SzJG, Cortez szemszöge

1. Fejezet

Szeptember 8 (1)

- Brrr...!!! Brrr...!!! - Mi ez? - Brrr...! Brrr...!!! - Nem lehet az ébresztő, hiszen csak 5 perce hunytam le a szemem. - Brrr...!!! Brrr...! - A francba, ez bizony az ébresztő lesz... Bármennyire is reménykedtem benne, hiába halogattam, a nyár minden kétségbeesett próbálkozásom ellenére is véget ért, nincs több egész napos alvás és deszkázás, helyette a suliban kellesz eltöltenem az értékes napjaim nagy részét, olyan órákat vesz majd el az iskola az életemből, melyet már soha nem kapok vissza, időpazarlás az egész. Lehet ma be sem megyek még, inkább alszom itthon még egy napot, talán sikerül rábeszélnem a nagyit a dologra, talán egyet is ért velem abban, hogy szükségem van még egy kis pihenésre.

- Cortez drágám, ideje indulnod a suliba, ha nem sietsz elkésel! - Hallottam nagyim kiáltását a konyhából.

- Szerintem már túl késő, azt hallottam, hogy egy különösen spártai iskola, ha nem érkezel 10 perccel órakezdés előtt nem is álmodozhatsz róla, hogy beengedjenek a kapun. - Válaszoltam nagyimnak, miközben kikapcsoltam az idegesítő ébresztőórámat. - Ráadásul a későknek nyilvános megszégyenítésben van részük, ezt te sem akarhatod nekem, nem igaz? - Próbálkoztam a nyilvánvaló hazugságommal, hátha humorom hallatán meglágyul a szíve.

- Hát ez borzalmasan hangzik drágám. - Hallottam hangját, miközben próbáltam találni egy viszonylag tisztának mondható farmert és pólót. - Ezért jobb is lesz, ha minél hamarabb elindulsz, nem szeretném, hogy már az első napodon ilyen szörnyű élményben legyen részed. - Viccelődött a nagyi, mosolyra húztam a szám, a gondolattól, hogy milyen boldog lehet attól, hogy megnyerte ezt a csatát.

- Rendben, rendben, de ha traumában lesz részem, akkor minden kétséget kizáróan beköplek a pszichiáteremnek, hogy legyen valami elképzelése arról, hogy egy ilyen tökéletes, vicces és okos srác mégis hogy kerülhetett gumiszobába.

- Nos, biztosra veszem, hogy amint eltölt veled öt percet, többé nem lesz számára kérdéses, hogy hogy kerültél oda, szóval erre nem lesz semmi szükség. - Vágott vissza a nagyi, erre én már nem feleltem, csak hangosan felnevettem, miközben mentem lefele a lépcsőn. A konyhába érve finom illatok csapták meg az orromat, és boldogan vettem tudomásul, hogy  amíg itt élek nem fogok majd éhezni. Már ültem volna le a székre, kezemben a távirányítóval, egy kis reggeli filmnézéshez, mikor is a nagyi elvette a kezemben szorongatott tányéromat, rajta a mesterien elkészített reggelimmel.

- Nem azt mondtad, hogy az új sulidban  a késés elfogadhatatlan? - Vonta fel kérdően a szemöldökét a nagyim. - Ezt becsomagolom neked, amíg fogat mosol és az iskolában megeszed, rendeben? - Mosolygott rám kedvesen. 

Tudta milyen nehéz ez most nekem, nem akartam, hogy bűntudata legyen amiatt, ahogyan a szüleim viselkednek velem, szóval úgy tettem, mintha minden rendben lenne, majd a fogmosás végeztével felkaptam a vállamra a táskám, amibe már a nagyi beletette a reggelimet, majd búcsúzóul egy puszit nyomtam az arcára. A suliba menet gondolatok ezrei cikáztak a fejemben, általában ha gördeszkázom ezek gondolataim lecsillapodnak és megnyugszom, azonban túlságosan is izgatott voltam a suli kapcsán, hiába tudtam, hogy nem kéne, mégis az járt a fejemben, hogy mi van ha itt végre megtalálom a helyem, nem csak egy haver leszek, hanem az a fontos barát akire mások számíthatnak és akikre én is támaszkodhatok, megannyi helyen próbáltam már beilleszkedni, de azt a bizonyos "otthont" még sosem találtam meg. Eddig még sosem voltak ilyen barátaim, csak múló arcok a tömegben, senkiben sem tudtam annyira bízni, hogy minden titkom rábízhassam. Egyikük sem pótolhatatlan, az életemben egy biztospont van, a nagyszüleim, de rajtuk kívül folytonos a változás, a rohanás és a múló emlékek. Gondolataimból a Szent Johanna Gimnázium épülete szakított ki, nem volt se barátságtalan se éppen kedves, de az egyszer biztos, hogy nem tűnt átlagosnak. Mély levegőt vettem, majd határozott léptekkel megindultam a jövőm egy újabb szakasza felé, mely kitudja mit fog majd jelenteni nekem. Ahogy betettem a lábaimat az épületbe úgy éreztem mintha mindenki engem figyelne, kissé kényelmetlenül érintett a dolog, nem szerettem a figyelem középpontjában állni, már épp elküldtem volna a sok idegent, hogy keressenek valami nálam érdekesebb dolgot amit bámulhatnak, ám hirtelen valaki hátbaveregetett, majd ismerős hang ütötte meg a fülemet.

