Elevator [One Shots]

Bang Chan&Yang JeongIn|SKZ +18

Az A Bizonyos Évforduló

Chan szobájában -azon belül is az ágyán- ülve várok az említett személyre, aki a konyhában tevékenykedik. Nem mondta, hogy miért megy abba a bizonyos helyiségbe, csak rám parancsolta, hogy maradjak ahol vagyok. Ez volt már lassan két órája. Azóta itt ülök és várakozóan az ajtót bámulom, miközben idegességemben az ujjaimat tördelem és próbálok nem arra gondolni, hogy elment valahova, engem egyedül hagyva a hatodik emeleti lakásában.

Reggel hat órakor a telefonom csörgésére ébredtem. Először nem akartam megnézni, ki keres, hanem csak elkezdtem forgolódni az ágyamban. Majd amikor már huszadjára hívott a zaklatóm, megelégeltem a folytonos zajt, és erőt véve magamon az éjjeliszekrényen pihenő mobilomért nyúltam. Megsem nézve a személy nevét, aki keresett, húztam el a zöld kis ikont, ezzel fogadtam a hívását.

"-Fent vagy már?
-Mivel felhívtál, így jó hogy fent vagyok!
-Ugye nem felejtetted el?
-Mit nem felejtettem el, Hyung?
-Ma van a nap!
-Milyen nap van ma?
-Ma vagyunk együtt három éve.- amint meghallottam az utolsó szót is, felültem és elemelve fülemtől a készüléket, megnéztem a dátumot. 2019.03.25.
-Basszus! Ne haragudj, hogy elfelejtettem!
-Semmi baj, babyboy! Megszoktam, hogy sosem nézed a dátumot.
-Annyira szeretlek, oppa!
-Én is nagyon szeretlek, babyboy!
-Gyere át, ha felöltöztél!
-Miért?
-Csak gyere! Majd megtudod.
-Rendben!
-Most leteszlek. Szia, szeretlek!
-Szia, én is szeretlek!"

Miután bontottuk a vonalat felöltöztem, majd elvégeztem a szokásos reggeli rutinom és felvettem a cipőmet, utána elindultam párom lakására, ami a mi házunktól nem több, mint kilenc utcányira van. Amikor megérkeztem megszokottan egy csókkal köszöntött, majd bejöttünk a hálóba. Egy ideig beszélgettünk, majd bejelentette, hogy ő kimegy a konyhába, mert el kell intéznie valamit, engem pedig maradásra kötelezett.

A szoba ajtó nyitódásra újból odakapom a tekintetemet és meglátom páromat kezében egy nagy csokor vörös rózsával és egy plüss macival, amit még valamelyik nap én néztem ki az egyik játékboltban, amibe az eső elől menekültünk még be. Amikor realizálom, hogy mi van nála, szám elé kapom a kezem és kikerekedett szemekkel mérem végig tetőtől-talpig. Felállok az ágyról, és tenyereimet még mindig a szám előtt tartva, odasétálok hozzá. Odaérve elé karjaimat magam mellé engedem, és ajkaira hajolok, vigyázva arra, hogy a kezében tartott csokornak semmi baja ne essen. Nem mélyítjük el a csókot, csak élvezzük a másik ajkainak mozgását. Annyiszor csókolóztunk már, hogy azt megszámolni nem lehet. Ajkainak ízét, mely' a cseresznye keveredése a vaníliával, egyszerűen nem lehet megunni. Ahogy fogai közé veszi alsó ajkam és enyhén ráharap, az egyszerre tölt el kisebb fájdalommal, és annál nagyobb izgalommal. Minden más megszűnik létezni és csak mi vagyunk, -én és ő, ő és én.

Mielőtt elválunk még apró puszikat adunk a másik ajkaira, és kiélvezzük azon másodperceket, ameddig egymáshoz érnek. Csak akkor válunk el egymástól, amikor hallunk valami puffanást. Egyszerre kapjuk tekintetünket a padlóra és szintén egyszerre mosolyodunk el, amint meglátjuk a macit. Elengedem Chan karját, amit időközben fogtam meg és leguggolok a plüssért, amit felállva magamhoz ölelek, miközben mosolyom kiteljesedik.

-Annyira imádom, amikor mosolyogsz!- csipkedi meg pofimat. Az évek alatt szokásává vált vagy az arcomat, vagy a karomat, vagy éppen a combomat csipkedni. Ugyanakkor az említett testrészeimet előszeretettel simogatja is.
-Én azt imádom, amikor te mosolyogsz!- helyezem jobb tenyerem arca bal oldalára és hüvelykujjammal simogatni kezdem a szeme alatti részt. Pilláit lehunyja és élvezi a kényeztetést, közben az ő arcán is kiszélesedik a mosoly, amit annyira szeretek.
-Én nem vettem neked semmit.- hajtom le a fejem és szorosabban ölelem magamhoz a macimat. Mindig az van, hogy Chris vesz nekem ajándékot, én pedig csak néha-néha adok neki valami csokit.
-Hányszor kell még elmondjam, nem kell semmit sem venned nekem?- vonja fel kérdőn szemöldökét és fejét oldalra biccenti.
-Sokszor.- eresztek meg egy apró kuncogást és átveszem a csokor rózsát, amit időközben nyújtott felém karjával.
-Boldog harmadik évfordulót, Babyboy!- lehel lágy csókot az ajkaimra.
-Boldog évfordulót, oppa!
El sem tudom hinni és fel se tudom fogni, hogy már kereken három éve egy párt alkotunk. Amikor a tizenötödik születésnapom után másfél hónappal összejöttünk, úgy gondoltam, "Nem fog sokáig tartani ez a kapcsolat, hiszen ő érett és úgy viselkedik, mint egy igazi férfi, én pedig olyan vagyok, mint egy hétéves kisgyerek."