The Boy With Freckles /ChangLix/

💜1💜

Mint minden nap , ma is az iskolának nevezett börtönbe vesztegetem az időm. Őszintén azt sem tudom egyáltalán miért erőlködnek a tanárok, hogy belénk diktálják azokat az információkat amiket a dolgozat megírása után úgy is elfelejtünk.
Nem mintha annyira sokat tanulnék, de ezért na. Lennének más dolgok amivel szívesebben foglalkoznék. Sokkal szívesebben festenék egész nap. Lehet nem sokan nézik ki belőlem, hogy festek. Mivel álltalában művészi énem fekete oversize ruhák mögé rejte. És nekem nem áll szándékomban lerombolni a rólam alkotott képet mások szemében. Maradjon ez az én, és a hozzám közelállók titka.

-Changbin! Baszki figyelsz te rám egyáltalán?- csap fejbe legjobb barátom a biológia füzetével.
-Mondtál valamit?- teszem kezem a fájó részre, de azért vigyorogva nézem Jisung arcát.
-Azt magyaráztam éppen, hogy lenne e kedved eljönni pár internetes barátommal találkozni? Vagy is ez nem kérdés. Jössz és kész!- jelenti ki határozottan.
-Várj. Nem értem, minek kell nekem is jönnöm. Tudtommal ők a te barátaid, nem az enyémek.
-Azért mert a legjobb barátodként törődök veled, és szeretném ha lenne egy legalább minimális szociális életed. - nos beletrafált. Nem nagyon vagyok eljárós. Jisung és Seungmin is mindig hozzám jönnek, ha együtt akarunk valamit csinálni.- És ne aggódj, Bang Chanról már sokat meséltem.
-Várj ő az az ausztrál gyerek ugye?- kezdek megvilágosodni.
-Igen! Látod nem is vagy annyira agyhalott mint aminek látszol.- kezd el hangosan nevetni.
-Maguk ketten! Ha nem fejezik be azt amit éppen csinálnak mehetnek az igazgatóhoz!- kiabál ránk a biosztanár. Mi meg nevetésünk visszafogva próbálunk a maradék 15 percben jó diákok módjára a tanárra figyelni.

A nap többi része meglepően gyorsan eltelt. És most jelenleg hazafele sétálok Jisungal, hogy letudjuk dobni a cuccaink és át tudjunk öltözni. Ne is mondjáok... igen Jisung eléggé rám nőtt óvodás korunk óta, igy szinte már a szekrényem felét az ő cuccai foglalják el.
-Muszáj mennem?- nyavalygok hátha megesik rajtam a szíve.
-Igen Changbin! Muszáj. - forgatja meg szemeit.
-És Seungmin miért nem jön? Őt miért nem nyaggatod?- vonom kérdőre.
-Seungmin éppen randin van! Tudod másoknak van élete, és nem a legjobb barátaik szerveznek nekik programokat.-legyint tarkón pont úgy, ahogy reggel tette.
-Ezt a csapkodósdit igazán befejezhetnéd.- öltöm ki rá a nyelvem.
-Várj! Mi? Randin? Kivel?- jut el a tudatomig, barátom előző mondata.
-Igen Hyunjinel.- mosolyodik el.
-Azta. Úgy érzem tökre levagyok maradva. Végre elmerte hívni?- nagyon sokáig kellett hallgatnunk mennyire is tetszik neki az idősebb.
-Én is nehezen hiszem el. Na de gyere! Sietnünk kel!- ragad meg karomnál fogva, és úgy rángat be a SAJÁT házamba.

-Legyél szexi!- közli velem, miközbe pólóját rángatja magára.
-Te tényleg hülye vagy. Még mit nem! Örülj, hogy elmegyek. Nem fogok megválni a pulcsimtól. - vágom be a durcig.
-Hát ahogy akarod. Nem én fogok úgy kinézni mint egy csöves. Ember legalább egy tisztát vegyél fel. Tiszte festékes ez!- néz rám megvetően, persze tudodm, hogy csak szekálásom miatt csinálja.
-Ahh de csak azért, mert idegesít a nyafogásod.- dobom le magamról fekste pulcsim és vele együtt a pólóm is.
-Haver, ugye tudod, hogy ezt a testet nem kéne ilyen bő vackok mögé rejtened. Minden elő csaj lesné a kívánságaid, ha kicsit figyelnél a kinézetedre.
-Kár, hogy meleg vagyok!- vonok vállat. Soha nem izgatott a kinézetem. Persze legyen igényes magával az ember. De hidgene hagyott a divat. Meg nem is akarok senkinek sem tetszeni.
-Mármint a csajok részéről. Aki majd megolvasztja a szíved az lesz a világ legszerencsésebb és szerencsétlenebb embere egyben.- nos igen ez Jisung. Nem akarja magának bevallani, hogy ő is meleg. De a néhe testemre vagy más srácokra tett megszólalásai miatt nekem egyből leesett mi a szitu. És előbb vagy utóbb de ő is belátja ezt.
-Na jó. Ne az egóm növelésével foglalkozzunk. Inkább siessünk, ha már egyszer képes voltál elrángatni. - kapom fel magamra a szekrényből kivett fekete pólóm, majd a pulcsim felvételévek nem is törődve dobom vállamra a táskám.
-Gyerünk!- helyesel Jisung is. Így már ketten rohanunk a megbeszélt találkozóhely felé.

Lassan oda is értünk. Körübelül egy 20 perces busz út volt csak. Ami itt Seoulban nem olyan nagy távolság.
Mire megérkeztünk 3 számomra ismeretlen fiú ugrott barátom nyakába, és köszöntötték őt. Nem szenteltem különösebb figyelmet az idegeneknek. Nem erősségem új embereket megismerni, ezért csak zavarodatt arcal. Álltam egyhelyben cipőimet kémlelve.
-Srácok! Had mutassam be legjobb barátom Changbint! Kissé csöndes ha új emberek közelében van, szóval ne nézzétek teljesen hülyének.- mutat be Jisung pont úgy ahogy azt vártam tőle. Erőt véve magamon felnézek majd egy mosolyfélét varázsolok az arcomra.
-Sziasztok! Örülök a találkozásnak.- kuncogok fel kínosan. Nem nagyon tudom ilyenkor mit szokás mondani.
-Szia! Én Bang Chan vagyok. De csak simán Chan vagy Chris.- nyújtja felém kezét ezekszerint Chan.
-Hali! Yang Jeongin a nevem. - ölel meg egy barnahajú fiú. Kissé megilletődve viszonzom az ölelését.
- Én pedig Lee Felix volnék. Nem rég költöztem ide, szóval ha furcsa az kóreaim az emiatt van.- mosolyog rám egy szőkehajú fiú. Nem tudok nem áfutni szemeimmel azon, hogy milyen édesen áll neki ez a mosoly. És hihetetlenül széppé és különlegessé teszi kinézetét az arcán helyetfoglaló szeplők. Amik olyanok akár a csillagok.
-Ha haza érek megfestem....- suttogom tudatomon kívül magamelé.
-Mondtál valamit?- kérdezi Jisung ezzel együtt felkeltve engem abból a transzból amit ez a fiú okozott.
-Nem semmit. Inkább üljünk le.- fordulok a 3 személyes kis társaság felé. Akik helyeslően bólintanak.

..............

Na hali. Itt is lenne a következő könyvem. Amit nem tervezek olyan hosszúra max 15 rész. Remélem tetszeni fog!💜