MÁSIK ÉLET

Part 3

Dr. Olson különböző módon fűzögette össze hosszú, vékony ujjait, miközben az aggódó testvér elmondását hallgatta öccse nem mindennapi vallomásáról.

– Konzultáltam a neurológussal még a baleset napján, de ő nem tett említést olyan sérülésről, ami az említett viselkedést kiváltotta volna.

– Először azt hittem, csak viccel, hogy hülyéskedik – Jasonról ordított az aggodalom.

– Nem lehet, hogy pszichológiai dolog? – Dr. Olson megköszörülte a torkát, igyekezett tapintatosan kérdezni az esetleges mélyebb okokról.

Jason zavartan vonogatta a vállát, s úgy sütötte le a szemét, mintha neki kéne szégyenkeznie a történtekért.

– Tagadhatatlanul maga alatt volt – motyogta a férfi. – De dühös volt, ő hirtelen haragú, elég indulatos. Nem készült megtenni, és nem tervezte előre! – magyarázkodott Jason az öccse helyett. – Valamin felkapta a vizet, beivott és...

– Öngyilkos módon hajtott őrült tempóban a forgalommal szemben – fejezte be az aggódó testvér mondatát az orvos. – Meg akart halni.

– Az öcsém nem öngyilkos hajlamú! Mondtam! Ez egy hirtelen dühroham volt nála – ingatta a fejét Jason, elszántan védelmezve Eathan becsületét.

– Megszervezek egy beszélgetést a pszichiáterünkkel – bólintott Dr. Olson. – Ez még nem jelent semmit, csupán kíváncsi vagyok egy szakember véleményére is. Meg akart halni, s talán csalódott, hogy nem sikerült. Haragudhat önmagára és nem fogadja el, hogy életben maradt. Inkább más lenne. Lehet az is hogy nem szándékos. Ki tudja milyen gondolatok lehettek a fejében, amikor a baleset érte. Lehet a fejsérülés magában nem okozhatott nála személyiségzavart, viszont talán olyat igen, hogy a valóságot keveri a saját maga által elképzelt dolgokkal. Összeülünk még egyszer a neurológussal és bevonunk egy pszichiátert is.

– Ezzel azt akarja mondani, hogy pszichiátriára kerülhet az öcsém? – kérdezte puhatolózva Jason.

– Ismerje el Mr. Kilgore, hogy amit az öccse művelt azzal mások életét is veszélyeztette. Ha valaki öngyilkosságot kísérel meg, alapjáraton kezelésre szorul – magyarázta az orvos.

Jason már bánta, hogy aggodalmát megosztotta a doktorral. Maga előtt látta testvérét egy zárt osztály szobájában, kényszerzubbonyba bujtatva.

NEM! EZT SOHA NEM HAGYOM! – ordított az agyában. Nyugtalanul pislogva, zavartan kerülte az orvos tekintetét, ahogy felállt és elköszönt tőle.

Egyenesen visszament Eathan-hez.

Ahogy belépett a kórterembe, öccse úgy nézett rá, mint egy megváltóra, egy utolsó reménysugárra.

Tracy csak reménykedett, hogy mégiscsak meggondolta magát az idősebbik Kilgore, s nem őrültnek tartja, hanem talán segít neki. Bár ahogy elsietett miután a beismerést tette, nem sok reményt látott erre.

– Eathan – kezdte Jason, széket húzott öccse betegágya mellé, tekintetét nekiszegezte, ahogy leült. – Ugye csak szívattál a múltkor azzal, amiket mondtál?!

Tracy reményt vesztetten nézett a férfi sötét aggódó szemeibe, majd lassan nemlegesen ingatta a fejét.

– Sajnálom Mr. Kilgore, de nem. Ez az egész nekem szívás a legjobban, higgye el! – kezdte Tracy, s aztán megindultak belőle a kétségbeesett szavak. – Nekem van egy tizennégy ésegy tizenhat éves fiam, Adam és Zak! Szeretem őket! Nekem haza kell mennem! Nemértem haza! Lehet, azt sem tudják, hogy mi történt velem! – Tracy hirtelen elhallgatott, ahogy belegondolt a jelenlegi helyzetébe. – Bár igazság szerint én sem. – Zavartan kapta félre a tekintetét. – Csak azt tudom nagyvonalakban, hogy az öccsének motorbalesete volt. Ezt a doki mondta, mikor észhez tértem.