The Boy With Freckles /ChangLix/

💙4💙

Felix a házukig vezető úton végig fogta a kezem. Mondván "Így nem veszít el a forgalmas úton." Nem győztem leplezni zavarom amit ezzel a tettével kellett bennem.
Mert nem fogok kertelni. Igen is felkeltette az érdeklődésem ez a fiú.
Még gyorsan telefonszámot cseréltünk, majd Ő be a házba, én meg haza vettem az utamat.

Most jelenleg töri órán ülök Seungminnal. Akinek be sem áll a szája arról, hogy tegnap milyen jól érezte magát a randin. Nagyon örülök a boldogságának. És annak is, hogy végre nem kell azt hallgatnunk ahogyan arról rinyál, hogy mennyire bejön neki Hyunjin.

-Amúúúgy. Ennyi mára elég belőlem. - néz rám sejtelmesen.-Jisung mesélte, hogy tegnap egész délután ez egyik haverjával voltál. És ma is mentek valahova. - Jisung nem éppen a titoktartásáról híres. Meg sem lepődök, hogy kikotyogta. Csak ne kezdjenek el kerítőt játszani.

-Igen. A neve Felix. De semmi sincs köztünk. Csak tegnap találkoztunk.- veszem rövidre a sztorit. Igazán nem akarom, hogy beleszóljanak most ebbe.

-Értem haver. Csak ígérd meg, hogy ha lesz valami akkor én leszek az első aki tudni fogja.- tartja a kisujját. Mire szemeimet megforgatva beleakasztom sajátom.

-Úgy sincsen más választásom. Szóval ígérem!- mondom a szemeibe nézve.

-De ezek szerint bejön a srác nem?- kérdezi az alapvetőt.

-Igen, talán felkeltette az érdeklődésem. De semmi komoly.- zárom le a beszélgetést.
Óra után miden embert fellökve sietek a kapuhoz, ahol valószínűleg a szőkeség rám vár.
És milyen igazam volt.
A kapunak dőlve nézelődik.

-Bocsi. Az a banya megint bent tartott. Nagyon sokat vártál?- teszem vállára a kezem. Ő meg a hirtelen karolja át vállam, és von az ölelésébe.

-Nem. És nem kell ennyire idegeskedned.- motyogja vállamba, majd elenged.

-Csak nem akartam, hogy az itten "rossz fiúk" kiszemeljenek.- vagy is igazából nem akarom, hogy bárki más kiszemeljen magának mielőtt én közeledhetnék feléd. Helyesbítem válaszom magamban.

-Attól még, hogy meleg vagyok tudok magamra vigyázni.- jelenti ki, egy szemforgatással kísérve.

-Emlékeztetnélek, én is az vagyok. És egy szóval sem mondtam , hogy nem tudnád megvédeni magad.- persze az már más kérdés, ha féltékeny is vagyok. De erről éppen elég ha én tudok.

-Jól van vettem az adást!

Már egy ideje csendben sétáltunk egymás mellett, mikor megéreztem kezét sajátomnál. Kérdőn tekintettem a szőke fiú felé, aki eddig arcomat bámulta, de amint találkozott a tekintetünk elkapta a fejét.

-B...bocsi. Csak a reflex.- mondta zavartan.

-Semmi. Engem nem zavar.- vontam vállat.- Az viszont amúgy érdekelne, hogy miért ennyire reflex szerű neked ez a dolog?- vontam fel szemöldököm.

-I...igazából ez egy bonyolult sztori.

-Ráérünk!- feleltem. Igazán érdekelt melyik haverja az aki zavartalanul sétálgat vele kézenfogva.
Időközben megérkeztünk az célunkhoz, így mutattam neki, hogy üljünk le a fűbe.

-Igazából, Channal kicsi korunk óta azt jásztottuk idegenek előtt, hogy együtt vagyunk. Így mindig kézen fogva sétáltunk. Nincsen túl sok barátom. Pontosabban otthon csak Chan volt. Ezért ha valaki mellettem sétál szinte reflexből jön, hogy fogom a kezét. És tényleg bocsi ha zavar. Majd megpróbálok odafigyelni ha veled vagyok.- hadarja el gyorsan.

-Hányszor mondjam el Felix. Nem. Zavar. Csak tudod itt Seoulban nem nagyon szokás a barátainkkal kézen fogva sétálgatni.- veszem elő a rajzoláshoz való cuccom.