Kérlek... Engedj el!

Az állásinterjú

Elisia lassan felállt, és újra kezébe vette a telefont. Beírt egy telefonszámot, és a füléhez emelte a kagylót.
-Vedd fel, vedd fel, kérlek!- könyörgött szinte már szenvedő hangon. felvették a telefont.
-Jó reggelt! Elisia vagyok.
-Jó reggelt Elisia, hogy van?
-Jól... Vagyis nem teljesen. Felmondtak nekem a Jenkins háznál és érdeklődni szeretnék, hogy nincs e valami szabad alkalmi állás?
-Oh, sajnálom de per pillanat csak egy szabad állás van meghirdetve, de állandó munkaként. Napi 8 óra.
-Biztos nincs semmi alkalmi munka. Akár egy napos sem?
-Nincs. Most csak ez van, de szólok, amint lesz valami számodra megfelelő. Viszha...
-Ne!... Ööö, elfogadod.
-Biztos?
-Igen, biztos. Mikor kezdetnék?
-Ma.
-Ma? Remek.
-11-re legyen a Jones család házánál.
-Mi? A Jones családnál?
-Talán ez probléma?
-Nem, nem. Dehogy.
-Akkor jó, viszhall.- letette a telefont. Elisia elemelte azt a fülétől. - Ha csak nem arról a Jones családról beszélünk, akik tönkretették apámat. - motyogta magában mérgesen. Bemenet a szobába. Kinyitotta a szekrényt. A szekrényben 3 polc volt, az egyik polcon Marcus, a másikon Maria, a harmadikon pedig Elisia ruhái voltak. Elisia polcának szélén egy jól becsomagolt öltözék volt. Elisia levette azt, és az ágyra terítette. Alaposan kicsomagolta. A ruhadarab nem más volt, mint egy szürke szoknyakosztüm.
-Na, játszuk el a kifinomultat. - azzal levette a pizsamafelsőjét.
Kicsit később.:
Elisia már a szoknyakosztümben pakolt be néhány dolgot egy régi, de még egész jó állapotban lévő táskába a konyhában. Elrakta a pénztárcáját, és kezébe vette a kulcsát. Kiment a bejárati ajtón. Kintről bezárta, és elindult lefelé a lépcsőn. A lépcsőház sem volt túlságosan jó állapotú. Akárcsak Elisiaék lakásában, itt is több helyen lekopott a festék a falról, grafityk tündököltek mindenhol, és a sok szeméttől alig lehetett elférni. Elisia kiért az utcára. Az utca kissé elhagyatott volt, mint egy sikátor. Válasz fal a centrum és a külváros között. Egy pár háztömb után Elisia balra fordult, ahol egy pillanat alatt felváltották a nagy családi villák, a szegényes lakástömböket. Elisia az órájára pillantott. Már majdnem 11 volt. Megszaporázta hát lépteit.
-19, 21, 23... Á, ez az. A Jones ház. Hurrá. Bocsáss meg apa! Nincs más választásom. - mondta elfintorodva. Azzal bement az udvarba. A házhoz érve megnyomta a csengőt.
-Jó napot! Ki maga, és miben segíthetek?
-Jó napot! Elisia Cooper vagyok és a szobalányi állás miatt jöttem.
-Értem. Jöjjön be!
-Köszönöm. - azzal megszólalt az ajtónyitó és Elisia szép lassan benyitott a házba.
A ház már kívülről is gyönyörű volt a maga 3 emeletével és az óriási kerttel. De a ház előszobája káprázatos volt. A plafonról lelógó csillár tele volt gyémántokkal, két oldalt hatalmas lépcsősor, szemben pedig egy kétszárnyú ajtó vezetett a teraszra,- ami csaknem akkora volt, mint Elisiaék egész háza- és a hátsókertbe.
Elisia beljebb sétált. Jobbra és balra is egy ajtót látott. Jobbra a nappaliba vezetőt, balra a konyhába nyílót. Elisia épp szólni akart, hogy itt van, mikor a nappaliból egy szőke titkárnő féleség jött oda hozzá.
-Elisia, igaz? - kérdezte a nő.
-Igen.
-Én Emily vagyok, a felettese. Nagyon elegáns, de kérem most öltözzön át! A szülők ma nincsenek itthon, a fiú későn érkezik, szóval majd akkor bemutatom önt. Addig is kezdje el a takarítást. A konyhából balra találja a szertárt, ott át tud öltözni és a takarító szereket is megtalálja. Jó munkát! - azzal a nő elment a nappali felé.
-Köszönöm.
Elisia bement a konyhába. Az igazi amerikai konyha volt. Két sütő, két tűzhely, a helység közepén egy hatalmas márványpult volt látható. Oldalt, ahogy Emily mondta, ott volt a takarítószertár. Elisia azt hitte alig fog elférni a rengeteg tisztítószer között, ám amint kinyitotta az ajtaját kellemesen csalódnia kellett. A szoba körülbelül akkora volt, mint Elisiaék hálója. Elisia bement és bezárta az ajtót.
Pár perc múlva a bent megtalált szobalányi ruhában kijött onnan. Ebben a pillanatban lépett be a konyhába egy fiatal, Elisia korabeli fiú. Haja világos barna volt. Arca csontos, szemei szinte már arcátlanul szép barnák voltak. De öltözéke nem nagyon illett a ház varázsához. Egyszerű farmerben és sötét kék kapucnis pulcsi an volt. Habár, ha Elisia szeme nem csalt, akkor mindkettő teljesen márkás volt. Elisia meglepődve vette észre őt.
-Oh, bocsánat. Te ki vagy? - kérdezte kissé elámulva a srác.
-Én vagyok az új szobalány. - válaszolta Elisia bizonytalanul, hiszen nem értette miért nem egyértelmű ez. A ruhájára mutatott.
-Persze. Hülye vagyok. Hisz különben nem így néznél ki. - a fiú kissé zavarba jött.
-Ja. - reagált Elisia kicsit megsértve.
-Mármint nem úgy. Nem... Jól néz...
-Bocsánat, de nekem mennem kell takarítani. - szakította félbe.
-Igen... Persze. - bólintott a fiú. Elisia elindult kifelé.
-Timothy vagyok. Úgy egyébként. - kiáltott utána. Elisia megfordult.
-Elisia. - válaszolta, majd átment a nappaliba. Valljuk be nem lett túl szimpatikus neki a Jones család legifjabbik tagja. Timothy bentmaradt a konyhában.
-Szép volt Jones. Szép volt. - motyogta magában Timothy.