Ha jön egy jobb...

A kezdet part 2

-Halló, tessék?

-Ú de rossz kedved van... Hívjalak később?

-Szia Dominik. Nem, dehogy. Ne haragudj csak elfáradtam. Sok volt a mai nap. És még csak hat óra.

-Hétre jönnek a srácok?

-Ja. Meccset nézünk. Egyébként mizu? Hogyhogy hívtál? Már azt hittem hogy valami bajod történt annyira nem írtál meg semmi. Olyan fura hogy nem vagy itt. Teli van a hűtőm kajával. Olyan szokatlan. - nevetett fel.

-Jaj ne aggódj, nem sokára megyek!- viccelődött- Ha gondolod akár most is átmennék. Viszont muszáj lenne beszélnem veled.

-Hajaj ez elég komolyan hangzik. Remélem nincs baj..

-Elmondom nagyon szívesen, csak inkább személyesen. Ez nem annyira telefon téma.

-Persze, gyere nyugodtan! Tudod, hogy téged mindig szívesen látlak. Sokat segítettél és ha meghálálhatom valamivel, nyugodtan szólj!

-Hát lehet hogy ezt most igénybe is veszem... Nem sokára ott vagyok. Még kb 20 perc.

-Oké. Addig csinálok neked egy milánóit.

Dominik felkacagott.

-Rendben köszi! Na leteszem. Csáo!

-Oké. Szevasz!

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

-Bandii... Itthon vagy!?

A nő letette a kulcscsomóját az ajtó melletti kis asztalra. Levette a kabátját és a fogasra akasztotta. Belépett a nappaliba kezében a táskájával. A nappaliból nyílt az ebédlő és a konyha. felfelé csigalépcső vezetett. Hirtelen valami neszre lett figyelmes. Először mintha nyöszörgés lett volna. Aztán felfedezte benne a dallamot. Majd dübögés következett. Erős lüktetés.

A hangok odaföntről jöttek. Elindult felfelé. Felérve egy kisebb szobában találta magát ahová egy ablak biztosította a fényt a külvilágból. A szobából egy három méteres folyosó vezetett tovább. Szemben egy fehér ajtó volt. Mellette balra pedig egy résnyire nyitott fekete ajtó állt, ahonnan sötétzöld fény szűrődött ki és valami remix hatalmas hangerővel bömbölt. Mi ez? Jézusom ez füst!

-Bandi!! - tépte fel az ajtót. A következő látvány tárult a szeme elé: Egy fiú golyózó szemekkel fetreng egy babzsákon, egyik kezében egy üveg vodkával, a másikban egy feltekert spanglival, ami feltehetőleg valami drogot tartalmazott. Az egész szoba füstben úszott.

-Na ezt nem!- oda sétált a sráchoz, majd határozott mozdulattal kivett mindent a kezéből- Teljesen hülye vagy?? Tönkre akarod tenni magad??

A fiú csak egy bárgyú mosollyal konstatálta hogy elvették a játékszerét és most épp okítani próbálják. A nő hihetetlen dühös volt. Ha az ő gyereke lenne most alsó hangon egy pofonnal jutalmazná ezt a viselkedést. De mivel nem az övé ezért válaszul csak kiöntötte a vodkát a lefolyón, a drogot lehúzta a WC-n, majd visszatért a szobába, hogy ablakot nyisson.

-Mennyit szívtál el? Egyáltalán érted amit mondok??

A babzsák elnyúlt.

-Nem tök mindegy az neked? Minek vagy itt, Emma? Nem apámon kéne lógnod?

-Erre most inkább nem is válaszolok.. Tudom hogy csak akkor vagy ilyen gyökér mikor iszol. Amikor jártatok Szabinával, akkor is ittál csak asszem nem ennyit. És persze nem füveztél...  Bandi.. Nem teheted ezt magaddal. Tönkre teszed magad egy senkiházi picsa miatt??

-Mi közöd neked ehhez? És miért nem vagy képes Andrásnak vagy Andrisnak hívni..? Egyébként is még mindig nem mondtad mit akarsz itt...

Emma felsóhajtott. Nem ehhez a fiúhoz szokott. Régen annyival kedvesebb volt! Fájt neki hogy látja szenvedni és nem tud tenni semmit. Nem tud rajta segíteni. Így jobb ha csak közli miért van itt és aztán elmegy.

-Apád azt akarja hogy költözz el.

