✏Twenty Days 📝

KaiBaek - Viszonzatlan szerelem

Sziasztok! :)

Megjöttem az első történetecskével, igaz fél órát késtem vele, ne hari. Nem lett életem műve.. sőt. De kezdetnek megteszi.

Remélem azért tetszeni fog.

(Páros ötlet - Kookendry)

Hideg van. Bár ezen nem tudom miért lepődök meg november végén. A főút zajos és fényes a rajta cikázó autók tömegétől. Az égbolt sötét és felhős, a levegő nyirkos. Tipikus novemberi este. És mit csinál egy magamfajta végzős diák a csípős levegőtől hideg éjszakában a főút mellett? Talán az lenne a logikus, ha hazafelé tartanék. A jó meleg lakás felé, ahol elfogyaszthatnék egy forró teát kedvenc sorozatom nézése közben cicámmal az ölemben. Sokkal jobb lenne, mint a munkahelyem felé igyekezni. Félreértés ne essen, kifejezetten szeretem a sarkon lévő kicsi kávézót. Mondhatni lassan a harmadik otthonommá növi ki magát. Csak..hideg van már és nem szeretek ilyenkor az utcákon sétálni.

Kellemes érzés jár át mikor meghallom a fejem felett csilingelő apró csengőcskéket. Ők jelzik a munkám kezdetét, a végét, és egy új vendég vagy éppen munkatárs érkezését is. Halványan elmosolyodom majd visszacsukom az ajtót, hogy a benti kellemesen meleg levegő ki ne szökjön a hidegbe. Mielőtt azonban hátramennék, a pulthoz sétálok egy forró kávé reményében.

- Szia Baekhyun, mit szeretnél? - üdvözöl egy aranyos mosollyal ajkain legjobb barátom, Sehun.

- A szokásosat, kérlek. Nagyon hideg van kint, szabályosan jéggéfagytam - nevetek fel halkan amin ő is jót derül. - Meddig dolgozol ma? - érdeklődöm mikor már kezemben tarthatom a forró italt.

- Amint átveszed a helyem, már itt sem vagyok - pimaszkodik - De ne aggódj, a szívszerelmed hamarosan betoppan. - Na igen. A szívszerelmem, ahogy Sehun hívja, történetesen a munkatársunk is. Még az egyik csapatépítőn fogott meg a megjelenésével, lazaságával és idióta viselkedésével. Azóta nem tudok normálisan megmaradni mellette, bármit tesz azon muszáj mosolyognom. De sajnos örök szabály, hogy egy menő srác mellé lány való vagy ha nem is lány, minimum egy nálam százszor jobb pasi. Sóhajtva húzom le italomat majd megköszönve azt barátomnak sietek hátra, hogy elkezdhessem munkámat.

Nem tétlenledek sokat, öt percembe kerül a ruhaváltás ami sajnos bőven elég ahhoz, hogy meghalljam kintről azt a mély hangot. Nagyot nyelve igazítom meg ingem gallérját és kötényemet derekamon majd egy utolsó pillantást vetek a tükörből visszanéző fiúra. Elhúzom számat a látványra - semmit sem változtam. Ugyan olyan borzalmasan festek.

Kilépek az öltöző ajtaján és egyenesen a pulthoz megyek, véletlenül sem megvárakoztatva Sehunt vagy a vendégeket. Elpakolok pár dolgot az útból amíg Mr. Elcsevegek Mindenkivel felveszi az utolsó rendelést is majd odalépek mellé, hogy átvegyem a helyét.
- Oh. Nem gondoltam volna, hogy egyedül jössz ki.. - néz rám kissé meglepetten mire felvonom szemöldökömet.
- Ezt hogy értsem? - támaszkodom a pultnak karbatett kézzel. - Ugye nem Jonginról és rólam fantáziáltál?
- Hát..
- Oh Sehun! Én komolyan nem hiszlek el! - csapom tarkón. - Foglalkozz a saját szerelmi ügyeddel és életeddel, ne az enyémmel ami ráadásul nem létezik és nem is fog.
- Ne már Baekhyun! Ne legyél ennyire pesszimista. Biztos vagyok benne, hogy több szerelmi életed van, mint egy légynek.
- Addig szedd magad össze amíg nem futok utánad Sehun, mert ha elkaplak azt nem köszönöd meg - morgom neki még mielőtt eltűnne az ajtó mögött. Hihetetlen ez a kölyök, komolyan.

Szemforgatva fordulok vissza a vendégtér felé de azonnal hátra is lépek pár lépést. Oh Istenem kegyelmezz!
- J-Jongin.. Mióta vagy itt? - kérdezek rá félve az egyértelműen számomra nem kedvező válaszra.
- Elég rég óta. És arra várok, hogy megkapjam végre a rendeléseket amiket kivihetek.
- Persze, máris. - villámgyorsan pakolom össze a tálcákat és rakom le szépen sorban a pult szélére. Jongin csak bólintva vesz fel négyet egyszerre és már itt sincs. Magas, izmos alakja a vendégek között cikázik, arcán a szokásos pincérhez illő hangulattal, ajkain egy apró mosollyal. A látvány engem is megmosolyogtat. Bárcsak őszintén mosolyogna így a nap minden percében..

