Az életem árán is MEGVÉDELEK

VIII.

Reggel mikor felébredtem, a kanapé előtt feküdtem. Ránéztem az órára. Fél 10. Készítettem egy kávét, majd kinéztem az ablakon. Bíztam benne hogy megpillantom majd Ericet. De nem. Az ablakok el voltak sötétítve. Semmi mozgás nem volt a házuk körül. Ez után egész nap punnyadtam és sorozatot néztem. Mikor már besötétedett, valaki csengetett. Kinyitottam az ajtót és Jamie vágódott be. - Halikaaaa. Hallod Beca? Nem tudsz valamit Eric-ről? Tegnap óta nem láttuk. - röhögött. - Nem. Nem tudok róla semmit. Hívtátok már? - kérdeztem. Jamie közelebb jött hozzám. Teljesen a falig tolt, majd két kezét a fejem két oldalára tette. - Eric le van szarva. Engem az érdekel hogy hogy nézel ki a felsőd nélkül. - röhögött, majd egy mozdulattal letépte rólam az anyagot. Felsikoltottam. - Mi az istent csinálsz? - ordítottam. Ő csak mosolygott és számra tapasztotta a száját. Tömény alkohol íze volt. Próbáltam eltolni magamtól, de lefogta a kezemet. Erősen ráharaptam az ajkára, mire felordított és a földre kényszerített. A szája elkezdett vérezni. - Te rohadt ribanc. - mondta dühösen, majd a vért a mellkasomra köpte. - Ha most szépen hagyod magad és szétnyitod nekem a lábaidat akkor nem lesz bajod. Csak gagynod kell magadat. Ha Eric negvolt akkor ez már nem jelent sokat. - mondta, majd melltartómat is letépte rólam. Zokogva próbáltam takarni magam. Lerángatta rólam a nadrágot, majd a derekamra ült. - Ne takargasd magad. Rohadt jó nő vagy. Élvezni fogod. Azt garantálom. - elővett a zsebéből egy zsinórt és lekötötte a kezem. - Engedj el! Hagyd már abba Jamie! - zokogtam. Ekkor megpofozott és a számat is bekötötte. A keze már a bugyim szélén volt. Összeszorítottam a szemem és tehetetlenül feküdtem a földön. Inkább halnék meg, minthogy ez történjen velem. Nem merem kinyitni a szemem. Nem akarom látni.
Megéreztem ahogy belém tolja magát. Felsikítottam. Őrületesen fájt. Nem éreztem még ilyen fájdalmat soha. Úgy sikítottam, hogy már fájt a torkom. Az a szar kidörzsölte a számat és elkezdett vérezni. De ez sem érdekelt. Csak arra tudtam koncentrálni hogy mindjárt megőrülök a fájdalomtól. Gyorsabban mozgott, én pedig zokogtam tovább. Mikor végzett egyszerűen csak elment és otthagyott. Mint egy rongyot. Már sírni sem volt erőm. Csak feküdtem és arra gondotam hogy miért. Miért történt ez velem? Miért csinálta ezt Jamie? És.. Miért nincs itt Eric? Miért nem védett meg?
Egész este csak feküdtem a padlón és vártam, hogy valaki segítsen. Nem jött. Senki. Annyira fájt mindenem, hogy nem volt erőm megmozdulni.
Elfordítottam a fejem az ablak felé. Már világos van kint. Nem aludtam semmit. Nehezek a szemeim. Mindenem sajog a fájdalom miatt. Tompán hallom ahogyan kinyílik az ajtó. Majd valaki a nevemet mondja. Egy férfi hang. Majd valaki kiköti a kezem és a számat. Homályosan látok. De megérzem az illatot. Azt az illyatot amit imádok. Eric. Most szorosan magához ölel. - E.. E... E.. Eri... Ericcc. - suttogom. - Igen. Itt vagyok. Semmi baj nem lesz Beca. Sajnálom hogy itthagytalak. Sajnálom. - elkeseredett volt a hangja. Hozott vizet, majd segített felülni, betakart és a kanapéhoz vitt. Lassan kezdett kitisztulni a látásom. Eric mellettem ült. És...sírt. - Miért sírsz? - kérdeztem elhaló hangon. Ő csak megölelt és sírt tovább. - Sajnálom... Sajnálom... Sajnálom. - csak ezt mondta. Folyamatosan. Próbáltam felállni, hogy hozzak egy zsebkendőt, de megszédültem és elestem. Bevertem a fejem az asztalba. Majd ez után minden elsötétült.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Sziasztok. Ezt a részt rengetegszer gondoltam át. De úgy döntöttem hogy kell ez a fejlemény. Remélem mindenkinek tetszik a story. Hamarosan hozom a következő részt. 😅Próbálom a dolgokat jó irányba terelni. 😅