✏Twenty Days 📝

XiuBaek - Barátság

Sziasztook!

Itt is vagyok a mai résszel, bár egy picit rövid lett, ne haragudjatok! :)

Mielőtt belevágnánk, megemlíteném nektek, hogy tegnap kitettem egy aprócska üzenetet az "idővonalamra" - vagy minek hívják azt :D. Aki még nem tette, olvassa el és írjon hozzá nekem yaoi párosokat! ^^ Ezerpuszi.

Mi is az, hogy barátság? Egyszerű kérdés nehéz válasszal. Vagy talán nehéz kérdés egyszerű válasszal? Sosem lehet tudni.

Igazából, Baekhyun nem volt tisztában azzal, kik az igazi barátai. Eddig akárkivel is hozta össze őt a sors, egy idő után el is vette tőle, az indok pedig meghatározhatatlan. Nem volt elég vicces? Hiányzott belőle a megértés? Elítélte a fiú többi barátját, ha azok picit is mások voltak? Baeknek mindegy volt, csak legyen mellette valaki. Már nem gondolkozott azon, megbízzon-e az illetőben vagy sem. Meg sem fordult a fejében a bizalom. Elég pofont kapott az életben minden oldalról ahhoz, hogy magabiztossága és az emberekbe vetett hite, bizalma eltűnjön. Inkább éli a napjait barátok nélkül szürke kisegér módjára, mint hogy szenvedjen. Így is szenved, de talán kevésbé.

A sors viszont kiszámíthatatlan és néha olyan fordulatokkal áll elő, amire nem gondolna senki sem. Még Baekhyun sem, aki elég jól ismeri már a csalafinta és játékos fuvallatot.

Sötét van. Csak a lámpák világítják be az utcát, az ég szürke és felhős. A szokásos esti séta felfrissíti minden porcikáját, csontozata legmélyebb zugáig. Kapucniját fejére húzva lépked a hűvös levegővel átitatott úton, hogy a parkba érhessen. Szeret ott üldögélni. Megnyugtatja a gondolkodás sőt, néha nem csak önmagával, hanem a nagyon is élő, emberek zajától mentes természettel osztja meg gondolatait. Őrültségnek hangzik, de így van.

A szokásos padhoz érve leül, körbetekint a parkon és felsóhajtva kezd neki a szokásos beszédének. Halkan ejt ki minden egyes szót, mintha bárki meghallhatná, pedig rajta kívül senki sincs itt. Legalábbis eddig nem volt.

Kopogás szakítja meg Baekhyun halk suttogását, majd nem sokkal később egy bot ütközik a fiú lábának. Felnéz a padról, egyenesen az előtte álló szemeibe. Percekig csak nézi, végül óvatosan megmoccan, hogy maga alá húzhassa lábait.

- Elnézést. Nem akartalak megütni. - töri meg a csendet az ismeretlen. Hangja lágy, élettel teli, mégis az estéhez tökéletes passzolva hangerejét lejjebb veszi.

- Semmi baj. - ennyire futja mindössze a fiútól, elszokott az emberekkel való bármilyen nemű kommunikációtól. Mégis.. ahogy azokba a szemekbe nézett, alindult benne valami megmagyarázhatatlan.

- Kim MinSeok vagyok. És te? - dönti oldalra aranyosan fejét egy kedves mosoly kíséretében. Biztos sok barátja van. Fut át Baek agyán a gondolat. Ha ennyit mosolyog, ráadásul egy ismeretlennel, sokan szerethetik.

- BaekHyun. Byun BaekHyun. - suttog. Tényleg nem erőssége az ismerkedés, de szerencsére ezúttal nem rajta a sor, hogy elindítson valamit.

- Szép. - mosolyodik el ismét MinSeok. - Leülhetek melléd?

- Persze, ne haragudj. Van még rengeteg hely. - kicsit balra csúszik, helyet adva jobbján a fiúnak, kit csak most ismert meg.

- Ne kérj bocsánatot, nem tettél semmit. - fordítja fejét vidáman Baek felé. - Tudod.. nem sokan állnak szóba egy vak fiúval. Ezért mosolygok ennyit.

Csodálkozva bámul a mellette ülőre, majd annak botjára. Észre sem vette, hogy nem egy közönséges bottal ütötték meg véletlenül. Azonban egy percre sem fut át agyán, hogy otthagyja a fiút csak úgy. Van benne valami különleges.

- Én azt gondoltam sok barátod van, és ezért mosolyogsz ennyit. - teszi szóvá percekkel ezelőtti gondolatait.

- Sosem voltak barátaim. Egy sem. - görbül felfelé Minseok ajka. - Viszont szerintem ma találtam egyet.

- Igazán? - érdeklődik kedvesen Baek, végig arcát fürkészve. Gyönyörű vonásai vannak, vidám és magabiztos. Szöges ellentéte Baekhyunnak.

- Határozottan. Tudod, hogy hívják?

- Nem. Elmondod?

- Byun BaekHyun. - teszi vállaira kezeit a világ legaranyosabb mosolyával, amitől a fiú szíve is megolvad majd könnyezve húzza magához, hogy karjaiba zárhassa és ha lehetséges, soha többé ne engedje el.