- Elkalandoztál Júlia. - megugrok a hirtelen hangra magam mellől és hevesen dobogó szívemhez kapva nézek barátomra.
- Eszednél vagy? Kis híján megszűntem létezni. - nézek rá szúrósan mire csak elneveti magát és vállon vereget.
- Légy erős. - mosolyog rám majd int Jonginnak és már bent sincs a kávézóban. Sóhajtva dőlök neki a mögöttem lévő apró pultnak miközben az embereket figyelem. Mindenki olyan vidám ma. Valaki a párjával üldögél, valaki csak egymagában de folyamatosan mosolyog. Akad pár üzletember is az asztalok között egy-egy laptoppal. És vagyok én, a srác, aki egy idióta mert nem képes a munkatársával rendesen beszélgetni akibe halálosan bele van zúgva.

Az ajtó csilingelésére kapom fel fejem és mosolyogva intek az érkezőnek, történetesen Chanyeolnak. Már vártam, hogy megérkezzen. Ritkán vagyunk hárman a kávézóban mivel főnökünk szerint nincs szükség ennyi emberre egyszerre, bár szerintünk igenis elkél néha.
Nem tétovázik sokat, hátrasiet és nem telik bele öt perc, már munkaruhájában tér vissza.
- Na, mi a helyzet? Kikészített már idegileg ez a srác?
- Nem. Még nem. - Chanyeolt jó barátomnak mondhatom. De ő nem tudja, hogy gyengéd érzelmeket táplálok Jongin iránt. Nem voltam annyira bátor, hogy ezt megosszam vele. - Mesélj valamit. Mi a helyzet Soyeonnal és veled? Ezer éve nem mondtál már semmit.
- Megvagyunk, tőle jövök. - mosolyog szerelmesen - Hihetetlen egy lány, még sosem tudtam megmaradni egy valakinél, de neki sikerült ezt elérnie... - csak mosolyogva hallgatom lelkes beszédét miközben a néha-néha betévedő vendégek rendelését veszem fel amiket összekészítek és szaladgáló munkatársam kezébe nyomok. Chanyeolt jó hallgatni. Beleéléssel magyaráz mindenről, szereti a különleges témákat is.

Annyira belefeledkezem abba amit mesél, hogy észre sem veszem, lassan már záróra. Az utoljára bent maradt vendégek is szépen hazamennek, megköszönve az italt és a sütit. Chan leáll a meséléssel és inkább úgy dönt, Jonginnak segít összeszedni a csészéket és tányérokat amíg én a kávégépet kezdem kitakarítani. Miután elindítom a programot rajta nekiállok elmosogatni. Nincs sok koszos edény, éppen csak pár darab amikkel hamar végzem. Eltörölgetem őket és tenném fel a polcra, de sehogy sem érem el normálisan. Ez van ha kicsi vagy. Sóhajtva adnám fel a próbálkozást mikor egy tenyér a derekamra simul, a tulajdonosához tartozó másik kéz pedig elveszi a rányérokat és felteszi.
- Mondd csak Baekhyun - kezdi halkan, mire bennem a vér is megfagy egy pillanatra - leszel a ribancom? - kérdezi halál komolyan. Egy kérdő pillantással jutalmazom meg de ő kiskutya szemekkel méreget.
- He..? Ez milyen kérdés?
- Hát.. van már pár, és Yeol is a ribancom. - von vállat elengedve nekem pedig leesik a dolog.
- Jó. Leszek. - nevetem el magam, hátha így közelebb kerülhetek hozzá. Győztes vigyor kúszik arcára és boldogan mondja Channak a válaszom.
- Na de Jongin... az urad mit fog ehhez szólni, hogy gyűjtöd a ribancokat? - nevet Yeol viszont az én arcomról kezd leolvadni a mosoly.
- Kyungie tud róla. Na meg.. ugyan kérlek. Több, mint két éve együtt vagyunk...

A kezemben tartott pohár súlytalanná válik, kiesik kezemből és milliónyi apró darabra törik a csempén ugyan úgy, mint ahogy az én szívem is másodpercekkel ezelőtt. Talán nem kéne így reagálnom. Talán elrejthetném az érzelmeim, de nem megy.
- Baekhyun, jól vagy..? - legyezi kezét arcom előtt Chan.
- Persze. Minden a legnagyobb rendben. Csak.. eszembe jutott valami.. - monoton hangom beszélek majd szép lassan hajolok le, hogy tenyerembe szedjem a szilánkokat. Itt-ott felsérti bőröm, de nem fáj. Igazából.. jelenleg semmit sem érzek csak ürességet legbelül. Ahogy kidobom a porcelánt úgy az eddigi Jonginnal kapcsolatos életem is a kukában landol.

Nem hibáztatom. Nincs jogom hozzá, hiszen sosem ismertem igazán. Nem tudtam róla szinte semmit. Mégis fáj. Összetört a szívem egy darabja. Talán majd idővel újjáépül. Talán...