Az ágyamban feküdtem, és a plafont fixíroztam. A hasamon egy füzet hevert kinyitva, arra várva, hogy foglalkozzak vele. Az agyam a tanulástól eltérően teljesen máson kattogott. Miért tagadta Hugo a tettét?
- Kicsim, ugye tanulsz?- hallatszott apu hangja. Lassan a hang felé fordítottam a fejem, és rámosolyogtam apura.
- Hol jár az eszed?- mosolygott rám fáradtan.
- Hugón- válaszoltam őszintén. Erre csak egy mély sóhaj volt a válasz.
- Tényleg úgy gondolod, hogy ő volt? Erre nem tudtam válaszolni.
- Gyere, egyél valamit.
- Nem vagyok éhes.- motyogtam. A gyomrom úgysem venné be, olyan érzés volt, mintha egy nagy labda volna benne. Utáltam ezt.
- Jó, ha mégis éhes lennél, lesz lent kaja. Csináltam spagettit. Paradicsom szószt csináltam mellé, mert tudom, hogy azt szereted. És hogy Vegetáriánus vagy Farkas létedre. - mosolygott rám apu cinkosan.
- Na, még csak most kezdtem el ezt az egész életmódot, de egyébként köszi apu. - mosolyogtam rá hálásan.- ígérem enni fogok belőle.
- Na, akkor hagylak.- csukta be halkan az ajtót. Hallottam ahogy lefelé csoszog a lépcsőn, és a visszhang miatt még sokáig csengett a fülemben apu csoszogása. A lámpáért nyúltam, és lekapcsoltam, mert ártott a szememnek a fény. Felnéztem a plafonra, ahol hosszában egy vonal kúszott.
- Please, show the stars.- suttogtam. A fal a szólásomra elkezdett kinyílni, lassan. Ahogy egyre váltak széjjel, úgy láttam jobban a csillagokat a színtiszta sötétkék égen. Szerettem nézni a csillagokat, mindig megnyugtattak.
Lehunytam a szemem, és most az egyszer nem jöttek látomások, sem emlékek. Csak feketét láttam. Örültem neki, most nem vágytam az álmokra, sem emlékekre.
Egy halk kopogásra ébredek, és csodálkozva tapasztaltam, hogy még sötét van. A fülemet hegyeztem a zaj forrását keresve. Körültekintek a szobámban, de semmi változást nem tapasztalok. Majd hirtelen egy erőteljesebb koppanást hallok az ablak felől. Olyan gyorsan fordítottam oda a fejemet, hogy az a hirtelen mozgástól megroppant. Lassan odamegyek, majd felhúztam a sötétített az ablakot, és nem hittem a szememnek. Az ablakban egy szénfekete holló ücsörög, kinek tollazata megcsillant a lemenő hold fényében. A csőrében egy kis papirost szorongatott, így óvatosan kivettem onnan, mire válaszul károgott egyet, végül szárnyra kapva elrepült. Megforgattam a kezemben a papírt, de semmi írást nem találtam rajta. Ahogy jobban megnéztem végül folyós írással feltűnt rajta egy mondat:
Készülj fel!
Ezt mire véljem? Tűnődtem.
Miközben ezen gondolkodtam, az este ellenére felöltöztem, mert nem tudtam már vissza aludni. Felkaptam a karórámat ami reggel 6:15-öt mutatott. Még ha suliba is megyek 7-kor szoktam felkelni, mert csak pár sarokra van innen, öt perc sétát vesz igénybe.
Lecaplattam a konyhába, ahol csak a led lámpák égtek némi fény alapjául. Kinyitottam a hűtőt, és kivettem a tojást. Gondoltam segítek apunak, elkészítem a reggelit, ami rántotta lesz. Egyszerű, mégis finom, ráadásul egészséges. Már majdnem elkészült, amikor is lépteket hallottam a lépcső irányából.
- Jó reggelt apu!- kiáltottam
- Neked is kicsim!- mondta a megszokottnál furcsább hangon. Megfordultam, hogy szemügyre vegyem aput.
- Minden rendben?
- Igen, miért?
- Furcsa a hangod, olyan...gépies...
- Mi?- nézett rám döbbenten.
- Igen...nem tetszik ez nekem.
Az asztalra tettem az elkészült rántottát két tányérra osztva.
