Apokalipszis jövök!

~3.rész~

2046.szeptember 1.

Zakatoló szívvel és remegő hanggal olvastam el a sorokat.A levélben ez állt:

Drága Molly!

Tudom hogy te olvasod most ezt és nem a bátyád.Te mindig előbb cselekedtél! Nos ha ezt olvasod én már nem élek. És tudnod kell azt amit már rég el kellett volna mondanom.Tudtam hogy ez lesz.Tudtam hogy a mai nap meg fog történni.A gyülekezet nem engedte hogy elmondjam.Mert megöltek volna mindnyájunkat.Ezért megírtam neked, s ez miatt vesztettem életemet, de nem bánom hisz meg kellett tudnotok.De legalább ti életben vagytok.És sokan mások is,több ilyen család is akadt akik tudtak erről.Keressétek meg Iant.Ő lesz az egyetlen esélyetek.A bunkernek is annyi de ne búsúljatok van egy óvóhely.El kell oda jutnotok.Ki vagytok képezve pont emiatt.Túl fogjátok élni.

Szeretlek titeket,apátok!

Kifújtam az eddig benttartott levegőt.Ez nem történhet meg.Nem velünk.Annyira biztosak voltunk abban hogy minden rendben lesz, mégis minden összeomlott körülöttünk.

-Ezt nézd!-West egy térképet mutatott fel majd felém nyújtotta.-A papíron meg van jelölve piros filccel San Salvador és az hogy melyik úton juthatunk oda.

-De hát az 60 órára van innen, esélyünk sincs.-fejemet fogtam mivel az lehetetlen.-és még jogsink sincsen.

-Igazad van, dee mivel a szabályok már nem érvényesek így szarok bele.

-Okos vagy colos mégsem eléggé.Ha minden igaz pár óra és kész káosz lesz és az utcákat kóborlók lepik majd el.

-Kóborlók?-nem értette eme szakszavat.

-Isten fasza...The Walking Dead-be is így hívták őket.

-Aha biztosan, de félretéve meg kéne nézni mi van kint és még pár dolgot el kéne pakolnunk az útra.

-Jó.-sóhajtva indultam el az emeletre de vissza fordultam-apát el kéne temetni...az most a legfontosabb.

-Akkor hozd az ásót.

Elindultam a garázsba mivel ott tartjuk a kertészetre hagyott dolgokat.Az ásót felkapva a hátsó kertbe indultam.West már ott várt halott apánkkal.Odanyújtottam az ásót majd elfordultam míg kiássa a gödröt és befekteti a hullát.Hallottam ahogyan megpakolja a földet ezzel kisimítva azt.

-Kész,mostmár megnyugodhatsz.-én csak rá bólintottam.-Hé, jól vagy?

-Jól leszek.-mosolyt csaltam az arcomra.

Lassú léptekkel mentem be a lakásba.Mostmár tényleg a szobámba ülök és gondolkodom hogy vajon túl fogjuk-e élni,hogy mindez megérte-e.Hát nem.Az ablakhoz mentem és onnan néztem az utcákra.Meddig lesz ilyen tiszta és vér mentes?Pár óra?Talán.De az is lehet hogy pillanatok kérdése.Az időnk egyre kevesebb.Készülnünk kell.

-WEST!HOZD A SPORTTÁSKÁKAT!-ordítottam le az emeletről.

Hallottam ahogyan a lába dobógása eléri a lépcső tetejét majd a szobámhoz érve kinyitotta az ajtót én meg felé fordulva elvettem tőle az eléggé nagy térfogatú poggyászt.Elkezdtem belepakolni pár ruhát de inkább a melegebb cuccokat választottam ugyanis ősz van és rohadt hideg lesz a későbbiekben.

A komódomhoz lépve elvettem a családi fotónkat amin négyen éppen mosolyogva nézünk bele a kamerába.Enyhe mosollyal tettem el inkább a kabátom belsejébe.Lebatyogtam a földszintre ahol West már a konzerveket pakolta a saját táskájába.Én is ugyanezt tettem.De a táskámba igaz befért nehány darab de meg így is rengeteg maradt amit nem tudtunk hova tenni.

-A maradékkal mi legyen?

-Biztosan Ian kocsijába be tudjuk tenni.-huppant le a kanapéra.

-De ahhoz neki itt kéne lennie.Hozzá is el kell menni de az autóval is fél óra,nem hogy gyalog.-magyaráztam el neki.

-Valahol biztos meg van a telefonszáma és akkor ide tudna jönni.-felállt majd elkezdett kutakodni a konyha szekrény egyik oldalán ahol a csekkek és egyéb iratok pihennek-Nemsokára kitör a káosz...nincs időnk elindulni.

Igaza volt,nem maradt annyi időnk.Túlságosan is el voltunk foglalva az önsajnálattal.Bármennyire is felkészültünk erre én még nem állok készen.Nem vagyok elég erős ehhez a helyzethez.Hogy végig nézzek több halált.Hogy lássam több ismerősöm ahogyan átalakulnak.Fel fogom adni egy idő után.Nem fogom bírni.Ezt a gondolat menetem is megszakította drága bátyám.

-Megvan!-örömében rázta a nagy buláját amire eleresztettem egy féloldalas mosolyt-Mondom a számát, reméljük felveszi.

Bekódoltam a számát majd kihangosítottam.Hallgattam az ütemes zúgást.Miért nem veszi már fel?Ezt nem hiszem el kisípolt.Nem lehet.Probálom újra.Várok már vagy 2 perce, már tettem volna le mikor egy hang beleszólt.

-Igen?Kiaz?-szólt bele egy mély hang akinek Ian volt a hozzátartozója.

-Ian!De jó hogy fel vetted!Molly vagyok,azonnal ide kell jönnöd!-hadartam de nem izgatott.

-Molly?Szóval nem lett semmi bajotok már kezdtem aggódni hogy titeket is hát...tudod.-hallottam hogy pillanatra elszontyolodott.-értetek megyek itt van velem Rose és a fiam.Sietek!

Majd bontotta a vonalat.Van egy fia?Erről eddig nem is beszélt hogy lenne neki.Annyira elképzelhetetlen.A nagy és félelmetes Ian Parrishnek lenne egy gyenge pontja?A fia? Ez kissé lesokkolt mivel azt hittem hogy mindent tudok róla.A második apámról,a legjobb barátomról, a lelki társamról.Vajon van meg olyan dolog amit nem mondott el nekem?Biztosan.Pedig én minden megosztottam vele.Minden apró vagy nagyobb vágásról tudott.Hogy a testem melyik részén ejtettem.Tudta hogy mennyire meg játszom hogy erős vagyok. És most már abban se vagyok biztos,hogy ismerem-e.

Sóhajtva adtam fel hogy bármiféle magyarázatot keressek arra hogy miért nem mondta el nekem.Majd később rákérdezek.A fali órára nézve jöttem rá,hogy bármelyik pillanatban itt lehetnek.Egyre jobban ment föl a pulzusom, ahogyan arra gondoltam hogy ki lehet a fia?Vagy hogy mi lesz velünk ebben a világban? Egy duda szó mire mindketten felkaptuk a fejünket.Amilyen gyorsan csak tudtam fel kaptam a vállamra a sporttáskát majd szaladtam az ajtóhoz.Nagy mosollyal nyitottam ki de hirtelen lecsúszott a táska a vállamról.

-Te?-néztem mélyen a szemébe dühvel.

Nem gondoltam volna hogy pont Ő.