Black Rose(Befejezett)

1.Fájdalmas emlékek

Jungkook:

Sokszor érzem azt, hogy fölöslegesen élek. Hisz nem lesz jobb egy nappal sem. Sőt inkább egyre rosszabb lesz minden. Érzem ahogy a magány és a sok fájdalom amit kapok felemézt engem. Egyre jobban gyengülök,  minden erőm és kitartásom cserben hagy. Nem is várok semmit csak, hogy valaki szeresen engem és értékeljen. A szüleim nélkül elveszett vagyok. Nevelő szüleim meg egyenesen gyűlőlnek és megvetnek engem. Nevelő apám gyakran ver és bánt engem. "Anyám" meg csak nézi és röhög rajtam. Legalább segíthetne nekem de nem. Egy gyenge ember vagyok akit az élet megtört.

Régebben boldog voltam. De az élet nem úgy hozta nekem, hogy boldog legyek. Mert lassan több mint egy évet történt, hogy a szüleim meghaltak. Egy baleset okozta vesztüket. Mikor akkor meghallottam a hírt rohantam a korházba hozzájuk. De akkor már késő volt. Nem tudták őket megmenteni. Csak egy piros rózsát hagytak maguknál egy levélel. Amibe ez állt:
Mindenek elkel jönnie és áldozatot kell vállalni valakinek. És az idő most jött el. Felkel áldozni az életünket, hogy te biztonságba légy.Bármennyire fáj ez a helyes döntés. Ha a levelet olvasod fiam akkor  gondolj arra, hogy nagyon szerettünk téged. És ha rájössz az igazságra akkor tanuld meg használni. -ez írták nekem.
Mai napig nem tudom mit jelent. De talán még nincs itt az idő. A lényeg, hogy miután meghaltak nevelő otthonba kerültem. Onnan pedig több szülőhöz is már. De sehol sem maradtam sokáig. Max 1-2 hétig aztán megint máshova. Ez ment 5 hónapig. Még nem maradtam itt. Először minden jó volt és foglalkoztak velem. De miután megtudtak valamit rólam csak bántottak engem. Amit még nekem sem mondtak el.

És most itt vagyunk a jelenbe. Megint szétverve a pincében. Felállni nem probálk mert nagyon fájna. Azt is érzem, hogy egy darabig megmarad a helye. De már megszoktam, hogy ez van. Minden erőmet összeszedve keltem fel. Kisebb fájdalmas nyögést hallatam ahogy elindultam. Miután lassan de óvatosan a szobámba értem,  lekezeltem a sebeimet. Utána meg elfeküdtem és megfogtam a pengét. Vágtam egyet a kezemre. Éreztem ahogy a vérem lefolyik a padlóra. Nem fájt inkább nyugtató volt számomra. Még párszor megismételtem ezt és elraktam. Úgysem fog meglátszódni a helye. Mert egy pillanat alatt eltűnik a vágás nyoma. Amikor először ez történt megijedtem ettől. De mostmár nem. Ilyenkor mindig visszagondolok a levélre:
-Ès ha rájössz az igazságra akkor tanuld meg használni. -idézem fel mindig ezt a sort.
Akkor én valami errővel rendelkeznék? Bár nem tudhatom biztosan. De ezt nagyon szeretném kideríteni, mert akkor tudom miért haltak meg. Gondolkodásomat az "apám" zavarta meg. Kicsit sem kedvesen berontott a szobámba és pakolni kezdett. Minden ruruhámat és pár cuccomat berakta a táskába. Utána meg hozzám vágta.
-Itt vannak és mehetsz. Kapsz más szülőket. Hiába mondtam, hogy nem érdemes téged örökbe fogadni. De nem változtattak a döntésen. -mondta hozzám kedves szavait.
Ekkor már izgatottan keltem fel az ágyról. Rohantam le az ajtóhoz ahol már vártak. Ott álltak az új szüleim és  egy fiú. Gondolom a fiúk lehet. Gyorsan elköszöntem és mentünk a kocsihoz.Az új anyám kedvesen felém fordult és bemutatkozott:
-Min Eun vagyok. Ő pedig a férjem Min Jun. -mutott az "apámra".
-Üdvözölek a családban. -mondta mosolyogva.
Ettől nekem is mosolyognak kellett. Hisz rég volt valaki kedvesen velem. És nagyon jól esett.
-A fiam pedig Min Yoongi. De csak Suga. -folytatta.
Én a mellettem ülőre tekintettem aki csak bicentett egyet.
-Jungkook-szólt nekem -Isten hozott mégegyszer.-mondta.
Annyira boldog voltam, hogy végre normális helyre kerültem. De avval nem számoltam, hogy evvel bajt hozok.

Sziasztok itt lenne az első része a könyvek. Remélem elnyerte tetszéseteket🙂