Kérlek... Engedj el!

A téli zivatar

A második napja is elérkezett a téli szünetnek. Elisia otthon, a fürdőszobai tükör előtt állt, és fésülködött. Hosszú, barna hajában volt elég kóc, amit ki kellet bogoznia mielőtt elindul. Egyszer csak megjelent a hálóba nyíló ajtóban Maria, aki igen elkeseredett arcot vágott.
-Miért kellett megkérni Mrs. Tomlinsont, hogy vigyázzon ránk? Elég nagyok vagyunk már hozzá, hogy egyedül maradjunk. - szenvedett túl jól láthatóan a kislány.
-Igen, tegnapi én is így gondoltam, amíg el nem mentetek egy idegennel. - kontrázott a nővér.
-De hát Timothy nem is idegen!
-De az. Számotokra az volt, és egyébként is Mrs. Tomlinson nagyon kedves, hogy ingyen elvállalta a szomszéd gyerekeinek felügyeletét. Szóval viselkedjetek jól, és egy szót ne hallják többet ellene! - Elisia befejezte a fésülködést, (még szerencse, mert idegességében majdnem kitépte a haját) és azzal a lendülettel elviharzott Maria mellett.
Egy fél órával később:
Elisia a Jones ház utcájában sétált. Már épp a szomszéd előtt sietett, amikor egy hatalmasat dörrent az ég. Abban a pillanatban pedig, ahogy benyitott a "palotába" elkezdett szakadni az eső. Bezárta az ajtót, és rögtön Emilyvel találta szemben magát.
- Állj meg! - kiáltott rá a nő. - Saras lettél?
- Tessék? - értetlenkedett Elisia.
- Zuhog az eső. Nem lettél vizes?
- Ja, nem. Épp beértem, mire rákezdett.
- Oh, akkor jó. Jól van. Menj átöltözni! - utasította Emily, majd bement a nappaliba, ahol ekkor Timothy cammogott le a lépcsőn. Amint viszont meglátta Elisiát, megszaporázta lépteit. A lány erre megpróbált (feltűnés nélkül, de minél gyorsabban) befutni a szertárba. Timothy viszont gyorsabb volt, így be tudott állni az ajtó és Elisia közé.
- Beszélhetnénk? - kérdezte reménykedő tekintettel. Arcizmai belefeszültek, annyira reménykedett a pozitív válaszban.
- Nem, és ha megkérhetlek, engedj be, mert dolgoznom kell. - hát nem kapta meg. Sőt ennél elutasítóbbat nem is mondhatott volna Elisia, aki ez után megprobált újra bemenni az ajtón, de Timothy továbbra sem hagyta.
- Jó, akkor nem beszélgetünk, de te meghallgatsz! - ez elég kemény parancsnak hangzott, de a fiú szerencséjére Elisia nem állt le vitatkozni.
- Ha nemet mondok, soha nem engedsz be?
- Örülök, hogy értjük egymást. - mosolygott Timothy. Elisia feladta a harcot, és leült az egyik bárszékre. Timothy ugyanígy tett nagy megkönnyebbüléssel.
- Szóval csak annyit akarok mondani hogy sajnálom. Nem kellett volna átmennem hozzátok, és nem kellett volna elvinnem a testvéreidet, ráadásul szó nélkül. - mentegetőzött.
- Így igaz. Nem kellett volna.
- De hát olyan szomorúnak tűntek. Mint akiknek semmi örömük sincs a hétköznapokban. Szerintem nem törődsz velük eleget. Többet kéne velük mondjuk... - Timothy félbehagyta a mondatot, mert érezte, hogy ez kicsit erős volt ahhoz, hogy hangosan kimondja. Feltevése be is igazolódott.
- Hogy nem törődök velük eleget?! Talán arra célzol, hogy nem veszek nekik luxuscikkeket, vagy arra, hogy nem viszem őket szuper éttermekbe? Látod, igazad van. De azt elfelejted, hogy nyolc órát gürizek egy nap, ahelyett, hogy egy jó gimnáziumban alapoznám a jövőmet, csak azért, hogy legyen mit enniük, vagy hordaniuk. Mivel én nem vagyok egy, a szülei által pénzzel megtömött, elkényeztetett hülye gyerek. Én minden áldott nap próbálok valamit kihozni abból a nyomorból, amiben többek között a te apád miatt is élünk. Szóval, ha megkérhetlek ne szólj bele többet, hogy hogyan neveljem a testvéreimet. Ne menj többet a közelükbe, sőt az enyémbe se, mert hidd el, amint tehetem olyan messzire megyek ettől a háztól, amennyire csak lehet. - Elisia vöröslő fejjel pattant le a székről, és trappolt be a szertárba. Timothy leesett állal, és csalódott arckifejezéssel sétált ki lassan a konyhából, észre sem véve, hogy elment anyja mellett, aki a konyhaajtó mellől valószínűleg hallgatózott. A nő arcára düh ült ki.
- Majd megbánod, hogy így beszéltél a fiammal.
Körülbelül 5 perccel később:
Elisia kijött szertárból már a munkaruhájában. Mrs. Jones odalépett hozzá elég határozottan. A lány egy kicsit még is ijedt.
