Mit kezdenék nélküled?

2.fejezet

               Visszamentünk a terembe. Próbált beszélgetést indítani velem, de én még mindig sokkos állapotban voltam. Nem tudtam mi ez az egész, amit érzek. Szégyelltem magam, mivel tudtam, hogy mikor közelebb hajolt mire vágytam a legjobban és ezt megrémített. Még mindig megrémít. Hogyan kéne ránéznem? Hogyan kéne vele beszélnem? Valamit megváltoztat bennem. Ő olyan más. Egész nap minden olyan más volt vele. Már csak a tudat, hogy tudtam, hogy jönni fog, teljesen összezavart. Aztán mikor megláttam nem tudtam nem rá nézni, nem tudtam magamnak parancsolni. Mikor hozzám ért melegséget éreztem, olyat, amit még soha eddig, amit máskor is érezni akarok. Mit kéne tennem? Mondjuk beszélj vele te idióta.

-Hé, Figyelj... – Kezdtem bele a mondandómba.

-Hm?

Láttam rajta, hogy csodálkozik, hogy hozzá szóltam.

-Nincs kedved holnap suli után elmenni valahova?

-Mire gondoltál?

-Nem is tudom... Mozi? – Tettem fel félve a kérdést.

-Mire menjünk?

-Milyen filmeket szeretsz?

-Mindent megnézek. – Vonta meg a vállát.

Valami baja van. Nem mosolyog. Alig néz rám. Mi baja?

-Most mi bajod? – Kérdeztem meg tőle finoman.

-Mondjuk az, hogy 2 órája hozzám se szóltál?! – Kiabált rám.

-Sajnálom, csak...

-Csak mi? Nem tudod elviselni azt, hogy...

Itt abba hagyta. Látta, hogy mindenki minket néz.

-Hagyjuk. Majd holnap megbeszéljük.

Ezzel a mondattal fejezte be a beszélgetést. Kicsöngettek. Vége az utolsó órának. Felvette a táskáját és kisétált az ajtón. Haza ment. Elindultam haza én is.

             Miközben mentem hazafelé gondolkodtam. Sok mindenen főleg azon, hogy holnap mit kéne neki mondanom. Aztán eszembe jutott, hogy nem beszéltük meg, hogy holnap megyünk-e moziba. Mit kéne most tennem? Vigyek pénzt és nézzek egy filmet, vagy úgysem jön el? Kinézem majd a filmet, maximum nem megyünk el.

-Haza értem.

Köszöntem halkan, de nem jött válasz. Felmentem a szobámba és elkezdtem nézni a holnapi filmeket. Már körülbelül 10 perce válogattam mikor jött egy értesíttessem, hogy Márton Aliz ismerősnek jelölt. Összerándult a gyomrom. Mellkasomban újra kezdődött a gyors dobogás. Éreztem, hogy a pulzusom az egekbe szökik és kipirosodok, de ebből a nagyszerű érzésből valami kidöbbentett. Halottam, hogy valaki hangos léptekkel rohan felfelé a lépcsőn. Anya az. Mit akar? Most nem csináltam semmit. A jó érzést hirtelen felváltotta valami más. A boldog és meleg pillanatoknak azonnal vége szakadt a hang hallatán és valami teljesen más váltotta fel. Szorongás, félelem, menekülési vágy.

-Amélia! AMÉLIA! – Tört be az ajtómon az anyám.

-Igen anya? – Hangomon félelem hallatszik.

Anyám megindul felém. Elkapja a vállam, nagyon erősen szorít, körmeit a vállamba mélyeszti. Magához húz. Olyan közel vagyok, hogy tisztán érződik rajta az alkohol szag. Elővesz a zsebéből valamit.

-Mi ez?! – Kérdi.

Amit a kezébe fog... az... az Aliz gyújtója.

-Én... Én nem tudom. – Játszottam a hülyét.