MÁSIK ÉLET

Part 8

Eathan sokáig tétovázott, hogy kimenjen-e a konyhába vagy sem. Idegen volt számára minden, szoknia kellett ezt az új környezetet is. Igaz este már volt kinn teát készíteni, de most kissé stresszelt tőle, hogy elkezdje a hétköznapokat egy tulajdonképpen vadidegen családban. Igaz, hogy Jasont már többnyire ismerte, de ez most más volt, mint amikor csak bejárt hozzá a kórházba. Ez Jason otthona volt. Olyan, mintha összeköltözött volna valakivel. Ami tulajdonképpen, bizonyos értelemben igaz is volt. Újra előjöttek a zavaró érzések. Kavarodtak a régi identitásával. A fiait sem tudta kitörölni, állandóan azon járt az esze, hogy mit csinálhatnak, gondolnak-e rá? Pláne azok után, hogy történt az az incidens a Facebook-on.

Basszús! Ez tökre olyan, mintha pár hónap ismeretség után összecuccoltam volna egy hapsival. Jason Kilgore élettársa lettem. Legalábbis majdnem – zakatoltak a gondolatok a fejében. Eszébe jutott a netes játék, és hogy milyen jól érezte magát, hogy közben sokszor elfeledkezett a benne uralkodó identitás zavarról és kétségekről.

Talán mégsem volt jó ötlet dumálni azzal a Page-vel. Nem tudom minek érzem magam! – Fájdalmas fintort vágva ledobta magáról a takarót, s az éjjel a tolószéken hagyott ruháiért nyúlt.

Majd beleszokom! Hát persze! Lassan majd hozzászokom! Klasszul alkalmazkodom? Pf! Egy fenét! Most érezhetnéd azt amit én, Kathy Guerra! Ugyan most mi lenne erről az egészről a véleményed? – morgolódott magában miközben felügyeskedte a tréningalsót is.

Átemelte a testét a székbe.

A mozdulat visszarántotta a jelenbe, szinte automatikusan összekapcsolódott új identitásával. Ismét ráérzett a testre, amibe került, ahogy használta az izmait, s tapasztalhatta megváltozott fizikai erejét is. Egy mély sóhajjal mintha teljesen átszellemült volna.

Én, én vagyok! Tracy Barham meghalt. Én pedig újra születtem ebben a testben. Igaz rögtön felnőttként és így kimaradt a fejlődési szakaszom, hogy hozzászokjam, de én egy jól alkalmazkodó lélek vagyok. Megoldom! – kezdte kántálni magában már sokadjára a gondolatokat, amibe mindig kapaszkodott, amióta a gyógytornásszal erről beszélgetett. Aztán makacs hallgatással, dühösen nézett maga elé a semmibe.

– A büdös francba! – sziszegte a fogai között, amire azonnal Jason megjegyzése jutott az eszébe:

„– Pedig nagyon is hasonlítotok! Sokszor még most sem tudom eldönteni, hogy igaz ez a Tracy mese, vagy csak szívatsz, mert nagyon olyan stílusban beszélsz, mint ő."

– Megérdemeltem – morogta az orra alatt. – Én hajtogattam folyton, hát megkaptam! Szóval húzzak bele! – Vett egy mély, hangos levegőt és megindult a székkel.

A konyhában senki nem volt, amiért azonnal hálát is mormolt a Mindenhatónak, csak úgy magában. Majd nekifogott teát készíteni, aztán megismerkedett az automata kávéfőzővel is. Dolgozott már hasonlóval mikor pultos volt egy gyorsétkezdében, tehát nem volt teljesen ismeretlen a számára. Bátortalanul nyitotta a hűtőt, hiszen egyáltalán nem érezte otthon magát. Tekintetét tanácstalanul vezette végig a benne sorakozó élelmiszereken. Megszokta, hogy anyjával mindig megbeszélték mit főznek ebédre, így tudta, miből készíthet bármi mást. Mint ahogy az is beléivódott, hogy ne nézelődjön sokáig a hűtőben, mert az anyja mindig rászólt: „Ne hagyd már annyi ideig nyitva a hűtőt! És jól nyomd be az ajtaját, amikor becsukod!"

– Már felkeltél? – zökkentette ki gondolataiból Clara hangja.

– Igen – Eathan zavartan csukta be a hűtő ajtaját, mintha legalább lopáson kapták volna. – Jó reggelt – hadarta.

– Mit ennél?

– Nem tudom – vont tanácstalanul vállat a férfi. – Mit akarsz ebédre csinálni?