Hazaérve a cipők közé dobtam a táskámat és a fejemet fogtam.
- Ki tette ezt a borzalmat?- kérdeztem a tükörben levő képmásomtól.
- Mindenre van válasz.- jött a válasz a tükörben levő önmagamtól. - Csak meg kell találni.
- Sokat segítesz!- förmedtem rá saját magamra.
Sóhajtva bementem a konyhába, ahol apu ücsörgött.
- Hát te?- csodálkoztam - voltál te egyáltalán dolgozni?
- Nem.- a hangja furcsán semleges volt, és ugyanolyan gépies, mint reggel.
- Komolyan kezdek aggódni érted!- sopánkodtam. - Jól vagy?
- Igen.- miért?
- Még te kérdezed?- hitetlenkedtem.
Apu rám emelte gyönyörű zafírkék szemét, amit mindig is csodáltam. Miért nem az ő szemét örököltem? Én ugyanis anya barna szemét örököltem. Nem baj, legalább amikor farkas vagyok, akkor dicsekedhetek kék szemmel.
Apu felállt, és a konyhapultnak támaszkodott. Még a mozgása is furcsa volt. Nem emberhez méltó, hanem....robothoz.
- Apa, kérlek, mondd el mi a bajod, nem tetszik a viselkedésed!- kezdtem bepánikolni.
- Amelia...- kezdte közben felemelte a fejét és rám nézett. Az ijedségtől egy aprót sikítottam. A szeme vörösen izzott, mint a tiszta vér.
Lassan felém jött, miközben én próbáltam elmenekülni a robottól. Felkaptam a pultról a kést és magamhoz szorítottam.
- Ne gyere közelebb! Te nem az apám vagy!- kiáltottam
- Ne félj! Gyere ide!- kérte szinte nyugodtan.
- Nem!- jelentettem ki remegve. Te gyere ide! Ha mersz!
Lassan odajött én meg védekezés képp felé tartottam a kést. Mikor odaért elém gondolkodás nélkül egy csíkot végighúztam az alkarján a késsel. Nem folyt belőle vér. Belenéztem abba a vérvörös szempárba és hirtelen egy fájdalmas szúrást éreztem meg a mellkasomban. A fájdalomtól fel tudtam volna kiáltani, de helyette összeszorítottam a fogaimat.
Majd egy hangot hallottam meg a bensőmben:
- Gyere hozzám, ha vissza akarod kapni szeretett apádat, és ha eljössz, megígérhetem azt is, hogy az anyádat is visszaadom.
- Az anyám már halott!- üvöltöttem kétségbeesetten a vörös szempárba nézve.
- Tényleg azt hiszed? Tényleg élsz azzal a tudattal, hogy a legjobb barátod végzett vele? Erre nem tudtam válaszolni.
- És mit gondolsz a kislányról?- kérdezte megint az ismeretlen.
- Hogy valaki biztos megölte.
- És ki? Mit gondolsz?
- A fene tudja! Én ezt nem tudom! És azt sem tudom ki beszél hozzám!
- Hamarosan megtudod.
Mikor a hang elhallgatott akkora sóhaj szakadt fel belőlem, hogy majdnem azt hittem, hogy kilehelem a lelkemet, amire szükségem van még. Nem halhat meg a lelkem, mert azon múlik minden. A lelkemben van a fehér farkas ami megmentheti a szeretetteimet és a világot attól a gonosztól. Ha én győzök vele együtt győz a jóság, a szeretet, és az élet. Ha viszont a másik, akkor e világon eluralkodik a fekete birodalom, a halál. Csak azt kell kiderítenem, hogy ki teszi ezeket a borzalmakat.
