézett Hermionéra.

- Azt hittem , mulatságosnak tartjátok majd őket - mondta elbizonytalanodva.

- Hát persze! Roppant mulatságosak! - harsogta Draco. - Milyen jó vicc lenne, ha leharapnák a kezüket!

- Fog be Malfoy. - szólt halkan Harry. Fiana közvetlenül mellette állt, így tisztán kihallotta a hangjából a gyűlöletet.

- Na, szóval... - folytatta Hagrid, de látszott, hogy elveszítette a fonalat. - Szóval, akkor megvannak a könyvek, és... és...
már csak a legendás lények hiányoznak. Igen... Hát akkor hozom is őket. Várjatok...