- Oh, jó napot Mrs. Jones! - köszönt zsigerből jövő udvariassággal.
- Oh, jó napot Mrs. Jones! - figurázta ki nyájas hangon Elisiát a nő. - Nem kell nekem a jópofizás. Hallottam, hogy beszéltél az előbb Timothyval. Sőt azt is hallottam, hogy amint tudsz felmondasz nálunk.
- Asszonyom, amit akkor mondtam, azt csak azért mondtam, mert... - próbált kibújni a vád alól Elisia.
- Azért mondtad, mert egy nagyszájú liba vagy. Ezt nem is szeretném tovább feszegetni. - szögezte le Mrs. Jones, mert látta, hogy a lány mondani készül valamit. - Ha ez mégegyszer előfordul én magam foglak kirúgni, ha nem teljesíted az összes kérésünket tökéletesen, akkor otthon fogsz maradni a két drága testvéreddel a nyomorotokban. Megértetted?
- Igen... Asszonyom. - felelte Elisia elfojtott indulatokkal telve.
- Örülök. Most pedig kérlek menj ki, és fesd be a medencét!
- Rendben csak hozom az esőkabátot. - a lány elindult az "öltöző" felé, de ekkor Mrs. Jones megragadta a karját.
- Nem. Nem érünk rá. Így, ahogy vagy menk ki!
- De hát szakad az eső.
- Nem érdekel. Menj! - Elisia továbbra is csak állt elképedve. - Indulj, vagy a következő utad már egyenesen haza fog vezetni. - a lány végül nem tudott mást tenni, elindult kifelé. Nem tudta eldönteni, hogy gyűlölt-e már embert ennyire ezelőtt. Amint kilepett a fedetlen teraszra a hideg szél úgy csapott az arcába, hogy majdnem hátraesett. Az esőcseppek, amik már szinte jegek voltak, egyesével égették Elisia csupasz karját, ahogy futott a medencéhez. Eközben a házban Mrs. Jones kárörvendően mosolygott. Végre bosszút állt a fiáért. Emlegetett szamár. Timothy odaállt mellé, és az anyjára szegezte szemeit.
- Mit nézel? - kérdezte a fiú, aki akkor még nem vette észre a medencefedéllel küszködő Elisiát. Viszont ezután rögtön kiszúrta az ablakon át, és egy másodpercig nem hitt a szemének.
- Megkapta amit érdemelt, amiért úgy beszélt veled, ahogy. - a nő továbbra is mosolygott.
- Tessék? Te... Te küldted ki így?
- Igen. Azt ne mondd, hogy baj?
- Hát te... Te bolond vagy. - Timothy gyorsan levett egy kabátot az előszobában lógók közül, és kirohant az udvarra.
- Hogy mersz így beszélni velem!? Tim!? Timothy azonnal gyere vissza! - kiáltott utána a nő, de fia meg sem hallotta szavait. Timothy odaért a még mindig a medence hosszú, kék fedelének helyreigazításával foglalatoskodó Elisiához, és ráterítette a kabátot.
- Gyere be! - szólt a lányhoz. Elisia feléfordult.
- Nem lehet. Ha nem fedem be a medencét, anyukád ki fog rúgni. - tiltakozott a lány.
- Nem fog kirúgni, viszont te megfázol, úgyhogy indulás! - Elisia mostmár engedelmeskedett, mivel ő maga is már majdnem megfagyott. Timothy egyik kezével átkarolta őt, és befutottak a házba. Mrs. Jones igen mérgesen fogadta őket odabent. A vacogó Elisiát már mindkét kezével átölelte a fiú. Arca olyan volt, mint aki képes lenne megölni az előtte álló személyt, aki per pillanat a saját anyja volt. Az asszony haragját most újra egy kárörvendő mosoly váltotta fel. Nem olyan őszinte, mint amikor az ázó Elisiát nézte az ablakon keresztül, de azért ez is elég nagy nyugtalanságot kelthetett a fiatalokban.
- Nagyon hősiesen cselekedtél kisfiam. De remélem tudod, hogy hiába. Elisia ki vagy rúgva. - Elisia nem tudott mit mondani. Mintha már előre számított volna a dologra, vagy talán csak a hideg dermesztette meg. Az egyetlen dolog amit látni lehetett rajta az, az erőlködés volt, hogy ne sírja el magát, ezelőtt az aljas nő előtt. Ellenben Timothynak akadt néhány szava az anyjához.
- Nem. Ezt nem teheted. Elisia nincs kirúgva.
- Ezt sajnos nem te döntöd el. Örülj, hogy téged nem büntetlek meg. - azzal elindult a lépcső felé, de hirtelen megfordult. - Ja, és Elisia! Amint átöltöztél hagyd munkaruhát a szertárban, és tűnj el az otthonunkból. - befejezte a beszédet, és felment az emeletre. Elisia továbbra sem szólalt meg, de már nem bírta tovább tűrtőztetni magát. Sírni kezdett, és arcát Timothy melkasára tette. A fiú még szorosabban ölelte, és odasúgott neki valamit.
- Nem fogom engedni, hogy ezt tegye veled, oké? Beszélek vele. - próbálta megnyugtatni a lányt, csaknem annyira mint saját magát.