SzJG, Cortez szemszöge

3. Fejezet

Szeptember 8 (3)

Ricsivel viszonylag csendesen tettük meg az utat hazafelé, ő is és én is elvoltunk mélyedve a saját gondolatainkban. Azt hiszem ezt szerettem az egyik legjobban Ricsiben, tudott hallgatni, nem volt benne a kényszer, hogy folyton beszéljen, ha van társasága. Mikor már a házunk előtt voltunk kérdés nélkül mentünk fel a szobámban, egyértelműnek, természetesnek tűnt, hogy velem van, a lépcsőn azért a nagyi utánunk szólt.

- Milyen volt az első nap Cortez? 

- Igazán... tanulságos, hogy úgy mondjam. - Mosolyogtam magamban.

- Akkor nem kínoztak meg azok a, hogy is mondtad? Spártai tanárok? - Nevetett a nagyi.

- Engem még nem, azonban Ricsit annál inkább kíméletlenek voltak vele a kémia órán.

- Ne is emlegesd, még mindig nem hevertem ki, azt a borzalmat! - Kapott a fejéhez Ricsi.

- Akkor viszek nektek egy kis jutalom nasit, amiért túléltétek a napot. - Kuncogott a nagyi.

- Azért ne kényeztesd őket agyon drágám. - Jelent meg a nagypapa is, szintén mosollyal az arcán.

- Ne is hallgass papára, még nem vette be a gyógyszereit, nem tudja miket beszél. - Viccelődtem tovább.

- Látod hogy beszél velem az unokánk? Csak tudnám hol rontottam el. - Sóhajtott színpadiasan a papa, mire mindannyian jót nevettünk, majd Ricsivel a szobám felé vettük az irányt. 

A legtöbb magyar szobával ellentétben az enyém tele volt plakátolva a kedvenc zenekarim, színészeim és filmjeim posztereivel, nem is értem, hogy az Amerikában olyan népszerű és király szokás, hogy így teszed egyedivé a szobádat itt, Magyarországon szinte egyáltalán nem elterjedt. Az ágyam mellett a gitárom volt, míg azzal szemben a hatalmas tévém és a videójátékok tömkelege, balra tőle az íróasztalom, tetején a még mindig bontatlan könyveimmel, és egy cetlivel, amit biztos ma tett oda a nagyi, az állt rajta, hogy holnapra mindent bontsam ki, és ne felejtsem itthon azokat amik kellenek órákra, na meg egy kis mosolygós fejecske. 

- Szóvaaal.... - Kezdte Ricsi, miközben lehuppant az ágyamra. - Reni, mi? - Nézett rám sokatmondóan.

- Hát tudod az úgy volt, hogy... - Rengeteg kifogással tudtam volna előállni, de inkább nem tettem, eldöntöttem, hogy itt lesz az otthonom, és lesznek olyan barátaim akikben megbízom és ezek között biztos, hogy ott lesz Ricsi is, szóval minek titkolózni. - Nem is tudom, én sem értem igazán.

- Cortez, ha valamit tudok rólad az az, hogy nem szeretsz másokkal szívózni, ma mégis felakartad vonni magadra Reni figyelmét, habár, hogy őszinte legyek szerintem nem túl nagy sikerrel. - Mosolyodott el halványan Ricsi.

- Azt mondod nem volt éppen a legjobb döntés elhitetni vele, hogy nem tudjátok a nevét és azt mondani rá, hogy egy stréber? - Nevettem el magam.

- Nem is igazi stréber! - Vágott közbe Ricsi, legnagyobb meglepetésemre. - Mármint eddig sem gondoltam azt, de súgott nekem, az igazi stréberek ebben az osztályban a vérfagyasztó Kinga és a mindentudó Neményi, nekik aztán könyöröghettem volna is hogy segítsenek, de á sem futott volna az agyukon, egy pillanatra sem! - Méltatlankodott Ricsi, miközben én nevettem. - Na, de ne térjünk el a tárgytól. Szóval Reni? - Ismételte meg a kérdését.

- Szóval Reni. - Erősítettem meg. - Normális ez egyáltalán, egy mondatot sem váltottunk, mindössze egy pillanatra találkozott a tekintetünk, én mégis, mint valami megszállott állandóan a hátát bámultam, hallgattam, hogy mi mindent beszél Virággal.