- Cortez! Ilyen hamar meguntad a lógást? Azt hittem már, hogy legközelebb csak októberben látlak! - Éreztem ahogy mosolyra húzódott a szájam, Ricsivel még a nyáron találkoztam, ahogy az osztály többi tagjával is, kivéve persze azzal az egyel, aki nem jelent meg a gólyatáborban, de az összes ember közül Ricsi volt az akinek kapcsán úgy éreztem, hogy igaz barátomra leltem, azonban legnagyobb sajnálatomra alig tudtam pár szót váltani vele, ugyanis hirtelenjében, szinte egy rakás ember vett minket körül. 

Próbáltam figyelni mindenkire aki hozzám beszélt, ám igen nehéz feladatnak bizonyult tekintve, hogy egyszerre jó ha minimum négyen magyaráztak legalább hatféle dolgot, már éppen szóltam volna, hogy lassítsanak egy kicsit, mikor megláttam, őt. Valami azonnal megfogott benne, habár nem tudtam volna megmondani, hogy mi is volt az pontosan, éreztem ahogy szinte egy pillanat alatt, felmér engem, majd mintha mi sem történt volna folytatja a pakolászást a szekrényében. Annyira meghökkentem, hogy nyelni sem tudtam, nem csak azért nem, mert azért valljuk be, még nem sűrűn fordult velem elő, hogy egy lány elkapta volna rólam a tekintetét, inkább rajtam szokta tartani azt. Mivel az egyik osztálytársammal beszélgetett, ha jól emlékszem Virággal, arra következtettem, hogy biztos ő az a bizonyos valaki aki nem jött el a gólyatáborba. Ez még jobban felidegesített, nem elég, hogy semmibe vesz, de még arra sem méltat, hogy egyáltalán bemutatkozzon nekem, az osztálytársának. Azt hiszem, hogy ezzel a tettével jobban megbántott, mint azt be ismerhetném, sértődötten elakartam én is fordítani a tekintetem, de valahogy nem sikerült levennem róla a szemem. Nagyon szép világosbarna haja volt, az arca mint egy kislányé, lehajtotta a fejét, azt hiszem keresett valamit, de amiatt legnagyobb sajnálatomra nem tudtam teljesen kivenni a vonásait.

- Cortez, hallod amit mondok?! - Hallottam Ricsi hangját, de válaszolni már nem volt erőm.

 Minden figyelmemet lekötötte egy lány, akinek még a nevét sem tudom, pedig biztos mondták a gólyatáborban, miért nem figyeltem oda jobban? Aztán hirtelen Virág mutogatására lettem figyelmes, errefelé mutogatott, hát erről van szó, biztos nem tudta, hogy osztálytársak vagyunk ezért nem jött ide. A szívemről valamilyen okból, mintha egy kő esett volna le, nem azért nem jött ide, mert nem kedvel, hanem mert nem tudta ki vagyok, már épp intettem volna feléjük, mikor is a barna hajú lány,elkezdett valamit keresni a szekrényében, az arcomról a mosoly, amit majd a lánynak akartam mutatni lefagyott, elöntött a düh, leengedtem a kezem és összeszorítottam ökölbe, hát mégsem kedvel, nagyszerű, hogy ilyen nyilvánvalóvá tette. 

- Haver, megsüketültél? - Nézett rám kérdőn Ricsi, majd követte a tekintetemet a "túl jó vagyok hozzád" lány felé. - Te most Renit bámulod? - Vonta fel a tekintetét, majd mindentudóan elmosolyodott és rám kacsintott. Nem tetszett, hogy így átlátott rajtam, de legalább megtudtam a nevét, Reninek hívják, a név hallatán ismeretlen melegség öntött el.

- Nem az  van, amit gondolsz. - Hárítottam. Miközben a szemem sarkából még mindig őt Renit figyeltem. - Csak szerintem tök bunkó, hogy nem is köszön, miközben osztálytársak vagyunk.

- És te honnan is tudod, hogy az osztálytársunk? - Vigyorgott továbbra is. - Mikor volt időd ennyire megfigyelni? 

- Ugyan már, az előbb azzal az ijesztő csajjal, Kingával, most meg Virággal beszél, ki más lehetne? - Vontam fel a szemöldököm, majd meg is bántam, ezzel csak megerősítettem, hogy őt bámultam, de szerencsére senkinek sem tűnt fel, Ricsit kivéve.

- Szóval szeretnéd, hogy visszavágjunk neki, mert összetörte a szívecskédet? - Gügyögött Ricsi nevetve és vele együtt a többiek is, szóval, hogy ne legyek még gyanúsabb belementem a dologba.

- A szívecském megérdemli, hogy megbosszuljuk. - Mondtam nevetve, de közben valahogy nem éreztem helyesnek, hogy megbántsuk, de úgy voltam vele, hogy csak azt kapja vissza amit megérdemel. A bosszúterv részleteit még pont sikerült megbeszélnünk a becsengő előtt, és gyorsan elfoglaltuk a helyeinket a teremben, hogy aztán sikerüljön a tervünk.

Sziasztok, remélem tetszett az első fejezet! Igazság szerint nem találtam a könyvekben, hogy milyen színű Reni szeme, szóval a későbbiekben majd barna színűnek írnám, azonban ha van valaki, aki tudja, hogy milyen színű a szeme, azt nagyon megköszönném. :) <3