The Boy With Freckles /ChangLix/

💙2💙

-Nem ülünk be valamit meginni?- veti fel az ötletet Felix miközben valami kaviccsal szórakozik. Már egy ideje a parkban ülünk és dumálgatunk.
-Ahh sajnos nekem és Jeonginnak mennünk kell. - húzza el a száját Chan.
-Basszs tényleg! Holnap matek TZ-t írok Chan meg szíveskedik javítani a tudásomon.- boxol bele az említett vállába. Mire Chan csak egy morcos pillantással jutalmazza a fiatalabb fiút.
-És ti?- fordul Felix bizakodva Jisunghoz és hozzám.
-Nekem is mennem kell. Woojin most hívott, hogy be kell még fejeznünk egy esszét zenetörire. Bocsi haver.- na jó. Akkor már csak én maradtam. Most vagy találok valami kifogást, hogy hazamenjek. Vagy eltöltöm a délután hátralévő részét ezzel a fiúval. Aki kéttség kivűl felkelltette az érdeklődésem.
-Changbin kérlek szánj meg! Csak temaradtál. Nem akarok hazamenni még!- fogja meg két vállam, így rámnehezedve. És úgy kérlel.
-Nekem nincs semmi dolgom ma. Nem mintha amúgy máskor lenne. Szóval okés.- mondom, miközben kezeit lefejtem vállamról. Túl furcsa érzés ahogyan hozzám ér.
-Egy isten vagy!- kiált fel. Mire Jeongin és Chan csak elkezdenek nevetni. Jisung pedig közelebb hajol hozzám.
-Ezt szoktam én is mondani.- súgja fülembe. Azzal a "nagyon" perverz hangszínnel amit ilyenkor szokott használni.
-Akkor ezt megbeszéltük. Mi megyünk is! Ja és Changbin! Jó volt megismerni.- int felém Chan, majd Jeongin is és ezzel együtt távoznak.
-Na jó! Én is megyek. Jó szórakozást.- kacsint felém Jisung, majd Felixet megölelve távozik. Ennyire jóban vannak? Egyáltalán miért érdekel, Jisung és Felix is azt ölelget akit akar.
-Changbin! Itt vagy.- legyez kezével arcom előtt a szeplős.
-Igen. Bocsi elbambúltam. Na és hova akarsz menni? Mármint tudsz itt valami cukrászdát vagy valamit?- kérdezem. Zavartan, mivel azok a sötét szemek még mindig arcomat fürkészték.
-Idefel láttam egy cukrászda féleséget. Ha neked jó megmutatom.- mosolyog rám lelkesen.
-Igen. Tökéletes.- viszonzom mosolyát, talán ma előszőr nem eröltetetten.

- Erre!- ragadja meg a kezem és húz egyenesen a célunk felé. Léptei egyre lassulnak ahogyan közeledünk a kis cukrászdához, de kezemet még mindig szorongatja. Ami kifejezetten zavarbahoz. Folyamatosan összekulcsolt kezünket szugarálom, annak a reményében , hogy egyszer elengedi és végre megszünhet ez a furcsa érzés. Felix lelkesen tekinget előre mostmár szorosan mellettem haladva, mire én erőt veszek magamon és lefejtem kezét az enyémről. Nem szeretném ha bárki most beszólna mert félreértette a helyzetet.
-Oh. Bocsánat. Teljesen elfelejtettem, hogy fogom a kezed. Tudod nállam ez ilyen szokás, szeretem az emberek kezét fogni séta közben.- húzza el száját félretekintve. Akkor csak véletlen volt az egész, megszokás.... ennyi. Ahh miért zavar ez ennyire.
-Nincs baj. Jisung meg szeret fejbecsapni másokat, leginkább engem.- forgatom meg a szemem. Mire a mellettem lépkedő csak felkacag. - Megszoktam, hogy a barátaimnak fura szokásai vannak.
-A barátod vagyok?- kérdezi.
-Igen. Vagy is én annak tekintelek.- mondom ,miközben belépünk a cukrászda ajtaján. Nagyon finom illatok csapják meg az orrom, ami miatt rögtön megkívánom a fagyit, vagy valamilyen édességet.
-Én is annak tekintelek.- néz még mindig rám. Azaz a szemeimet csak csendben áll és enegm fürkész. Cseppet sem foglalkozva a körülötte lévő dolgokkal.
-Felix még kiesik a szemed.- nyomom meg egyik oldalt arcát. Mire lehajtja fejét, és köhint egyet.
-Te eszel is valamit?
-Igen meglehet, hogy fagyit kissé melegem van.- szemezek az említett édességgel.
-Akkor együnk fagyit, legutóbb Ausztráliában ettem.- várjunk, Felix is Ausztrál. Nem csak Chris. Oké ez akkor megmagyarázza, hogy miért nem beszél olyan jól. De kifejezetten édes ahogy töri a kóreait.
-Látod milyen jó ötleteim vannak!- mondom büszkén.
-Tudtommal én voltam az aki mondta, hogy ide jöjjünk. Szóval nekem vannak jobb ötleteim.- jelenti ki, és sértődötten megcsapja a mellkasom.
-Aucs! Hé Jisung szokott csapkodni, te maradj inkább a kézfogásnál.- fejezem ki azt, hogy eléggé fájt az ahol megcsapott.

