Talán egy kicsit sokat ittam... //BEFEJEZETT//

5. Fejezet

-Három,  Kettő,  Egy!!!

Teljes erőmből húzni kezdtem ahogy mondta. Hirtelen a karom kicsúszott a rácsok közül, én pedig hirtelen hátravetődtem.
A talaj kicsúszott a lábam alól és csak azt éreztem ahogy a mögöttem guggoló emberen landolok. Mindketten felkiáltottunk majd azon kaptam magam, hogy kedves barátocskám lábai között fekszem.
-Ne itt csináljátok légyszi!- kiabált ránk egy éppen arrajáró férfi. Mindketten nevetében törtünk ki de olyan szinten, hogy kb sírtunk. Ezután saját lábamra emelkedtem és felsegítettem Ryant. (Kezdek kételkedni benne, hogy tényleg így hívják.) Jobb tenyerét a tarkójára fektette és így folytatta a kacagást.
-Ez tetszett! -bökte ki végül szégyenlősen.
-Jah... Nekem is... Ryan..- egy kicsit elgondolkodott majd visszakérdezett.
-Hm?
-Miért tűnsz annyira ismerősnek?-közelebb léptem hozzá.
Arcárol lefolyt a mosoly és komolyra változott. Azt kívántam bár ne hoztam volna szóba (annak ellenére, hogy fogalmam sincs mi rosszat mondtam).
-Lehet, hogy..., hogy volt egy has-hasonló kinézetű ismerősöd.- ő is közelebb lépett.
-Olyan, mintha... Mintha már vagy 3 éve ismernélek.. De... De... Mégis, mintha egyszer sem láttalak volna. -közelebb léptem és megérintettem lágyan a kezét.
-Gya-gyakran van így az emberrel... Velem... Velem is megtörtént már. -már olyan közel voltunk hogy szempilláim majdnem súrolták mellkasát. Lassan nagyon lassan fejét elkezdte felém hajtani.
Én is hajoltam felé.
Majd megálltam. Gyorsakar pislogtam és megráztam a fejem. Egyet hátraléptem és oldalra fordítottam a fejem.
-Ez... Még túl... Túl korai... Még csak ma ismertelek meg és..
-Nem kell magyarázkodnod. Megértem.-mondta mosolyogva.
-Kösz. -kissé megnyugodtam, hogy nem haragszik.- Viszont a telóm.. Még mindig ott van.
-Jah... Várj egy percet! - kiáltot majd elszaladt.
Ott hagyott. A sötét pesti éjszakában. Egyedül. Elég sötét volt a felettem lévő lámpa ellenére is. Ott álltam egy vékony széldzsekiben egy rövidgatyában és egy kalappal a fejemen. A telefonoma rács mögött. Tépett már alig göngör hajamat nem fújta a szél. A hajam gyorsan kirúgja a göndörséget ugyanis elég egyenes hajam van alapvetően. Ott vártam. Attól féltem nem jön vissza. Nagyon nagyon féltem. De miért is? Ő egy teljesen idegen ember... Aki az előbb majdnem megcsókolt... Részletkérdés... De akkor is féltem. Attól, hogy itt hagy ebben a helyezetben és nem jön vissza. Hirtelen félre néztem és elállt a lélegzetem.
Ott állt Jackie, Bori, Fanni és Bence. Annyira meglepődtem, hogy hirtelen lefagytam. Az agyam teljesen leblokkolt. Elkezdtem gondolkodni. Ha most itthagyom a telefonom és odafutok a barátaimhoz akik kb 20 méterre állnak tőlem, azzal Ryant is itthagynám. De ha most itt maradok, ki tudja mikor látom újra a folyamatosan helyet változtató csapatomat. Úgy döntöttem odakiáltok nekik.
-Skacok!!  BORI, JACKIE, BENCE, FANNI!!!
Hiába. Nem hallottak. A másik irányba néztem. Megláttam Ryan közeledő alakját egy szelfibottal. Elmosolyodtam. Mégsem hagyott itt. Visszanéztem a barátaim felé akik akkorra már teljesen eltűntek a tömegben. Arcomról eltűnt a mosoly helyette hatalmas aggodalom ült az arcomra. Mikor idért hozzám fél kezével megfogta a vállam és jobb szemöldökét felhúzva megkérdezte:
-Minden rendben?
Megráztam a fejem.
-Láttam a barátaimat. De eltűntek.
-Pillanat.-szólt majd a rácshoz térdelt és a kezében lévő szelfibottal nagynehezen kisöprögette a még mindig világító telefonom. Kikapcsolta a vakut és a kezembe nyomta.
-Merre mentek? -kérdezte siettetően.
-Arra! Köszönöm. -mondtam, majd elmutattam a sátrazóhely irányába.
-Akkor nyomás!- kiáltott, majd megragadta a kezem és elkezdtünk futni. Át a tömegen.