Regular-Irregular

6.rész

Haechan:

Reggel végre nem görcsölő gyomorral keltem fel. Hatalmas kő esett le a szívemről hogy Marknak elmondtam mik is történnek velem. Viszont attól még mindig tartok, hogy mi lesz, ha Mark beszél az igazgatóval. Vajon elítél minket? Vagy a koreográfust tetteitől fog elszörnyedni? Nagyon remélem, hogy az utóbbi. Hirtelen megéreztem, ahogy alvó barátom mocorogni kezd és karjait a derekam köré fonja, de csak nagyon lágyan, nehogy fájdalmat okozzon nekem.

-Jó reggelt, Sunshine-morogta nyakamba, amitől kirázott a hideg.

-Neked is. Hogy érzed magad?-kérdeztem, mert eszbe jutott, hogy Mark beteg.

-Én jól vagyok. Nem miattam kéne aggódnod, hanem magad miatt-mondta, majd felült az ágyba. Erre én odafirdultam felé és egy darabig szemeztünk egymással, majd egy kis idő után egyik kezével végigsimított arcom lila felén. Még mindig egy kicsit fájt, ezért felszisszentem, mire láttam, hogy Markot elönti a bűntudat és nem csak azért, mert most fájdalmat okozott, hanem, azért, mert magát hibáztatja a történtek miatt.

-Mark-ültem fel, majd mélyen szemeibe néztem-Ne merészeld magad hibáztatni a helyzetért, érted? Nem a te hibád-nyugtatgattam, de csak lesütötte a tekintetét.

-Hiába mondod ezt igazából te is tudod, hogy rohadtul az én hibám. Ha meghallgatlak, ha nem hagylak ott, ha meglátogattalak volna, akkor nem történt volna mind ez. Az egész szenvedésed maittam van. Annyira sajnálom, Hyuck-magyarázta a keze, pedig végig ökölben volt közbe. Annyira szörnyű hallani, hogy ostorozza magát.-De ígérem, hogy mindent megoldunk. Mi ketten átjutunk mindenek. Nem hagyom, hogy többet bántson. Szeretlek, Hyuck-nézett fel megint szemeimbe. Odacsaúsztam hozzá és megöleltem.

-Én is szeretlek, Mark-mondtam, mire ő vonakodva gyengén visszaölelt.-Ne félj nem fogsz összetörni és nem fogsz fájdalmat sem okozni. Nyugodtan megölelhetsz-kuncogtam, mire szorosabban magához ölelt. Így ültünk egy darabig, majd mikor elváltunk kimentünk a konyhába, ahol köszöntöttük, hyungjainkat. Mondtam Marknak, hogy ne mondjuk el nekik még mi történt, mert nem akarom, hogy mindenki aggódjon értem. Mark először nagyon ellenezte, de aztán nehezen, de beleegyezett.

Mark:

Megérkeztünk az ügynökség épületébe, ahol megkerestük az igazgató irodáját és mindenről beszámoltunk neki, amitől neki is nagy mennyiségű düh és undor rajzolódott ki az arcára. Elmondta nekünk, hogy sürgősen intézkedni fog. Mikor léptünk volna ki az ajtón, megállított engem és mondta, hogy még beszélni akar velem, majd mikor, Hyuck kilépett az ajtón el is kezdett beszélni.

-Akkor ez azt jelenti, hogy közted és Donghyuck között több van, mint barátság-kérdezte, mire én bólintottam.

-Uram, ha emiatt most elítél minket vagy undorodna tőlünk sajnálom, de ez ellen semmit sem tudok tenni és nem is akarok-mondtam a lehető leghatározottabban.

-Mióta vagytok együtt?-érdeklődött, amin meglepődtem.

-Öhm...lassan másfél éve-nyögtem ki végre, mire láttam, hogy, vagy hatszor nagyobbra kitágul a szeme.

-É-értem. Figyelj én nem foglak titeket elítélni és kirugni sem, amíg ez nem a banda kárára megy, de mivel már ilyen rég óta tart ez így nem igazán kell ettől tartanunk.-mondta, mire hatalmas kő esett le a szívemről-És mindenképpen intézkedem a koreográfus sorsáról ezt biztosíthatom nektek.

-Köszönöm. Nagyon hálás vagyok önnek.-hajoltam meg, majd elköszöntem és elkezdtem megkeresni Hyuckot.

Mindenhol kerestem. Az összes emeletet átnéztem. Végül leértem a földszintre és megtalátam őt, ahogy az egyik terem sarkában fekszik teljesen eszméletlenül. Mikor odaértem a teremhez megláttam, hogy nincsen egyedül, mert az az őrült oktató ott rugdosta őt. Teljesen elborult az agyam és gondolkodás nélkül nekiestem annak az embernek. Nem tudom meddig viaskodtunk csak azt vettem már észre, hogy valakik szétválasztanak minket. Az oktatót hátrafogott kézzel elvezették engem meg beültettek egy mentőautóba. Mikor már kezdett minden kitisztulni, akkor vettem észre, hogy az autóba egy, hordágyon fekszik, Hyuck, majd eszembe jutott, hogy mi is történt. Megint elöntött a düh és a bűntudat. Mikor beértünk a kórházba Hyuckot eltolták valahova engem meg bevittek egy másik terembe, ahol lefertőtlenítették a sebeimet, amiekt eddig észre sem vettem, majd mondták, hogy, ha nem szédülök, akkor kiülhetek a folyosóra. Helyetfoglaltam kint és csak merdtem magam elé. Nem jutottam még túl a dolgon, amit láttam. Konkrétan tíz percre sem hagytam magára, Hyuckot és már ez történt vele. Akkora egy idióta vagyok. Megigértem neki, hogy nem fogja bántani. Lépésekre lettem figyelmes, amelyek egyre közelebb értek hozzám, majd meghallottam Taeyong-hyung hangját. Mikor ideértem egyből elkezdtek kérdésekkel bombázni engem.