Egy pillanatra megfagyott a levegő. Ugyan nem Andris száján jöttek ki ezek a szavak, mégis az ő szájában maradt keserű íz miattuk. Tudta hogy egyszer apjának elege lesz és el fogja küldeni. De miért most? Pont most amikor minden összedőlni látszik..?

-És mit akar, hova menjek?- kérdezte szenvtelenül.

-Ezt majd ő elmondja holnap. Ő is elköltözik. Máshol fog lakni és eladja ezt a házat. Ezért arra kér téged, hogy mindent csomagolj össze amit szeretsz és meg akarsz tartani. A mennyiség nem számít. Azt tartasz meg amit akarsz. Hozat költöztető kocsit. De még ma össze kell pakolnod. Holnap már költözöl.

-Máris..?- egy pillanatra könny szökött a szemébe, de elnyomta az érzést. Nem sírhat egy nő előtt. Érezte ahogy megsimogatják a hátát és ettől még szánni valóbbnak érezte magát. Lerázta magáról a kezet. Azt a kezet amelyik sose bántotta és nem tehetett semmiről.

Emma tudta hogy most kell mennie. Ha itt marad még nagyobb lesz a késztetés hogy megölelje ezt a kedves fiút, aki elveszett önnön sötétségében.

-Vigyázz magadra... -mondta azzal becsukta az ajtót.

-Rendben- suttogta Bandi. Hallotta ahogy becsukódott a bejárati ajtó. Kinézett az ablakon. Nézte ahogy a terepjáró lassan, bánatosan elgurul. Mintha még a kocsi is őt sajnálná. De nem akar ilyen szánni való lenni.

Sokszor megfordult a fejében az öngyilkosság gondolata de valahogy sose volt elég bátorsága megtenni. Mindig végig gondolta az eddig történteket. Mindig azt mondogatják hogy gondolj arra hogy a szüleidnek, a barátaidnak, az ismerőseidnek mennyire hiányoznál. Mennyire szomorúak lennének ha elmennél. Baromság... Bandi nem ezért nem tette meg. Újra és újra átgondolta. És arra jutott hogyha egy időszakban csomó szar dolog éri őt, a következő időszakban csak kell valami jobbnak is jönnie! Meg aztán mindig érdekelték őt a sztorik befejezései. Kíváncsi volt, vajon az ő története hogyan fog végződni?

-Na jó. Kezdjünk el pakolni...

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

-Jézusom...- Viktor döbbenten ült a székében. Próbálta feldolgozni amit az imént hallott.

Dominik vele szemben ült az ebédlő asztalnál. Szőke tincseit hátra simította. Előtte egy üres tányér amiben tészta és szósz maradványok éktelenkedtek. A lakásban teljes csend uralkodott. Mintha a falak se lélegeztek volna már. Őket is váratlanul érte a hír.

-Én.. basszus... hihetetlenül sajnálom.. én... nem is tudom mit mondjak...-Viktor szemébe könnyek szöktek.

-Ne sajnáld. Nem így, 39 évesen akartam elmenni dehát ez van. A rák már szétterjedt... Mindazonáltal már túljutottam a letargián és kész vagyok boldogan befejezni az életem. Csak szeretnék mindent elrendezni és utazgatni. Ne haragudj hogy mindezt rád pakoltam ilyen hirtelen... De te vagy a legjobb barátom. Senki másban nem bízom úgy mint benned. Tudom hogy rád számíthatok.

-Hát persze...

-És amit még kérni szeretnék, hogy tégy úgy mintha ez a beszélgetés meg sem történt volna, csak kértem volna egy szívességet. A srácoknak se mond el. Nem akarom hogy tudják. Nem akarom hogy bárki is szomorkodjon miattam amíg semmi nem történt... Rendben?

-Persze.. Emmának elmondtad?

- Igen ő tudja. Megkértem hogy szóljon Andrisnak hogy eladom azt a házat. Szegény biztos teljesen kétségbe van esve és most szívből utál... De az utolsó pár hétben majd elmondok neki mindent. Per pillanat nem vagyok képes a szemébe nézni... Nem akarom hogy emiatt is szenvedjen. Elég neki az ami van.. Talán így könnyebb ha hibáztathat valakit.

-Értem. Hidd el igyekezni fogok.- állt fel az asztaltól.

-Tudom

Dominik felkelt a székről és megölelte barátját. Büszke volt erre a férfira akit nem is a barátjának, mint inkább a testvérének tekintett. Féltette a fiát és féltette a barátját. Aggódott értük, de bízott bennük. Tudta hogyha kell, helyt állnak.

Máskülönben nem is merte volna őket itthagyni...