Kpop történetek

"Tavaszi zápor, fűszere a földnek" (Junhao)

Minghao az íróasztalánál ült és kibámult a hatalmas ablakon. Szerette nézni az esőáztatta alkonyokat, volt valami puha biztonság a nedves tájra lassan ráboruló sötétségben. Szerette hallgatni az esőcseppek egyedi dallamát, ahogyan a tető palaborításán kopogtak. Pont az ilyen esték miatt vette meg ezt a félreeső vidéki házat. Igaz, hogy a város több, mint egy órás autóútra volt, de amire szüksége volt, azt beszerezte a közeli faluban, a városba csak ritkán járt be, ha a szerkesztőjével, vagy a néhány barátja egyikével találkozott. Egyébként pedig élvezte a csönd és a magány adta szabadságot, ha pedig ihletre volt szükségre tett egy sétát a közeli ligetes erdőben vagy az éppen zöldellő szátók között.
Most épp a meleg szobából figyelte felfrissülő természetet. Ma már nem tervezett többet írni. Hiába volt a munkája a szenvedélye, tudta, hogy mértéket kell tartania, hogy ez így is maradjon. Túl volt már egy durvább kiégési szakaszon és semmi kedve sem volt megismételni az idegőrlő hónapokat. Lassan belekortyolt a teájába és eszébe jutott, hogy a könyvklubbos olvasmányát még nem fejezte be, pedig a klubdélután pár nap múlva esedékes. Gyorsan a polchoz sietett, mely betakarta a dolgozószoba teljes falát, és leemelte a tűzvörös borítójú könyvet. Véleménye szerint a vörös nem illett a könyvhöz, bár az illusztrátor kétségkívül jó munkát végzett. Mindegy, gondolta. Ezt majd megvitatja a többiekkel. Most sokkal fontosabb, hogy befejezze  végre az utolsó fejezetet, és belekezdhessen az éjjeliszekrényén felhalmozódott kupacba.
Ám amikor éppen kényelembe helyezte magát, megszólalt a csengő. Döbbenten kapra fel a fejét. Mégis ki lehet az ilyenkor? Nem is hallotta autó hangján. Mindenesetre felállt. És gyors léptekkel a bejárati ajtó felé vette az irányt. Mikor kinyitotta azt, a küszöbön egy csöpögö, minden jel szerint bőrigázott Junhuit pillantot meg. Minghao lassan végigmérte, majd szó nélkül félreállt, hogy barátja beléphessen a meleg szobába. Jun nem is kérette magát, a következő pillanatban már hámozta is magáról a jéghideg, víztől nehéz göncöket.
- Használhatom a zuhany? - kérdezte, de a választ meg sem várva a fürdő felé vette az irányt, és mielőtt a házigazda egy szót is szólhatott volna, magára zárta az ajtaját.
Minghao csak megcsóválta a fejét és neki állt összeszedni az előszoba padlóját borító vizes ruhákat és a kandalló elé akasztotta őket száradni. Aztán, minthogy számított rá, hogy Jun egy ideig még nem kerül elő, fogta a könyvét és a kanapén elhelyezkedve ismét belefogott annak befejezésébe.
Jun valóban csak fél óra eltetével, éppen a könyv utolsó mondatára lépett ki a sűrű gőzfelhőt árasztó fürdőből.
- Kölcsön vehetem a ruháidat? - kérdezte rögtön.
- Inkább vedd föl azt amit múltkor itthagytál. Pulóvert választhatsz az enyémek közül - válaszolt Minghao fel sem pillantva a könyvből. Junhui válaszul csak bólintott és eltűnt a hálószoba irányába, majd pár perc múlva megjelent immár teljesen felöltözve. A kanapéhoz lépve Minhaohoz hajolt és lágyan megcsókolta, majd a lábaihoz kuporodott és a támlára hajtva a fejét párjára mosolygott. Annak ellágyultak a vonásai, de egy kissé feddő hangon szólalt meg:
- Ugye tudod, hogy illik szólni, mielőtt betoppansz valahova?
- Hiányoztál - vigyorodott el szemtelenül a magasabb. - Olyannyira, hogy idáig sétáltam zuhogó esőben, csak hogy lássalak.
- A buszmegálló nincs is olyan messze. És szerintem valójában csak kizártad magad otthonról, és csak ezért jutottam eszedbe.
- Van benne valami - folytatta a megkezdett játékot Jun. - Olcsóbb volt a buszjegy mint egy szállodai szoba.
A szobára békés csend szállt. Minghao félretett a kivégzett könyvet és párját kezdte fürkészni kiismerhetetlen mosollyal.
- Mi az? - kérdezte Jun, szintén mosolyogva Hao szépségén, mely még ennyi év után is megdobogtatta a szívét.
- Néha azt hiszem, csak álmodom, hogy itt vagy velem, és feltétel nélkül szerethetlek. Meg akarlak érinteni, hogy tudjam, ez a valóság.
- Tégy úgy - vonta közelebb magához Jun a idősebbet, kezét lágyan az arcára simítva. Az, mint ha csak macska lenne simult bele a tenyerébe, majd hosszan megcsókolta kedvesét.
- Szeretlek - suttogta fejét a másik nyakába hajtva.
- Én is - ölelte magához melegen Junhui. - Én is nagyon szeretlek.

Hát, sok kihagyás után egy ilyen szösszenetet hoztam nektek. Inkább hangulat, mint történet, de azért remélem elnyerte a tetszéseteket :) és nem mellesleg Junhao örökké <333