- Jó étvágyat!- mosolyogtam rá.
- Neked is.- biccentett
Mikor befejeztem a mosogatóba tettem a tányért, de nem volt kedvem elmosni, így az nyugodtan várhat addig, míg haza nem érek.
- Elmentem a suliba, rendben?- kiáltottam vissza apunak az elő szobából, miközben a cipőmet rángattam magamra.
- Rendben! Nemsokára én is megyek dolgozni.- jött a válasz.
Ahogy kisétáltam a kapun, bedugtam a fülesem, és elindítottam egy random számot. Nem mindig mentem így suliba, de most vágytam egy kis zenére. Most a szokásosnál lassítottam lépteimet, mert most időn belül voltam, volt még bő fél óra a suli kezdetéig. Olyan 15 perc caplatás után megérkeztem a sulihoz. Beléptem a már nyitott kapun, majd a dupla szárnyú ajtón belépve rögtön a portás helyével találtam szembe magam, ahol már Helena is helyet foglalt. Azt tartják, hogy ő egész életében itt tartózkodott, és már megvan vagy száz éves. Örök mosolygó kis vézna nő volt. Mindenkit ismer, aki ide jár, annak ellenére, hogy senki nem szokott vele pár szónál többet váltani.
Megnéztem az asztalon levő órarendet, és a kiírás szerint biológia óra lesz a fenti tizenkettes teremben. Komótosan felmentem, és a terembe érve leültem a helyemre, ami a középső sorban a második pad volt. Leültem, a padra hajtottam a fejem és behunytam a szemem élvezve a zenét. Nem tudom mennyi ideig feküdtem így, de a halk zene miatt hallottam az első belépőket. Felemeltem a fejem és megláttam a két kis pitbullinát, Zoét és Hannát. Ők ketten voltak az osztály menői.
- Sziasztok lányok!- motyogtam
- Hali!- köszöntek vissza rám sem nézve. Csak a szokásos közönyösség a részükről, amit már régen megszoktam.
Lassan szállingóztak befelé a diákok, a növekvő hangzavar adta ezt a tudtomra, és a zenét is fel kellett hangosítanom.
- Jó reggelt, gyerekek!- köszöntött minket Mrs. Blue.
- Jó reggelt Tanár nő!- köszöntünk kórusban.
- Ma a férgeket fogjuk venni.- mosolygott ránk negédes mosolyával. - Amelia, megkérhetlek, hogy amíg az óra tart kiveszed a füledből azt a bigyót? Szó nélkül kivettem a fülemből, majd behajítottam a nyitott táskámba.
- Köszönöm! - mosolygott rám.
Már javában tartott az óra, mikor hirtelen egy gyermek sikolyt hallottam. Olyan gyorsan pattantam fel a székről, hogy az a nagy lendülettől felborult.
- Hallottátok?- kérdeztem döbbenten az osztálytól.
- Mit?
- A sikolyt.
- Mi? Nem..- nézett rám tágra nyílt szemekkel Alexa.
- Tanárnő, kimehetek?- kérdeztem
- Menj...- nézett rám csodálkozva.
Ahogy becsuktam magam mögött az ajtót, olyan gyorsan kezdtem el rohanni a hallott sikoly iránya felé, hogy sokan megirigyelték volna a gyorsaságomat. Ahogy berontottam a földszinti könyvtárba, elborzadtam a látványtól. A földön egy kislány teteme feküdt széttépett fejjel. A vér belepte azt a részt ahol valaha a koponyája volt. A fején kívül a többi testrésze sértetlen volt. Magam mögött hirtelen meghallottam egy öklendezést, majd egy sikítást. Megfordultam, hogy megnézzem ki jött...a portás bizonyára felfigyelt a rohanásomra. Az osztálytanítónknak mr. Bronn-nak meg gondolom szólt Mrs. Blue, hogy nézze meg mi van velem.
- Amelia, jöjjön ki onnan, szépen kérem! - hallottam Mr. Bronn kérését. - Ez...még nekem is felfordul a gyomrom.
Körülnéztem a teremben, valami nyom után, majd a tükrön megakadt a szemem. Ott volt az ismerős vörös szem.
- Mondtam, hogy készülj fel.- szólalt meg egy hang a bensőmben.
