SzJG, Cortez szemszöge

9. Fejezet

Szeptember 17.

(szerda)

Reggel meglepően könnyen felébredtem, az ébresztőm hangját meg sem várva keltem fel az ágyból, majd a zuhanyzás és fogmosással is hamar végeztem, úgyhogy még volt időm beszélgetni egy kicsit a reggeli közben.

- Nagyi, mondtam már, hogy nem kell reggelit csinálnod, ne hajszold túl magad. - Mosolyogtam rá.

- Még csak azt kéne, ha nem készítenék akkor folyton azokat a müzliket, vagy miket ennéd és nagyapád azt olvasta, hogy egészségtelenek.

- Akárcsak a kóla, mégis egészséges vagyok. - Nevettem.

- Az meg a másik, biztos nem tudnál helyette inkább narancslevet inni? - Nézett rám reménykedve.

- A müzli nélkül még tudok élni, de a kólámat nem adom. 

- Ajjj, hogy te miért nem hallgatsz ránk sosem. - Sóhajtott színpadiasan.

- Tinédzser vagyok, ez a dolgom, innen tudjátok, hogy jól neveltek engem. - Nevettem.

- A nevelésről jut eszembe, Kardos tanár úr felhívott minket tegnap. -  Nézett rám komolyan. - Azt mondta, hogy üresen adtad be a dolgozatodat. - Erre hallottam, hogy nagyapa felnevetett a kávéját iszogatva, de a nagyi tekintetétől megijedve azt köhögésnek álcázta. - Nem szeretném ha megbuknál. - Nézett rám gondterhelten a nagyi, mire bűntudatom lett, nem akartam, hogy azt higgye, hogy az ő hibája, hogy nem tanulok.

- Sajnálom, majd kijavítom. - Mosolyodtam el bűnbánóan.

- Én is tudok segíteni ezekben, vagy nincs esetleg egy kis barátod, aki korrepetálna? - Kérdezte, mire majdnem elnevettem magam, miközben elképzeltem, ahogy Ricsiék korrepetálnak irodalomból, maximum a versek dalszövegeit és szerzőjüket tudják kívülről, de esélytelen, hogy egy verset még csak esetleg hírből is felismerjenek. Aztán eszembe jutott Reni, vele talán tényleg jutnék valamire, átjöhetne hozzánk, magyarázna valami olyasmit amiből egy szót sem értenék, de azért figyelnék, nehogy megsértődjön, a nagyiékkal biztos jól kijönne, örülnének, hogy valaki értelmes is jár a házukba. Az ötletre elmosolyodtam, de viszonylag gyorsan el is vetettem, nem csak, hogy szinte nem is beszélünk, még rám nézni is csak ritkán szokott. 

- Majd kitalálok valamit. - Mondtam végül. 

- Köszönöm. - Mosolygott. - Mindjárt elkésel, indulj.

- Még van időm. - Nevettem.

- Jobb három órával hamarabb, mint egy perccel később. - Mondta a nagyi, mire felnevettem és elindultam a suliba. 

Ricsi szokás szerint ott várt a padoknál mire mikor meglátott abbahagyta a zenehallgatást és mosolyogva intett, jó hangulatban telt a reggel, mikor megláttuk Reniék kocsiját a suli előtt megállni. A szokásostól elérően viszont nem csak ketten, hanem az apukájuk is kiszállt az autóból. Nagyon hasonlítottak egymásra, persze én nem úgy értem, mikor azt mondják a kisbabákra, hogy tiszta anyjuk, vagy apjuk, ezt általában nem tudom mire vélni. Miért az éppen megnevezett szülő is nyáladzik és bepisil a pelenkájába? Szóval a lényeg, hogy inkább a viselkedésük, az apró mozdulataik. A mozdulatokról szólva, úgy tűnt, mintha az apukája nagyon keresne valakit.

– Hé, Virág, a smileys dolgozatodat felrakhatom anetre? Siker lenne, az tuti – Lépet oda hozzájuk Dave, majd Reni apukájához fordult. – Jó reggelt, Felmayer Dávid vagyok. – Nyújtotta oda a kezét. Mire mi elmosolyodtunk, miközben Daveék kezet fogtak, majd mi is egyesével bemutatkoztunk.

 – Cortez? – kérdezett vissza az apukája, igen, ez a beszélgetés mindig megtörténik valahányszor bemutatkozom valakinek. 

 – Igen – Feleltem a tőlem telhető legtiszteletteljesebben kiejteni ezeket a szavakat, na nem mintha fontos lenne, hogy kedveljen.

 – Érdekes név. - Merengett.

– Csak becenév. - Magyaráztam és közben azért próbáltam nem láttatni, mennyire elkeserít az, hogy  a meglepett arckifejezéséből ítélve még sosem hallotta a lányától a nevemet.

– Ó, értem. – Biccentett, majd hallottam, miközben az morogja, hogy "merre van már ez az Arnold gyerek?" Nagyszerű ezek szerint más nevét már hallotta és őt jött lecsekkolni, úgy tűnt Ricsiék is hallották és nekik is pont úgy szállt el a jókedvük, mint nekem, igen Nemnyi akkor is képes felidegesíteni, mikor még a közelben sincsen. – Na és ti, srácok, suli előtt itt bandáztok? – Kérdezte az órájából felnézve.

– Igen, olyasmi. – Válaszolt Zsolti. 

– Klassz. – Nézett újra az órájára apukája. – Látom,gördeszkáztok. 

– Apu, azt hiszem, el fogsz késni. – Szólt közbeelvörösödve Reni, gondolom nem akarta, hogy az apukája összefusson Neményivel. Ezután az apukája értve a célzásból gyorsan elköszönt tőlünk és szinte egyszerre indult el az autójával, mint Reniék az iskolába.

A suli viszonylag eseménytelenül telt, pár csillagos ötös dolgozat megírásával, szép is lett volna zárni a napot, viszont ameddig görbül a szám amit kaptam nem is igazán számít a többi.