Egy sötét terembe vezet a lábam, ahol halott emberek koponyája sorakozik fel hosszában, és a fejek alatt ott van az áldozat neve és az, hogy ki ölte meg. A terem közepén egy vas farkas fej ékesít, ráemelem a tekintetem, és a szeme hirtelen vörösen felizzik. Aztán a fej megmozdul és elkezd remegni, majd kijön a helyéről és felölti az alakját. A vas farkas. Oda ugrik elém, majd leül. Pár percig csak némán ül, majd megszólal:
- Hogy hívnak?
- Amelia- suttogom
Erre nem szól semmit csak bólint. Majd elfordítja a fejét az egyik koponya felé. Odamegyek és ránézek az alatta levő azonsításra:
Áldozat neve: Elena Kiss
Végzett vele: Hugo Black. Fekete rémfarkas.
A legjobb barátom.
- Mondd csak farkaslány, öltél már e valaha?- kérdezte tőlem.
Nem válaszoltam, de még így is rájött.
- Szóval igen...
Bátran néztem a vörös szemekbe az én tengerkék íriszeimmel.
-És kit? Ha szabad kérdeznem...
- egy tanárt.- mondtam magabiztosan
- egy tanárt?- nézett rám csodálkozva.
- Igen, mert ő valójában varázsló volt, csak a főnöke utasítására tanárnak álcázta magát, hogy elpusztítsa Georgetown város leghíresebb iskoláját, Thunder-schoolt.
Thunder-school a város legnépszerűbb iskolája. Oda mindenkit felvesznek, még a különcöket is, ahová tartozom én is. Emiatt, hogy nem csak rendes emberek akadnak ott, hanem Farkasok, ennek néha az ádázabb arca is, a Vérfarkasok, Vámpírok, Boszorkányok, és így tovább. Anyu azt mondta, hogy egyszer apu is oda járt, így már tudom, hogy kitől örököltem a farkas énemet. De ők azt mondják, hogy különleges génekkel áldott meg az élet, mert a családomban csak én vagyok Fehér, mint a hó.
- Erre nem igazán találok szavakat.- nézett rám döbbenten
- nos...akkor ezek szerint tényleg te vagy az.
- igen, én vagyok, állítások szerint az utolsó Fehér Farkas. - És...önt?- kérdeztem, bár éreztem, hogy a hangom megremeg..
- Iron.
A beállt csendben szinte hallani véltem száguldozó gondolataimat. Tettem egy tétova lépést hátra, és mivel a mozdulatomra nem igazán reagált, megfordultam és elhagyni készültem a helyet. Ahogy az ajtóhoz értem éreztem, hogy beszippant, majd pár másodperccel később újból a tanáriban találtam magam. Szerencsére nem volt ott senki, így észrevétlenül kilopóztam, majd ahogy kiértem úgy rohantam apuhoz, hogy majd hanyatt estem.
Ahogy futottam, agyamban az előbb történt eseményeket pörgettem, nem figyelve a körülöttem történő tevékenységekre. Hirtelen beleütköztem valakibe, felnéztem, és megpillantottam azt, akihez eszem vezetett.
- Apa...- ziháltam.
- Am.- mi van veled?
- El kell mondanom valamit....
- Mi történt?
- A feleséged...Hugo...
- Mi van?!
- Végzett vele. Ahogy kimondtam szinte láttam, hogy apu arca halottsápadt lesz, majd erejét vesztve hátratántorodott.
- A legjobb barátom volt...hogy tehetett ilyet?- dühömben ökölbe szorítottam a kezem. - Ezt soha nem fogom megbocsátani.
Majd sarkon fordultam, és lerohantam a termükbe, ott pont szemben állt az ajtóban lehajtott fejjel. Ébenfekete haja előrehullott, és az ablakon beszűrődő napfény megcsillant rajta. Neki vetettem magam, majd a torkát megfogva nekinyomtam a falnak.
- Am...Amelia...mit csinálsz?- nyögte rám emelve zöld íriszeit. Láthatóvá vált arcán a halvány forradás, amit még évekkel ezelőtt szerzett magának. Egy Vérfarkas karmolása, ami meg is fertőzte.
- Tudod jól, hogy mit csinálok- sziszegtem az arcába.
- Esküszöm, nem én voltam!
- Akkor miért a te neved van rajta? És ha nem is te voltál, honnan tudod, hogy miről beszélek? -sziszegtem az arcába. Ezt soha nem fogom megbocsátani. Te voltál a legjobb barátom!- fogtam és letaszítottam a földre. - Lesz olyan napod, amikor meg fogod bánni, és egy sötét teremben vezekelve fogsz segítségért rimánkodni.
Ám ezt akkor még nem tudtam, hogy előre láttam...
