✏Twenty Days 📝

DraRry - Hiány

Sziasztok!

Kissé el vagyok tűnve mostanság, viszont nem felejtettem el, hogy írnom is kéne. :'D

Ezúttal non-kpop oneshotot hoztam. Csak egy pöppet ragadott magával a Harry Potter világa. Igazából képes lennék 24/7-ben beszélni róla csak nincs kiveeel. A legjobb barátnőm is szerintem már csak megszokásból hallgatja végig a papolásom. XD

Készítettem egy írói instát ahol a könyveim, Conos infók illetve szavazások lesznek majd, ha érdekel, kövessetek be ott is:
_ly.__

Na de a lényeg. Draco x Harry, Harry x Draco avagy Drarry, esetleg Harco (úristen XD). Jó olvasást! ;)

Ja és warning: Klisé veszély!! XD

Másik warning: A történet NEM a varázsvilágban játszódik, az eredeti Harry Potter történetet csak áthoztam egy normál, mai világba néhány módosítással. Thanks!

A színészet nem egy egyszerű szakma. Főleg ha az ember abszolút nincs jó passzban, nem számíthat senkire és konkrétan egy menyéttel tudja megbeszélni a mindennapjait. Egy menyéttel. Ha belegondolunk, előtte sem volt sokkal jobb a helyzet. A menyétet leszámítva persze. Bár ha engem kérdeztek egy bagollyal könnyebb volt társalogni. Hedvig legalább mutatott valamekkora érdeklődést a monológjaim felé. Malik ezzel szemben szerintem ha tehetné, már itt sem lenne.

- Megjöttem - rúgom le cipőmet az előtérben és egy sóhajjal nézek Malikra aki ide-oda rohangál a ketrecében. Nem tudom eldönteni, hogy örül nekem, vagy csak szabadulni szeretne. - Jó, jó, csillapodj már le. - szemforgatva nyitom ki az ajtaját hogy végre szabadon rohangálhasson az egyik szobában. Nem, nem félek hogy esetleg úgy elbújik, hogy nem találom meg. Ennek pedig több oka is van. Ha éhes akkor igazán éhes és még a szomszéd országból is hazarohanna kajáért. Másodszor pedig, a szobában csak menyétnek való cuccok vannak. Végülis ebből a szempontból örülhet hogy velem kell leélnie az életét. Van egy egész szobája!

Egy darabig még nézem, ahogy a kicsi állatka szaglászik és felszabadultan szaladgál, majd inkább a konyhába megyek. Főznöm kéne de semmi kedvem. Még pár napig talán elég az a kaja mennyiség ami a szekrényekben illetve hűtőben van. Amúgy sem eszem sokat. Előkapok egy tasak zabkását, beleöntöm egy kisebb tányérba majd teszek fel vizet melegedni. Amíg várok, telefonomat veszem elő hogy felnézzek a közösségi médiákra. Főleg az instagramot használom, máshol nincs is profilom. Vagyis, mégis csak van. Ritkán ugyan, de a skype is szerepet játszik a napjaimban. Amíg instán görgetek, megállás nélkül jönnek az értesítéseim a likeokról és kommentekről, esetleg egy-egy követésről. Nem tartozom a legfelkapottabb színészek közé, de nem is panaszkodhatok. Az életem meg.. egyáltalán nincs benne semmi érdekes. Mindenki tudja aki követ és ismer, hogy a szüleim még kiskoromban meghaltak így rokonokhoz kerültem. Azt a bánásmódot inkább nem említeném meg, amit ott kaptam. Tizenéves voltam mikor kiderült, hogy a keresztapám is él még, ezért addig faggattam Dursleyéket, amíg meg nem tudtam kit is kell keresnem pontosan. Pár hét kutatás után sikerült megtalálnom Siriust így egyik este összepakoltam és szó nélkül távoztam a lakásból, egyenesen keresztapámhoz. A Dursley-család nem is keresett amin nem voltam túlságosan meglepődve hogy így fogalmazzak. Siriusszal pedig tökéletesen jól éreztem magam. A legnagyobb csapás akkor ért, mikor egyik este nem jött haza a munkából. Késő estig vártam őt, de csak egy telefonhívást kaptam a városi kórházból, miszerint balesete volt. Súlyos belső vérzéseit pedig nem tudták kezelni, így még hajnalban elment. Másszóval ott voltam húsz évesen, egyetemi hallgatóként, család nélkül. A házat sikerült megszereznem, kerestem egy munkát és úgy ahogy, de túléltem még három évet. Rám maradt Malik is, akit még Sirius vett egyik karácsonykor. Barátaim sosem voltak, csupán ez a kis állatka nyújtotta azt az érzést, hogy itt van velem valaki.