Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Lasciatemi cantare Con la chitarra ai mano Lasciatemi cantare Una canzone piano piano...
A jól ismert dallamra gurultam be a parkolóba. A piazza Mascheronin a szokásos, péntekenkénti mulatozás tartott éppen, nekem pedig nem volt pofám kihagyni ezt az alkalmat sem. Lassan már kötelezőnek számított minden hétvégét itt kezdeni; a Mascheronin lezártuk az unalmas, monoton hétköznapokat, s új reményekkel vágtunk bele a következő hétbe, hátha történik valami új. Persze sosem történt. Így hát maradtak nekünk azok az önfeledt péntekek.
Miután leállítottam a kocsimat még egy pillantást vetettem a visszapillantó-tükörbe, s beletúrtam a hajamba. Az üvegen keresztül megpillantottam néhány srácot, akiket látásból ismertem, így hát mosolyogva intettem nekik.
Ha őszinte akarok lenni, szinte csak ugyanazok az alakok bukkantak fel itt, csupán néha-néha merészkedtek be új arcok, így egész családias lett a hangulat. Ha pedig mégis jöttek újoncok, azok nagy valószínűséggel az itteniek barátai, rokonai, vagy éppen csak ismerősei voltak, őket pedig szívesen befogadtuk bármikor.
Lassan kiszálltam, s egyenesen a bejárat felé indultam.
- Ciao mio amici! – intettem vidáman az egyik kapunál álló társaságnak, mire ők viszonozták ezt.
Mielőtt beléphettem volna a nagy tömegbe, kivettem fülem mögül a szálat, s ajkaim közé helyeztem, de hiába tapogattam zsebeim öngyújtó után kutatva, nem találtam semmit.
Kissé csalódottan szétnéztem. A tömeget pásztáztam, hátha megpillantok egy szimpatikus személyt füstölgő cigarettával a kezében, aki talán megszánna engem is. Nemsokára meg is találtam a tökéletes személyt.
- Ciao mio gattino. Tudnál segíteni rajtam? – tartottam felé a szálat mosolyogva.
Figyeltem, ahogy a szőke lány elkezd kotorászni a táskájában, a barátnői pedig kuncogva nézték minden mozdulatát. A társaságából egyből felismertem azt a magas, barna hajú lányt, aki néhány hete még elég komoly csókcsatákat vívott velem ugyanezen a helyen. Miután vége lett annak az estének, elmentünk a közeli tóhoz, ahol a lány eléggé *kivetkőzött magából.* A mosolyából ítélve még mindig emlékezett rám.
- Grazie amore. Remélem, összefutunk bent – súgtam a fülébe, miután meggyújtottam a cigarettám, majd hálaképp nyomtam egy csókot az arcára. Még egy utolsó pillantást vetettem a barna lányra, majd mentem is a dolgomra.
Már egészen sötét volt. A piazza közepe pedig, – amit ilyenkor leginkább táncparkettnek használtunk –, lassan megtelt a bevállalós, az alkoholtól túlságosan is bátor, vagy éppen az olyan emberekkel, akik csak megpróbálták jól érezni magukat.
Az egyik kocsiból szólt a zene, a Localí-ból – ami az egyik kedvenc szórakozóhelyem – pedig sorra hozták az italokat, úgyhogy minden a lehető legtökéletesebb volt. Ezért is szerettem annyira ezt a helyet; minden gond, még a legapróbb is azonnal megszűnt, nem foglalkoztunk semmivel, csak élveztük az életet Észak-Olaszország legszebb városában.
Miután én is kikértem az italomat leültem az egyik műanyagszékre a szélen, s felmértem a terepet.
Sorra csendültek fel a legjobb, már-már klasszikusnak számító dalok és a keménymag minden énekelte egytől egyig. Néhány alakot viszont nem is foglalkoztatott annyira a zene, csak az számított, hogy legyen mire táncolni – na meg csajozni.
Halkan dúdolgattam a soron következő számot, kortyoltam néhányat az italomból, mikor megpillantottam végre a lányt, akitől még korábban tüzet kértem. Egyedül állt, az embereket kémlelte oldalról, úgyhogy úgy gondoltam, itt a tökéletes alkalom felkérni őt egy táncra.
