Elevator [One Shots]

Lee TaeMin&Kim JongIn (SHINee&EXO)

Pretty Boy

"Hé, mély vágású szemhéj
A nézésemet és az önuralmamat, melyekkel látszólag születtem, te temetted el
Hé! Magas orrnyergem
Természetes mosolyomtól"

-Már megint itt vagy? Miért nem mész már el ebből az iskolából te kis nyomorék!- löki meg TaeMint a srác, aki királynak képzeli magát, név szerint DeokJun. A kisfiú az erős lökésnek köszönhetően neki vágódott a falnak és beütötte fejét. A fájdalom hatására lélektükreit sós könnycseppek lepték el, amik kiutat kerestek, de az alacsony fiú alsó ajkába harapva megakadályozta, hogy szabadok lehessenek. 
-Mit csinálsz már megint?- jelent meg a semmiből InJoon és TaeMin elé állt, aki erre a földre rogyott és hangos zokogásba kezdett. 
-Neked mi közöd van ahhoz, hogy én mit csinálok?- kezdett kötekedni DeokJun, ami a nemrég érkezett srácnak nem annyira tetszett. 
-Nem azért jövünk heti három alkalommal ebbe az iskolába, hogy az idejárókat bántsuk. Az a feladatunk, hogy figyeljünk rájuk és segítsünk nekik, de te folyamatosan csak bántod a szegényebb diákokat. Tehet ő róla, hogy a szüleinek nincs annyi pénze, mint a te szüleidnek? Mert szerintem nem! -kezdett el kiabálni a sötétbarna kötött pulóvert viselő, amitől a vele szemben álló beijedt és inkább elfutott. 
Joon megfordult és leggugolva magához ölelte a síró kisfiút. Minnie a hirtelen köré fonódó karaktól összerezzent, mert azt hitte, hogy bántalmazója el akarja vinni valahova, de amikor hosszú percek elteltével sem eresztették el és nem érezte, hogy felemelte volna valaki, megnyugodott és a karok gazdájának mellkasába fúrta arcát. 

"Te: "Oh , Istenem!"
Minden nap
Minden éjjel
Az engem körülvevő túlzott aggodalom
A pletykák és a túlzott figyelem"

Amikor TaeMin megnyugodott InJoon rendesen leült a földre és az ölébe ültetve a kisfiút eltolta magától annak felsőtestét, hogy a szemeibe nézve hüvelykujjai segítségével le tudja törölni az arcáról a rászáradt könnycseppeket. 
-Képes vagy arra, hogy elmeséld nekem, miket csinált eddig veled DeokJun? -kérdezte szinte suttogva az idősebb. Nem azért suttogott, mert félt attól, hogy a háta mögött lévő teremből kijön a tanár és rászól, hogy halkabban, hanem attól tartott, hogy a fiatalabb megijed tőle és kiszabadítva magát öleléséből elrohan. 
- Uhum.- törölte meg hosszú ujjú felsője aljába könnyes szemeit. 
InJoon megvárta, amíg a kicsi ölébe ejti karjait és a zsebéből elővett egy zsebkendőt, majd segített a fiatalabbnak kifújni az orrát. 
-Megígéred, hogy nem mondod el senkinek?- kérdezte Minnie félénken. 
-Bízhatsz bennem, nem fogom továbbadni, nekem mindent elmondhatsz. 
Miután InJoonnak sikerült elhitetnie a kicsivel, hogy benne megbízhat, TaeMin mesélni kezdett és szépen lassan mindent elmondott az idősebbnek, amit DeokJun csinált vele az eltelt három évben. Akárhányszor a fiatalabb szemei könnyezni kezdtek, az idősebb annyiszor ölelte magához. 

"Minden nap
Minden éjjel újra
De én friss vagyok
Elmenekültem ebből a mókuskerékből
Igen, ma éjjel
Érted megteszem, megteszem
Nem teszek úgy, mintha egy naív játékbaba lennék"

TaeMin éppen az SM Entertainment épületének tetejéről tartott lefelé, amikor véletlenül nekiment valakinek, aminek következőben ő seggre esett, a másik személy pedig közelebbről is megismerhette a falat. Miután Minnienek sikerült feltápászkodnia a földről kilencven fokban meghajolt, majd miután felegyenesedett fejét lehajtva bocsánatot kért. A személy, akinek ütközött megköszörülte a torkát és a következőt mondta: "Nincs semmi baj, csak később legyél óvatosabb és amikor jössz le a lépcsőn, akkor előre nézz és ne a lépcsőfokokra koncentrálj. Nem fogsz akkor sem orra esni, ha magad elé nézel." 
-Tudom, csak hozzászoktam ahhoz, hogy a lépcsőfokokat nézem mindig.
-Próbálj meg leszokni erről, mert ebből nagyobb baj is lehetett volna. Én is szoktam hibázni, én is mentem már neki embereknek, mert nem figyeltem a körülöttem lévőkre, de leszoktam róla és most már mindig magam elé nézek. Te is magad elé nézz, ne pedig lefelé, felfelé, jobbra, balra vagy esetleg hátra. 
TaeMin szemei a vele szemben álló szavait hallatán könnybe lábadtak és egy kevés kellett ahhoz, hogy elsírja magát egy idegen előtt. Egy dolog volt, amitől a szürke melegítő nadrágot viselő fiú fél, az pedig nem más, minthogy mások előtt tűnjőn gyengének. 
-Váltsunk témát. Hogy hívnak?- kérdezte egy barátságos mosollyal a fehér pólós. 
-Lee Tae Min vagyok!- hajolt meg illedelmesen a lépcső előtt álló. -És téged?- kérdezett vissza kíváncsian. 
-Kim Jong In vagyok!
-Hány éves vagy?- érdeklődött a fiú, aki az apró baleset megtörténte előtt az épület tetején gyakorolt. 
- 13. És te?
-14. 
-Komolyan egy nálam idősebbel beszéltem nemrég bunkón?- vágta homlokon magát a fiatalabb. -Sajnálom! Sajnálom! Én annyira sajnálom!- hajtogatta folyamatosan miközben többször is meghajolt. 
-Hagyd már abba!- fogta meg nevetve a nála fél fejjel magasabb vállát a szegény családból származó fiú.