Felix hátatfordítva nekem, megy kiválasztani a fagyit, majd utána én is.
Leülünk, egy tetszőleges asztalhoz a sarokban, mivel itt nyugodtabban tudunk beszélgetni.
-Mesélsz magadról?- kérem meg, hogy legyen közöttünk valami téma. De be kell valljam kissé érdekel is, hogy miket szeret. Ami nálam szintém furcsa.
-Nincs túl érdekes életem. Hidd el időpazarlás lenne.- kezdi el közben enni a fagyiját.
-Pedig engem érdekelne, mégis csak barátok vagyunk.
-Na jó. Ha ennyire ragaszkodsz hozzá. De én figyelmeztettelek.-tartja fenl mutatóujját. - Hát ugye mint mondtam, Ausztráliából jöttem ide Channal. Mivel kitaláltuk, hogy itt akarunk gimibe járni. Anyáék meg mivel eléggé bíznakbennünk megengedték. Tudják, hogy nem vagyok az a bulizós fajta.
-Ebben nem vagy egyedül gyűlölöm a bukikat.- szakítok félbe. Tökre megörültem, hogy végre van még valaki aki ugyanezt gondolja.- Bocsi folytasd!
-Semmi gáz! Na szóval, ekezdtünk itteni emberekkel beszélgetni neten, így ismertük meg Jisungot. És általa téged.- és már megint olyan furán néz a szemeimbe.- Amúgy szeretek zenéthallgatni, és... igen ennyi. A zene a mindenem. Most tejössz Changbin!

-Az én életem az ennél is unalmasabb, szóval ne várj tőlem semmi nagy cuccot.- figyelmeztetem, hogy ne érje velem kapcsolatban csalódás.- Szóval. Én jelenleg anyával ... és álltalában Jisungal élek. Ezt úgy kell érteni, hogy az a srác képtelen a koleszban aludni, mivel nincsenek szobatársai. De nagyon szeretem azt az idétlen fejét. Szabadidőmben, meg amikor csak tehetem festek. A festés miatt éri meg minden nap bejárni suliba. - mosolyodom el a tényen, hogy tényleg szerelmes vagyok ebbe a tevékenységbe.
-Wow. Igazi művész lélek vagy. És milyen témában szeretsz leginkább festeni?

-Ez nehéz kérdés, de talán azt mondanám, hogy az emberi arcok megfestése szokott a leginkább megfogni. Annyira lenyűgöz mikor látom, hogy mennyi érzelmet lehet lefesteni.- remélem azért annyira nem untatom. Hisz ez nem egy túl érdekes foglalkozás.
-Egyszer majd megmutathatnád őket. Tökre kíváncsivá tett az, hogy így mesléltél.- még Jisungnak sem mutogatom a fetményeim. Kicsit sem szeretem ha kritizálják azt amin én napokat dolgoztam. De Felix nem hiszem, hogy ilyen lenne.
-Majd meglátom mit tehetek.- boxolok bele a mellettem ülő vállába. Majd akaratlanul is végig simítottam karján ahogyan húztam el a kezem.
Mikor felfogtam, hogy ez kissé félreérthető volt zavartan csúsztam távolabb a fiútól. Akinek arca kissé felvette a pirosas színt.
-B..Bocsi!- mondom zavartan. Kerülve a fiú tekintetét.
-Semmi baj! Inkább együnk!- fogja meg kanalát, és falatozni kezd.
-Együnk!- szentelem figyelmem a fagyimnak. Ezzel csökkentve azt a kínos hangulatot ami beállt közénk. Néha néha felpillantottam, hogy mit csinálhat a szeplős, de csak ő is a tányérjával szemezett. A folyamatos felpillangatásomból az lett, hogy néha-néha összeakadt a tekintetünk. De mikor ez neki feltűnt rögtön elkapta róla szemeit. Valamilyen szinten megnyugtat, hogy nem csak én vagyok zavarban. Viszont Feix pírben úszó arcát még sokáig elnézném.

Jézus miket beszélek!