A beavatás {Ticci Toby Fan Fiction }

I

Egy ág tört ketté a lépésem alatt. Az erdőben sétálok, mert már megint nyakig vagyok az emberi idiótasággal. Az emberek körülöttem mintha kezdenének meghülyülni. Nem mondom azt, hogy én tökéletes vagyok de na. Annyi eltűnés történt mostanában és a rendőrség mintha nem is hallott volna a történtekről. Nem lennék most annyira kiakadva ha nem ismerném az eltűnt személyeket de az már nekem is sok, hogy az osztálytársamnak nyoma veszik egyik napról a másikra. Sosem volt ez a város biztonságos. Régebben még voltak ehhez hasonló eltűnések de azután már minden lecsitul. Még amikor nyolc éves voltam hallottam az utolsó eltűnésről. Most pedig újra vissza tért a város "átka". Talán ha nagyobb lenne a város de nem az konkrétan itt mindeki ismer mindenkit és mégis senki sem tud semmit az eltűnésekről. Az elején még azt hitték, hogy csak megszöktek mivel az eltűnteknek nem volt olyan szép életük de utánna már a "nagyobb rangú" fiatalok is tűntek el. Az ügyek pedig sehol sem tartanak sehol semmi nyom mintha a föld nyelte volna el őket. Mindegy is nem azért jöttem, hogy még idegesebb legyek. Hanem azért hogy le nyugodjak.

Körülöttem csend van csak addig ameddig nem hallok egy lépést a hátam mögül. Hírtelen hátrakapom a fejem de semmi. Biztos megint beképzeltem magamnak. Már megszoktam, hogy a szemem sarkából látok valamit de amikor oda nézek nincs ott. Talán skizofrén vagyok. Csak az agyam szórakozik velem és miért vagyok ennyire biztos?
Azért, mert amikor barátokkal voltam ők nem hallottak semmit és nem is láttak semmit. Jóformán dilis vagyok. Szerencsére ezt nem mondta senki a szemembe de nem tudhatom, hogy mi van a fejükben.

Leülök egy fa tövébe és becsukom a szemem hagyom, hogy a csend beszippantson magába. Elkezdek elmélkedni az életemen. Van családom, vannak barátaim a suliban a jegyeim jók. Minden tökéletes csak a város és a környezet nem illik bele a képbe meg vagy amennyire vannak barátaim és családom. Nem megy nekem ez a pozitivitás. Apa mindig el van menve külföldre dolgozni anya pedig agyon tolja magát, hogy mindent megkapjak. Azt hiszi csak pénzzel lehet boldog a gyereke. A jó tanulmányaim érdekében pedig más suliba irattak át, ahol nem igazán kedvelnek. Pedig még két év lett volna és vége a folyamatos stressznek de az utolsó pillanatban írattak át. Most a tizenegyediket kezdhettem az új iskolában. Új tanárok. Új osztálytársak. Minden új és csak én vagyok a régi. A sok barátom közzül már csak kettővel tartom a kapcsolatot. Az igaz barátokat csak a bajban ismered meg, nem? Megint hallom mozgolódást és most már idegesít. Kinyitom a szemem és teljesen kiakadok. Biztos, hogy ezt nem képzelem be magamnak. Bárcsak...

Egy alak áll távolabb töllem aki kinyújtott karral mutat valami felé egy fa felé. Megfigyelni nem volt időm, mert ahogy vissza kaptam a fejem el is tűnt. Azonnal felálltam. A hírtelengyorsaságtól megszédültem is egy kicsit. Oda rohantam a fához amire mutatott. Egy O betű volt rajta egy X-el áthúzva. Össze húztam a szemöldököm. Annyira ismerős volt de nem jútott eszembe hol láttam. Pedig biztos vagyok benne, hogy még láttam valahol.

Körül néztem láttam mégegy fát amin ez volt. Ahoz is oda mentem és így mentem folyamatosan minnél mélyebben az erdőben és így telt az idő is. Az adrenalin már az egekbe szökött. Már a huszonharmadik jelet találtam meg. A kíváncsiság tovább és tovább lök, hogy találjam meg a a végpontot. Már nem hallok semmilyen furcsa hangot. Elkezdett sötétedni de nem érdekel használóm a telefonom vakuját, hogy haza érjek. Ha pedig megtámad valaki majd találkozik a paprikaspray hatásával. A nap már elérte a földet. Vakítóan süt a nap és ezzel nehezíti meg a keresgélést. Már nem látok sehol sem egy jelet. Talán rossz helyen kerestem tovább.
- A fenébe. - a hajamba túrokidegesen. Szerintem el is veszlődtem és még nem is találtam semmit. Mégegyszer körbefordultam és hírtelen egy fán megakadt a szemem. Most már nem egy jel volt rajta. Vagyis nem az a jel hanem egy nyíl ami lefelé mutat. Gyorsan átléptem a nagyobb ágakat amik a földön volt. Amikor oda értem le néztem a földre és egy papír galacsin volt lent. Gyorsan felkaptam a papírt és kibontottam. A nagy gyorsaságban még el is szakadt. Kibontottam. A hideg végig futott a hátamon. A szél ahogy fújta a fák leveleit mintha suttogásra késztette volna a fákat. Megvagy állt a levélben. A papírt megfordítottam de nem volt semmi a hátán. Csak ez volt rá fírkantva a lapra. Gyorsan a farmer zsebembe gyömöszöltem. Közvetlen a hátamnál hallottam egy lépést de már nem tudtam megfordulni. Egy erős fej fájást éreztem és éreztem ahogyan a kemény talajra zuhanok. Kinyitom a szemem de már csak homályosan látok. Egy alak van fölém hajolva de azt hiszem az arca el van takarva. Talán egy fehér maszk van rajta.
- Mit akarsz töllem? - mondtam ki az összes erőmet felhasználva de nem válaszolt. Elővett egy kendőt és azzal letakarta a szemem. Hirtelen felemelt a karjai közzé vett és elkezdett vinni. Nem éreztem a végtagjaimat. Nem tudtam ellenkezni. Csak gondolkodni voltam képes. Gyerünk Hope szedd már össze magad.
Eltelt egy kis idő mire éreztem már, hogy van egy kis erőm. Megmozdítottam a fejem. Ő hírtelen megállt és lerakott. Fel csúsztatta a kendőt a szememről. Most már tisztán láttam. Valami sötétebb barna haja volt. Mustár sárga bőr dzseki volt rajta amin meglátszódott, hogy sokat volt használva. Az arcát nem láttam, mert egy fehér maszk eltakarta az egészet. Ahogyan meglátta, hogy eszméletnél vagyok a zsebéhez nyúlt és kivett egy kissebb fecskendőt. Egy forróság futott végig a testemen a pániktól. Egyből talpra álltam és elkezdtem hátrálni. A hírtelen felkelésemtol azon a valakin meglepődöttség látszott. Nem számított arra, hogy én így felkelek de még én sem. Ingerülten de lassan elkezdett felém jönni. Most vagy soha. Az ellentétes irányba megfordultam és elkedztem rohanni. Nem volt időm hátra fordulni csak rohantam előre. Ötletem sincs, hogy merre vagyok de egyszer csak elérem az erdő szélét. A nagy sietségben észre veszem, hogy nem még hallok senkit a hátam mögül. Hátra nézek semmi. Érősen felszisszentem. Mintha egy méh megcsípte volna a nyakamat. Körülöttem a világ elkezdett forogni. A lábaim felmondták a szolgálatot. Elkezdtem hátra dőlni de valaki kifogott és ezzel minden sötétségbe borúlt.